Mostanában a vaddisznóról legtöbbször az ASP (afrikai sertéspestis) kapcsán hallani. De nem ritkák azon a hírek sem, hogy településeken, sőt, mi több nagyvárosok belvárosi részein bukkan fel a sertevad, ezáltal bosszúságot és olykor nem kis riadalmat okozva. De mi ennek az oka, mi áll a háttérben? Régen is előfordultak városokba tévedő vaddisznók, vagy csak kevésbé jutott el egy-egy eset híre az emberekhez, esetleg valami új jelenséggel állunk szemben? Mi az oka, hogy a disznó ilyen jól alkalmazkodik az ember közelségéhez?

A vaddisznó, Földünk egyik legelterjedtebb emlős faja, megtalálható Nyugat-Európától, a Mediterráneumtól Kelet-Oroszországig, Japánig és Délkelet-Ázsiáig mindenhol. Jelen van Észak-Afrikában és a hátsó-indiai szigeteken, sőt emellett terjeszkedik Észak-Európában is. Betelepítések következtében pedig találkozhatunk vele Észak- és Dél-Amerikában, Ausztráliában és néhány kisebb szigeten is, ahol igencsak jelentős károkat okoznak a szigetek unikális flórájában és faunájában.

Ebből a hatalmas elterjedési területből már sejthető, hogy egy kiváló alkalmazkodó képességű opportunista, generalista fajról van szó, amely sokféle környezetben és sokféle táplálékon megél, illetve mindig az adott időben és helyen legideálisabb forrásokat hasznosítja. Emiatt képes a városokhoz és az emberhez is alkalmazkodni. Nincs ez másként a lakott területeken sem.

Egy, a Szent István Egyetem Vadvilág Megőrzési Intézete és a Pilisi Parkerdő által Budapesten végzett közös kutatás során megállapításra került, hogy a vaddisznó városi környezetben is elsősorban olyan táplálékokat fogyaszt, amely szinte korlátlanul áll rendelkezésére. A vizsgálat során a kutatók azt találták, hogy bár az egyes egyedek általában kevés féle táplálékot fogyasztottak, de abból igyekeztek a lehető legnagyobb mennyiséget felvenni. A táplálékban kis (gyakorlatilag mérhetetlen) mennyiségben jelent csak meg a szemét, így rendszeres és kimutatható mennyiségű szemétfogyasztást nem sikerült igazolni. Azonban a vizsgált gyomrok közel kétharmadában találtak valószínűleg embertől származó táplálékalkotókat. Ilyen volt például a pázsit és a vadászatok megkönnyítésére a szórókra kijuttatott kukorica. (A kutatás részletes és igen érdekes eredményei elolvashatók az Erdészeti Lapok 2016. májusi és júniusi lapszámában). A táplálékforrás mellett szintén csábítóak a vaddisznó számára a lakott területen könnyen elérhető vízforrások. Sok kertben található automata öntözőberendezés, kerti tó, ahol az állatok könnyen olthatják szomjukat még a legnagyobb nyári szárazság idején is.

Azon túl, hogy a táplálék tekintetében igen jól alkalmazkodik a vaddisznó az élőhely kínálta forrásokhoz, még egy kimondottan intelligens állat is. Ezért nem kizárólag csak táplálkozni jár a lakott területekre, hanem megtanulta, hogy ott háborítatlanságot és zavartalan pihenő- és búvóhelyet is bőven talál magának.

Ennek eredményeként pedig mára kialakult egy olyan vaddisznó populáció, amely már nem hagyja el a belterületet, mivel megfelelő mennyiségű vizet és táplálékot, továbbá elegendő búvóhelyet is talál a házak között.

A fővárosban, kiváltképp a külső kerületekben, legyen szó akár a pesti, akár a hegyvidékhez közeli budai oldalról sok elhagyott, gazos, cserjékkel dúsan benőtt telek, hétvégi ház kertje áll üresen, lyukas, rossz kerítéssel, ami valósággal hívogatja a vaddisznókat. Hiszen ezeknek az állatoknak a rossz állapotú kerítések nem jelentenek akadályt, de a legtöbb ember számára azonban mégis csak valamiféle határvonalat jelentenek, amit tiszteletben tartva nem lépnek be az elhagyott ingatlanokra.

Annak, hogy miért kerülnek ilyen közel a vadállatok az ember lakta településekhez sok oka van, a táplálékbőségtől kezdve; a városok, agglomerációk terjeszkedésén át a vadállomány nagyságái.

De nem volt ez mindig így, vélhető ez abból is, hogy korábban egy-egy lakott területre, pláne városba tévedt vaddisznó igencsak nagy szenzációnak számított.

Ilyen volt például az, az 1925. október 17-én történt eset is, mikor egy Budára keveredett vaddisznó tartotta lázban a várost és az újságírókat. A korabeli lapok beszámolói szerint szombatra virradó éjszaka a János-hegyen szolgálatot teljesítő rendőr észrevette, hogy egy vaddisznó ugrik ki az egyik bokorból, onnan pedig reggelre, a Krisztina körút környékére ért. Addigra elért a híre is az I: kerületi rendőrkapitányságra és kezdetét vette a vaddisznóvadászat Budán. Az „Új Nemzedék” című lap tudósítója igen szemléletesen számol be az esetről, részletesen leírja a vaddisznó menekülési útvonalát, amit reggel már több rendőr is üldözőbe vett, élükön vitéz Magassy Antal rendőr felügyelővel. A részletessége mellett a tudósító humora is megcsillan az alábbi beszámolóban:

„… A vaddisznó ugyanis becsapta a rendőrséget és épen a kritikus pillanatban láttam felbukkanni újra, de nem a vélt helyen, hanem a sikló felső állomásánál, a téglafal melletti bozótban. Felfelé kapaszkodott a hegyoldalon, úgy látszik, egyenesen a miniszterelnökségre igyekezett, talán ott remélt védelmet találni. Ez a körülmény azt bizonyítja, hogy valóban vidékről tévedt be, mert egyébként nem igyekezett volna ilyen korán semmiféle állami hivatalba. …”

Az esemény végül Várhegy oldalában ért véget, ahol a vaddisznó a bozótba vette be magát. Az „Új Barázda” című újság tudósítója így számol be a végkifejletről: „Ekkor már seregnyi rendőr kergette a városba tévedt vadat s az Alagút környékén csak úgy dummogott a revolver. (A rendőrök ugyanis több lövést is leadtak a disznóra a szolgálati fegyverükből, de csak megsebezték.) A vadkan benn bujkált a sűrűben, amely előtt az összeverődött több száz főnyi közönség rettentő lármát csapott. A rendőrök revolverekkel várták, hogy előbújjon, a várakozásnak végül is vitéz Magassy Antal rendőrfelügyelő vetett véget, aki beszaladt a miniszterelnökségi palotába s ott magától (a miniszterelnöktől) Bethlen István gróftól kért egy vadászfegyvert. Ezzel azután visszament a „vadászterületre” és egy jól irányzott lövéssel leterítette a hatalmas vadkant.”

A rendőr felügyelő az újságírói kérdésre így kommentálta az eseményt: „Ma reggel nem gondoltam még arra, hogy vaddisznóvadászatra megyek.”

Úgy tűnik tehát, hogy bár kutyavásár csak egyszer volt Budán, de a vaddisznókkal való találkozás nem lesz olyan példa nélküli esemény, mint 1925-ben.

Izsákné Simon Adrienn