Vadászerdő

Az elfelejtett erdő - 2. rész

Folytatásos ifjúsági meseregény

2020. augusztus 01. - Erdőnjáró

Nagy-Tóth Hajnalka

AZ ELFELEJTETT ERDŐ

2. rész

Borzongató, hideg szellő járta be a Bükk-fennsík vidékét. Messziről érkezett, mondogatták az öregek. S különös mesék éledtek újjá ajkukon: egy szeszélyes királylányról, akinek a jeges Északi szél az atyja. Nem is igen merték hangosan emlegetni, nehogy hirtelen vadul tomboló viharrá kerekedjen, midőn felháborodik.

A Szélkirálylány igen kíváncsi természet hírében állt. Éppen azért nem volt maradása sehol, mert amint bekukkantott valahová, máris egész más titkok kezdték érdekelni. S ha valahonnan bosszúsan távozott, pusztulás és fagyott táj maradt utána.

Abban az időben kíváncsisága csillapíthatatlan volt, és éppen Európa középső részén időzött. A zord hegyek között érezte legjobban magát, s hogy megbékéljen, látogatást tett a Selmeci-hegység környékén is.

Ott lézengett akkor is, amikor 1735-ben megnyitotta kapuit a bányatisztképző tanintézet, amelynek feladatául a bányászati–kohászati szakképzést tűzték ki. A Habsburg Birodalom területén ez lett az első állami alapítású magasiskola. A Szélleány mit sem értett a dologhoz, mégis megmagyarázhatatlan vonzódást érzett az intézményt körüllengő miliő iránt. A tanintézet közelében megregulázta magát, és tisztelettudóan lecsendesítette süvítő fütyülését.

selmeci_akademia.jpg

Évtizedekkel később járt arra ismét. Néma fuvallatként hallgatózott, és érezte, hogy egészen különleges időben érkezett: akkor, amikor a selmecbányai bányászati akadémián 1770-ben elkezdték az erdészeti ismeretek oktatását. Időről időre ellátogatott Selmecre, és nyomon követte a változásokat. Ott volt, mikor 1807-ben erdészeti tanintézet alakult, s igen tetszett neki, midőn jelentősen fejlődött a földmérés, az erdőbecslés tudománya.

Egy idegen égtájról származó vad jelenségtől, mint a Szélkirálylány, igazán meglepő ez a nagyfokú érdeklődés egy forrongó birodalomban csendesen zajló tudományos munka iránt. Valójában mindennemű tudományos munka iránt különösnek hat egy egyszerű légáramlat érdeklődése, de hát nem lehet kirekeszteni valakit az iskolából, csak azért, mert nincs kézzel fogható lényege. Egyébként is a szelek már csak ilyenek: mindenhová beférkőznek, becsusszannak, ahová csak kedvük tartja. A Szélkirálylány pedig tudásra vágyott.

Eztán gyakrabban megfordult itt, szeretett volna többet hallani természeti rokonairól, az erdőkről. Ehhez meg kellett ismernie az embereket is. Valójában furcsa viszony fűzte őt az ember nevű teremtményekhez: hidegen hagyta őt minden, amit alkotottak, noha csodálta egyre fejlődő tudományukat. Mégis hidegvérrel leigázott bármilyen ember alkotta építményt, találmányt, ha lobbanékony kedve úgy tartotta.

Azonban az erdőkkel teljesen más volt a helyzet. Azokat nem az ember alkotta, legalábbis a kezdet kezdetén. Igaz, akkor még ő is bakfis volt. Ahogy telt-múlt az idő, és az emberi faj ennyire elszaporodott, úgy tűntek el a természetes, ősi erdők, életközösségek. A mostaniak csaknem mind az ember keze által lettek teremtve. Ezért is lelte kedvét benne, hogy időről időre megtépázza őket. Sosem árulta volna el senkinek, de a lelke legmélyén mégis arra vágyott, hogy ezek a bámulatos lények, ezek a korokon átívelő, túlélő hősök maguk közül valónak tekintsék. Egyszerre akart a barátjuk lenni, miközben minden rezdülésével azon dolgozott, hogy csodálják őt, hogy féljenek tőle… érezni akarta, hogy hatalmasabb náluk. Azt hitte, ettől valaki lehet. Azt hitte, ez a szeretet.

fenyves.jpg

Az erdészeti akadémián növekvő érdeklődéssel hallgatta a professzorok egyre érdekesebb előadásait.

Például megtanulta néven nevezni az erdők lakóit, megismerte életfolyamataik mikéntjét. Izgalmat talált a faipari tanszéken hallott rémtörténetekben, miszerint azokat a délceg törzsű, termetes fákat módszeresen felaprítják, és különböző módokon felhasználják csonka testük darabjait.A 

Az erdőgazdasági politikából nem sokat értett, valamiért mégis megragadta figyelmét, mikor a diósgyőri uradalomban az erdőgazdálkodás egészét érintő részletes utasításokban szabályozták az erdőmester, az alerdész és a vadász feladatait.

Ennyire emlékezett az üzemterv bevezető részéből: „az erdőgazda feladata... az örökölt fákkal a legjobban gazdálkodni és a jövő nemzedék számára tökéletes, zárt állományokat hagyni. Az újhutai pagony II. vágássorozatának helyei alkalmasak a vörös- és lucfenyőfa tenyésztésére... a koronauradalomnak érdekében áll, hogy... szükségletét a saját erdőségeiből fedezze. Ezen vágássorozatban a jövőben tiszta fenyőállomány nevelendő.”

 …Annyi felé csavargott a világban, oly sok szépséget látott már - miért éppen ehhez a forrongó kis országhoz tért vissza mindig a szeszélyes leány? Miért itt pihente ki magát hosszú utazásai végén?

Azért, mert atyja, az Északi Szél azt súgta neki, hogy ezen a helyen kelt életre, a Magyar Középhegység gyönyörű fennsíkján született. Különös figyelemmel szemlélte hát a tájat, a területén szorgoskodó ember-bogarakat, és a növényeket, akiket szeretett volna testvéreinek érezni.

 Az Akadémia a szabadságharc miatt bezárta kapuit.

A Szélkirálylány csalódottan távozott nyugodtabb vidékekre. Egyetlen igaz barátja, egy kis kék kövirigó búcsúzott tőle zengő dalával, melyet a Szélleány visszatértéig a szívében őrzött.

Folytatás következik....

 

TOVÁBBI FEJEZETEK:

Bevezetés

1. fejezet

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vadaszerdo.blog.hu/api/trackback/id/tr9116098702

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.