Ritkán írok személyes hangvételű bejegyzéseket, de az idei családi nyaralásunknak sok olyan helyszíne volt, ami megérdemel egy ilyen írást.

Hogy is ne lett volna, mivel az idei úti célunk Gemenc volt. Ez a terület természetvédelmi szempontból kiemelkedő jelentőségű, mivel – ahogy a Natura 2000-es bemutatása is írja – a jelentős részét a Duna ártere és annak töltései adják. Számos vizes élőhely-típus megtalálható itt: a Duna főfolyása, mellékágai és holtágai, mocsarak, nádasok és másféle víztestek. Lombhullató erdőségek dominálják, a mélyebb térszíneken puhafás, a magasabbakon keményfás ligeterdők, de találhatók itt telepített faültetvények is.

Rezéti-Holt-Duna

Magyarország legnagyobb kiterjedésű aktív árterülete ez, ahol idén is levonult egy nagyobb árhullám. (Utóhatását a szúnyogok vonatkozásában igencsak éreztük) Szinte a teljes területet fás élőhelyek uralják: puhafás (fűz-nyár) ligeterdők, tölgy-kőris-szil keményfás galériaerdők, valamint a fűz, nyár és feketedió ültetvényei. Számos olyan mellékág és holtág van, amely kiváló táplálkozóterületet jelent rengeteg madárfaj számára. Az idős, zavartalan erdőrészekben fekete gólya, rétisas és barna kánya költ. A folyó igen fontos téli élőhely a récék számára, valamint - Európa második legnagyobb folyójaként jelentős vonulási útvonal is. Nem a csak a madárvilág rendkívül gazdag ezen a területen, hanem kiemelkedő a gímszarvas állomány és a rendkívül változatos vizes élőhely tette lehetővé, azt hogy a magyarországi hód visszatelepítés alkalmával, első helyszínként 1996-ban Gemencen engedték szabadon az első hódokat.

A mi szállásunk is a Dunaparton volt, az érsekcsanádi Castor Vendégházban, ahol a teraszról nézhettük a folyó túloldalán lévő Veránka szigetet, amit a Rezéti – Holt – Duna és a Duna főága fog közre. Az apadó folyó napról-napra egyre több homokpadot és partszakaszt engedett látni, amit kócsagok és szürke gémek vettek birtokba. 

Castor Vendégház, Érsekcsanád

A kilátás nappal...

... és alkonyatkor.

A szállásunkként szolgáló vendégház névadója a hód, ami nem véletlen. Bár ott tartózkodásunk alatt megpillantani ugyan nem sikerült őket, de ténykedésük nyomaival találkoztunk például a stéget a parttal összekötő fapalló oldalán is.

Hód rágásnyoma a pallón

Ha már Gemenc és Baja, természetesen a kulináris élvezeteknek is hódoltunk és megkóstoltuk a híres bajai halászlét, ami hungarikum, akárcsak a gemenci gímszarvas (de erről kicsit később).

A bajai halászlé a Hungarikumok Gyűjteménye – Magyar Értéktár szerint olyan kulturális örökség, mely nemzedékről nemzedékre öröklődik. Eredetileg a lakóhelyüktől távol élő halászok főzték, akiknek konyhai felszerelés nem állt rendelkezésére. A bajai halászlét első alkalommal Hevesi Lajos 1872-ben megjelent Jelky András kalandjai című könyve említi meg: a híres bajai vándor szabólegény, Jelky is tudott halászlét főzni. A halászlé elkészítéséhez nem is volt másra szükség, mint a halra, vízre, sóra, hagymára, paprikára és bográcsra. Aztán a 19. század második felében a halászlé bekerült a polgári konyhába is. A bajai halászlé sajátossága, hogy a magyarországi halászlék ősi, eredeti formáját őrzi, mikor még az nem a konyhában készült, és szó sem volt a hal passzírozásáról. Hermann Ottó A magyar halászat könyve című műve szerint "közönséges sütés-főzés és a halász sütés-főzése közt van akkora különbség, mint reggeli csöndes mise és a fényes nagy mise között: nem elég ahhoz a tudomány, ész kell ahhoz”.

A Tisza, Duna és a Balaton mentén hagyományosan másképp készítik a halat. A Balaton mellékén kevésbé fűszeres, a Tiszánál a hal íze és szilárdsága a fő szempont. A Közép–Duna vidékén más a módi, mint a Duna alsó szakaszán. Ott tartalmas lével szeretik, és metélt tésztával - ilyen a bajai is -, míg délebbre savanyított lével készítik. A hazai halászlé két fő iránya pedig a tiszai meg a dunai. Erdei Ferenc 1971-es “Néprajzi ínyesmesterségek“ című munkájában leszögezi: a dunai halászlé "megőrizte a legegyszerűbb ősi technológiát". Ennek célja, hogy a lé minél tartalmasabb legyen. "Ennek alárendelik a halhúst vagy éppen fel is áldozzák" - folytatja a szerző. A tradicionális bajai halászlé receptjét a bajai halászlé kódex őrzi. A kódex 2014-ben a Bajai Halászléfőző Bajnokok Klubja ötlete alapján készült. Egyik oldalán a bajai halászlé története olvasható, a másikon a bajai halászlé eredeti receptje szerepel.

Halászlé kódex

Persze nem csak halászlével él az ember, hanem kultúrával is, sőt, vadászati kultúrával, az ilyen tematikájú kiállításokból pedig Gemencben és környékén nincs hiány.

Az első tárlat, amit megnéztünk, a Hajósi Barokk Kastélyban volt. A kiállítás a Vadászat az Alföldön címet viseli, 2021-ben a Vadászati Világkiállítás apropóján valósult meg. A tárlaton a kárpát-medencei fajokkal ismerkedhet meg a látogató, az egész alakos preparátumok és trófeák mellett interaktív eszközök teszik teljessé az élményt.

Részlet a vadászati kiállításból

Rövid történeti bemutatást is kapnak az érdeklődők, hiszen az eredetileg érseki lakóhelyként, később pedig vadászkastélyként használt épületet gróf Patachich Gábor kalocsai érsek emeltette 1740-ben. A Hajós környéki erdőségek vadban igen gazdagok voltak, és a területen egykor magas szintű gazdálkodás folyt. A hajósi érseki vadászkastély főépületéhez egy 1827-es épületleltár szerint a következő építmények tartoztak: fácánház, egy nádfedeles béreslak (erdőcsőszlak), egy 6 szobás tiszttartói lak és egy 5 szobás kasznári lak (istállóval, kocsiszínnel, ólakkal, góréval, kerekes kúttal), egy mészárszék, egy vendéglő, egy patakmalom, egy magtári hajdúlak, egy magtár, egy présház és egy csőszlak. A kastélyhoz tartozott ezen kívül egy sövénykerítéssel körbevett vadaskert a vaddisznók és dámvadak részére elkülönítve.

Gemenc egykor a kalocsai érsekség tulajdona volt, amelynek egy részén a vadászati jogokat bérbe adták, az egykori bérlők közt találhatjuk például Fónagy Józsefné Gajáry Nelly édesapját, Gajáry Ödön kalocsai főjegyzőt, politikust és lapszerkesztőt, valamint vejét, Nelly férjét, Fónagy Józsefet, „a gógai királyt”.

A vadászati kiállítás mellett a kastély emeletén a főúri életérzésbe is belekóstolhat a múzeumlátogató, ugyanis fenti termekben csodálatos bútorokkal, műtárgyakkal berendezett főúri enteriőr rekonstrukció kapott helyet.

Díszterem

Főúri szalon

Kastélykert

Hajós után ellátogattunk Bajára, ahol természetesen nem hagytuk ki a Türr István Múzeumot sem, ahol ugyan nem vadászati, hanem egy nagyon szép, látványos és interaktív, részben halászati kiállítást, néztünk meg a többi állandó kiállítás mellett, mely a Víz és ember címet viseli. A tárlaton megtudhatjuk milyen sok szállal kötődnek a Bajai környéki emberek a vízhez, legyen szó akár halászatról, akár a hajómalmokról. (Egy igazi hajómalom pedig meg is tekinthető a Dunán.)

Hajómalom modell

Részlet a kiállításból

A múzeumban ezen a kiállítási részen VR szemüveg segítségével ismerkedhetnek meg az érdeklődők a tájra jellemző halfajokkal. Azonban a dunai halak tekintetében nem kell csak a képzeletünkre hagyatkozni, hiszen egy hatalmas viza preparátuma is helyet kapott a kiállításban. A 130 kilogrammos halat az 1950-es években fogták Paksnál, amely preparálva hosszú évekig a paksi halászati termelőszövetkezet budai halászcsárdájának kerthelyiségében függött, majd 1960-ban ajándékozás útján került a múzeumba.

A viza

A múzeum másik izgalmas kiállítása egy látványtár, ahol a néprajzi tárgyak sokasága mellett igazi kuriózumokkal is találkozhatunk. Ezek pedig nem mások, mint díszes, festett lőtáblák. Baján ugyanis még az 1800-as évek elején Czéllövész Társulat alakult Császár Ferdinánd földbirtokos és megyei táblabíró kezdeményezésére, amelyhez hamarosan csatlakozott a város értelmiség is. A társulat a II. világháborúig működött. Működésük alatt létesült „lőkert” is a városban, emlékét a Lőkert sor utcanév őrzi. A Társulat léte azonban nem csak kikapcsolódási célokat szolgált, megalakulása szinte egybeesik a bajai polgárőrség létrejöttével. A város tekintélyes polgárai ugyanis kivették ekkoriban részüket a közbiztonság őrzéséből. Ez, illetve az utánpótlás biztosítása volt tehát a Czéllövész Társulat fő feladata. Az egykori lőkertben megrendezett lövészversenyek emlékeit őrizik ezek a Múzeumban látható festett táblák. A céllapot a középpontján szeggel erősítették fel, ezt a szeget kellett eltalálni, ez volt az úgynevezett szeglövés. (A bajai lövészegyletről és lőtábláiról részletes írás olvasható a Bajai Honpolgár című lapban, Solymos Ede tollából.) A táblákon a festett képek mellett hazafias vagy tréfás, sokszor pajzán szövegek is szerepeltek. A látogatók a táblák böngészésén túl ismét aktív részesei lehetnek a kiállításnak, ugyanis egy lézerpuska segítségével maguk is kipróbálhatják a szeglövést.

Festett lőtáblák a bajai Türr István Múzeum gyűjteményéből

A sok kiállítás mellett azért lássuk be Gemenc legvonzóbb látványossága azonban mégis csak maga a természeti környezet, az állat-és növényvilág, maga a gemenci erdő. Nos, a milliárd szúnyog miatt ezt mi a nyári időszakban csak mérsékelten tudtuk felfedezni és kiélvezni. De az erdei vasúttal való utazás így is kihagyhatatlan program volt. Felöltöztünk tehát a nagy meleg ellenére zárt cipőbe és ruházatba, alaposan befújtuk magunkat szúnyogriasztóval és elindultunk a vonathoz, ami a Pörbölyi Ökoturisztikai Központból indul.

Gemenc Zrt. oldalán található információk szerint (amelyek egyébként az egyes megállókról is részletes tájékoztatást nyújtanak) a Gemenci Erdei Vasút hazánk egyetlen ártéri erdészeti kisvasútja. Nyomvonala a Duna és a Sió medrét követve a Gemenci erdőben halad. A 30 kilométeres pályán 2024-ben Pörböly és Malomtelelő között közlekednek menetrend szerinti járatok. Nos, ezt az utat mi is megtettük a vonattal. A szúnyogok miatt végül retúrjegyet váltottunk, de Malomtelelőn, a visszaindulás előtt azért még volt egy kis időnk a vonatállomáshoz közeli kilátóból egy kicsit gyönyörködni a tájban.

A kilátás

Végállomás: Malomtelelő

És hogy honnan a Malomtelelő név eredete? A megálló neve a múltat idézi. Baja környékén egykor 70- 80 hajómalom őrölte a gabonát. Ezeket télen, a jégzajlás elől védett helyre kellett vontatni. Ez a terület nagyon alkalmas volt erre a célra, hiszen a folyó főmedre akkor a jelenlegi Rezéti-Duna volt, amelynek azóta tóvá alakult mély, öbölszerű lefűződésében teleltek át ezek a szerkezetek.

Az utolsó előtti megálló Lassi, a halászat évszázados jelképe. A megálló és környezete a Duna szabályozása előtt átkelőhely volt, a csárdában a környékbeli hajósok, halászok, kereskedők találkoztak. Ennek apropóján a megállóban található épületben egy halászati kiállítás, illetve előtte egy halászati témájú játszótér is helyet kapott, vejsze labirintussal és varsát formázó mászókával.

Lassi és a vejsze labirintus

Végül nem mentünk vissza végig vonattal a kiindulópontra, ugyanis pár száz méterre az Ökoturisztikai Központtól található egy Vadmegfigyelő nevű állomás, ahol a mintegy 2 hektáros bekerített erdőrészletben gímszarvasokat és vaddisznókat lehet látni. Azonban itt csak akkor áll meg a vonat, ha ezt előre jelzik az utasok. Természetesen a kisgyerekes családok nagy része itt szállt le, ugyanis az állatok, legalábbis a vaddisznók nagy lelkesedéssel várták a látogatókat, hátha jut nekik pár falat alma vagy egyéb finomság.

Bizalmas vaddisznók

Távolban pihenő szarvasok

A nézelődést követően visszasétáltunk a vaddisznó figurával jelzett útvonalon az Ökoturisztikai Központba, ahol két kiállítást is megnéztünk.

A jelzést el sem lehet téveszteni

Az egyik a Frigyes főhercegről elnevezett kiállítási pavilonban volt. Már maga az épület története is kalandos, ugyanis a vörösfenyőből készült épület Habsburg-Tescheni Albrecht főherceg megrendelésére készült 1894-ben Teschenben, és először a Lengyel Nemzeti Kiállításon építették fel Lembergben. Innen 1896-ban egyenesen Budapestre, a Városligetbe szállították az elemeire bontott pavilont az Ezredéves Országos Kiállításra. Albrecht főherceg időközben elhunyt, a tescheni uradalmat unokaöccsére, Habsburg Frigyes főhercegre hagyta. Frigyes egyben az Alsó-Duna-völgyében lévő Bellyei uradalmat is megörökölte, amelynek hazai területei ma a Gemenc Zrt. kezelésében lévő Béda-Karapancsa tájegység részét képezik. Így az 1896-os Millenniumi Országos Kiállításon, Budapesten már az ő neve fémjelezte a pavilont, ami uradalmainak terményeit, bányaüzemét és trófeakiállítását mutatta be.

Frigyes főherceg kiállítási pavilonja Budapesten, 1896-ban

(Fortepan/Budapest Főváros Levéltára/Klösz György fényképei)

Az „Ezredéves” rendezvénysorozat 250 pavilonjából ma már ez az egyetlen fennmaradt épület. Mivel a legtöbb épület a kiállítás után néhány évvel megsemmisült, ezért a több mint 125 éves pavilon történeti, ipar- és kultúrtörténeti értéke is jelentős. Az épület megfordult Lembergben (1894 – ma Lviv, Ukrajna), Budapesten (1896), Szekszárdon (1897), Keselyűsön (1971) és Bárányfokon (1988), végül 2019-ben Pörbölyre került az impozáns, vadászkastélyt mintázó épület.

A pavilon 1955-ben Szekszárdon (Fortepan/UVATERV)

A pavilon pedig 2021-re, a Vadászati Világkiállításra megújult, és méltó helyszínt biztosít a Legenda és valóság: a gemenci gímszarvas című kiállításnak. A kiállítás tematikája egy éven keresztül mutatja be a gímszarvasok életét, agancsuk fejlődését, a hazai legjelentősebb trófeákat és persze számos egyéb érdekes és fontos információt közöl a fajról.

A pavilon 2024-ben Pörbölyön

Részlet a kiállításból

Hol máshol lenne helye egy ilyen bemutatónak, ha nem a Gemencben, ugyanis ahogy már említettem a gemenci gímszarvas kiemelkedő nemzeti értékként része a Magyar Értéktárnak 2017 óta.

Az Ökoturisztikai Központban azonban megtekinthető még egy kiállítás, mely a Gemenc kincsei – élet az ártéri erdőben címet viseli. Ez nem a pavilonban van, hanem egy másik épületben. Tablók, preparátumok, érintőképernyős monitorok, diorámák, játékok, az erdőgazdálkodás tárgyi emlékei, és kapitális trófeák várják mindazokat, akik szeretnék megismerni Gemenc erdő növény- és állatvilágát, az erdő- és vadgazdálkodás évszázados hivatását, valamint a Sárköz népművészetét. A tárlaton állathang felismeréssel és egy a malomhoz hasonló játékkal is találkozhatnak a gyerekek, mely a Duna halait mutatja be.

A sok érdekesség közt megakadt a tekintem Wartho nevén és emléktábláján, mely szintén a kiállításban kapott helyet idén tavasszal.

Warthonak (teljes nevén: Wartho von Wienenfeld Soling I.) a legendás hannoveri vérebnek és gazdájának, vitéz Beöthy-Zsigmond László huszár századosnak állít emléket a tárlat egy részlete. A kutya az 1930-as évek közepén az ország legjobbja volt, több vérebversenyt, sőt küllemkiállítást is megnyert. Gazdája, vitéz Beöthy-Zsigmond László 1915-ben, az I. világháború alatt kezdte meg szolgálatát a debreceni 2. huszárezredben ifjú kadétként, az orosz fronton. Hősies helytállása miatt nagyon gyorsan lépett előre a ranglétrán: főhadnagyi rendfokozattal fejezte be és élte túl a háború poklát. Közben 1936-tól a Kalocsai Érsekségtől majd’ egy évtizedig, 1945-ig bérelte szenvedélyes vadászként az akkori Gemenci-erdőnek mondott területet: Felső-Gemencet, Alsó-Gemencet és Kis-Gemencet. Itt vadászott Warthoval, igaz barátjává vált szeretett kutyájával. Mindezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy Wartho halála után arról gondoskodott, hogy kutyájának emléke fennmaradjon a jövő vadásznemzedékének. Parragh József akkori fővadász megható írásbeli jelentéséből értesülhetünk arról, amit a Nimród Vadászújság 1939. október 1-jei számában közölt, miszerint Wartho 1939. szeptember 25-én, életének 14. évében kilehelte a lelkét. Ekkor egy nyiladéknál, szarvasok váltóján temették el egy vén meggyfa alá. Pontosan nem tudjuk, hogy mi történt a fával, feltehetőleg kidőlhetett, majd a mellette lévő tölgy viselte tovább azt a fémtáblát, amire a következő hatsoros szöveget vésette gazdája: Wartho von Wienenfeld Soling I. Államdíjas hannoveri véreb. Minden vérebek között a legnagyobb. Örökre feledhetetlen, hűséges, elsiratott barátom! Aludj Wartho, aludj! A tábla, ma kiállításban tekinthető meg. (Wartho és gazdájának teljes története Baricz Árpád, a Gemenci Kutyás-tölgy című cikkben olvasható a Magyar Mezőgazdaságban).

Az indulás napján nem egyenesen haza vezetett az utunk, hiszen úgy éreztem nem hagyhatjuk úgy magunk mögött Gemencet, hogy nem teszünk egy látogatást a híres karapancsai kastélyban. Így egy kis kitérővel és már csomagokkal megpakolva, elindultunk a magyar - szerb – horvát hármas határ közelében lévő, Hercegszántó és Budzsák melletti Karapancsai Kastélyhoz és Majorhoz.

A Nagykastély

A kastély és maga a terület története régre nyúlik vissza. A Gemenc Zrt. ismertetője szerint a török hódoltság alóli felszabadító harcok hadvezére, Savoyai Jenő herceg, hősiessége jutalmául kapta meg azt a hatalmas birtokot, mely Mohácstól délre feküdt a Duna és a Dráva területén. Később a Bellyei Uradalom visszaszállt a császárra és több tulajdonos után a 19. század második felében Habsburg Albrecht (Albert) lett a birtokos. Albrecht nemcsak kitűnő hadvezér volt, hanem egyben jó gazdálkodó is, neki köszönhető, hogy mintagazdasággá szervezte az uradalmat és világszínvonalra emelte a vadgazdálkodást. Karapancsát a Duna árterének erdei vették körül, ahol különleges állatvilágot talált a korabeli utazó. Alfred Brehm 1878-as ornitológiai gyűjtőútja során elragadtatással emlékezett meg a területről. Útitársát, Rudolf főherceget lenyűgözte a látvány és útirajzában „paradicsomi állapotokról” írt. Albrecht 1895-ben bekövetkezett halála után Habsburg Frigyes főhercegre szállt a birtok, aki feleségével, Izabella főhercegasszonnyal (Isabella von Croÿ-Dülmen hercegnő) együtt fejedelmi vadászatokon látta vendégül a korszak koronás főit. Karapancsán többek között megfordult I. Ferenc József császár és király, II. Vilmos német császár, Ferenc Ferdinánd trónörökös és gróf Széchenyi Zsigmond is.

II. Vilmos császár Frigyes főherceg és Izabella főhercegasszony társaságában

A főhercegasszony – szenvedélyes fotográfus lévén – valódi kordokumentumot hagyott hátra, megörökítve a főhercegi vadászatokat, valamint a mindennapi élet részleteit, a korabeli élő népviseletet és népszokásokat is. Izabella modern, korszerű gondolkodása jól tetten érhető mindazon fényképeinél, ahol dokumentarista eszközökkel – nem beállított módon – az egyszerű emberek munkával teljes mindennapjait örökítette meg. Fotóinak egy részét láthatjuk a Kiskastélyban található erdészet- és vadászattörténeti kiállításon. Izabella olyannyira jelentős személyiség volt az uradalom történetében, hogy 2010-ben szobrot állítottak a tiszteletére a Kastélyparkban.

Izabella főhercegasszony 2010-ben állított mellszobra a Kiskastély mellett

Részlet a Kiskastélyban található erdészet- és vadászattörténeti kiállításból

Izabella főhercegasszony háziasszonyként irányította a vadászatokon részt vevő koronás fők megfelelő ellátását. Így például II. Vilmos császár számára – ismerve az uralkodó néprajzi érdeklődését – megszervezte, hogy a környékbeli sokácok népviseletbe öltözött tagjai néptáncbemutatóval kedveskedjenek az uralkodónak. De nem csupán háziasszony volt, hanem szenvedélyes vadász is maga is számos vadászaton vett részt, többek közt vadászott szarvasra, bölényre. Izabella egész családja, beleértve gyermekeit is (8 lány! és 1 fiú) mind lelkesedtek a vadűzésért.

A területen már a 19. században állt egy kastély, amely egyre nehezebben tudott megfelelni a vissza-visszajáró II. Vilmos német császárnak és kíséretének. Éppen ezért a főhercegi házaspár építetett egy új vadászkastélyt, a Nagykastélyt, mely minden esztétikai és kényelmi szempontnak eleget tett. 1910-ben készült el teljes pompájában és fogadta negyedik, egyben utolsó látogatásán a császárt. Az új kastély megépítése mellett természetesen a protokolláris feladatoknak is eleget tevő díszkert is a kivitelezés szerves részét képezte. Habsburg Frigyes főherceg a császári udvar főkertészét, Anton Umlauftot bízta meg a tervek elkészítésével, aki meg is alkotta 1907-1908 táján a legmagasabb uralkodói igényeknek megfelelő elképzeléseket. Ma a park történetét, látnivalóit és egykori tulajdonosait egy kerttörténeti tanösvényen keresztül ismerhetjük meg.

Ilyen információs táblák segítik az eligazodást az 1900 m hosszú, 9 állomásos tanösvényen.  

A sétaút az uradalom bejáratától indul, ezután végigvezet a két kastélyépület körül, a vadászati terítékhelyen, a vadgesztenye allén, a gyümölcsfa fajtabemutatón, és az egykori majorsági területen, valamint a Nagykastély körüli réten. A kertben 9 ismeretterjesztő tábla mellett 44 kitáblázott fa is található.

Ahogy a Gemencben mindenhol, úgy természetesen Karapancsán is a gímszarvasoké a főszerep. A világhírű „bellyei szarvas” kiváló vérvonala ugyanis a 20. század végén is megörvendeztette a gemenci erdőgazdaság szakembereit, hiszen 1986-ban Bleier József karapancsai fővadász által terítékre került egy gímszarvasbika, amely abban az évben első lett, és a mai napig a világranglista harmadik helyezettje. A Nagykastély előtt az 1986-os világrekord trófeát viselő gímbika szobra kapott helyet, 1988-ban alkotott meg Farkas Pál szobrászművész.

Az 1986-os világrekorder bika szobra a Nagykastély előtt. Az épület ma szálláshelyként működik.

Azonban nem a karapancsai rekorder az egyetlen kiemelkedő trófea a területről. Az Alsó-Duna ártéren eddig három, világrekord trófeájú szarvasbika is terítékre került. Az 1891-ben a 243,89 nemzetközi pontra értékelt „Szálkai bikáról” (amely a Montenouvo herceg birtokáról váltott ki a szálkai gazdák által bérelt területre, s ott lőtte meg Reinspach János) azt tartják, hogy a Gemenci erdőből vándorolt át. A másik híresség az 1946-ban D. Stefanovic erdész által elejtett, 248,55 pontos „Kazuki bika”, melynek elejtési helye ma Szerbiához tartozik. A harmadik, már említett trófea Bleier József karapancsai fővadász nevéhez kötődő 271,01 pontos, 1986-ban lőtt „Karapancsai bika”.

Részlet a kastélykertből (fent: a Nagykastély, lent a Kiskastély)

Azt hiszem tehát, hogy egy igazán izgalmas és tartalmas nyaralást tudhatunk magunk mögött, azonban egyrészt az idő rövidsége, másrészt a szúnyogok hada miatt számos helyszín és látnivaló maradt ki ebből a látogatásból, amelyeket később mindenképp pótolni fogok.

Izsákné Simon Adrienn