Sz, mint szeptember, sz, mint...
2021. szeptember 05. írta: Erdőnjáró

Sz, mint szeptember, sz, mint...

... szárcsa

Sokunknak sokfélét jelent a szeptember elseje. Kinek az új évszak kezdetét, kinek a nyári vakáció végét, kinek pedig a szarvasbőgést és a gímszarvas vadászat kezdetét. De valljuk be, a legtöbbünknek eszébe sem jut, hogy a szárcsa (Fulica atra) vadászati idénye is ezen a napon kezdődik.

coot-6462783_1920.jpg

Igaz ugyan, hogy a legtömegesebb vadászott vízivadfajunk a tőkésréce, de akad még egy hasonlóan gyakori, szintén vadászható vízimadarunk, melyről szinte elfeledkeztünk. Ez pedig a szárcsa. Egy mindennapi madár, mellyel mindenki találkozik, de szinte senki sem törődik. Orrunk előtt úszkál, és csak nehezen, hosszú nekifutással és víztaposással tud a levegőbe emelkedni, amit egyébként meglehetősen ritkán tesz meg. Ám ha felszáll, gyors röptű, jó sportot nyújtó, vadászható fajról van szó. A szárcsa vadászatának felénk nincs komoly hagyománya, sokszor, ha egyáltalán puskavégre kerül egy-egy példánya az is inkább csak a liba vagy réce terítéket színesít, de azért nem volt ez mindig így.

A 19-20. század fordulóján zajlottak a híres velencei-tavi vízivad-vadászatok, melyek során nagy számban került terítékre szárcsa, az 1896-os évben például 2097 példány. Pedig ahogy Chernel István írja a Magyarország madarai című könyvében, a Velencei-tavon nem is volt olyan könnyű szárcsát lőni.

szarcsa.jpg

Szárcsa (Vezényi Elemér)

„Általában itt is elmondhatjuk, hogy magyarságunk az a rétege, mely tóhátán éli világát, vagy tóságok környékén eszi java kenyerét, jobban és alaposabban beszél a szárcsáról, életmódjáról, szokásairól, mint sok újabbkori madártani munka. Különösen a velenczei halászt érheti e tekintetben az elsőség, már csak azért is, mert e tavon határozottan nem egészen az a madár a szárcsa, mint más területeken. Különösen repüléséről áll ez. Legtöbb helyen s legtöbb leirásból azt tapasztalhatjuk, hogy a némileg lomha szárcsa – mert közel se oly eleven, mozgékony mint a vizityúk vagy vízicsibék – nem igen szeret szárnyra kapni s még kevésbbé a magasba emelkedni, hanem legföljebb csak lábaival lucskolva, szárnyaival verdesve fut a vizen, hogy a legközelebb eső nádasba vagy sűrű vizinövényzet szélére ismét leereszkedjék s annak rejtekébe úszszék. A Velenczei tavon is megteszik ezt a rendesen alacsony menekvésüket, legtöbb esetben azonban lábaikkal lucskoló, vizet szántó reptük csak «neki indulás», mert megiramodva s lábaikat hátranyujtva mindinkább magasabbra emelkednek, annyira, hogy puskalövés sem éri el őket. Egy ideig kóvályognak s csak azután ereszkednek le ismét valamelyik más tisztásra. Hogy mennyire repülős itt a szárcsa, mindazok tudják, kik a hires velenczei tavivadászatokon részt vettek s velem együtt abban a véleményben vannak, hogy tavaszszal a szárcsát akkor, mikor magasan, félig szemben nekünk tart s hirtelen elfordul, minden repülő vad között legnehezebb lelőni. Ilyen vadászatokon sokszor oly magasan járnak, hogy alig látszanak nagyobbaknak a fürjnél! Mi az oka ennek? Részemről úgy vagyok meggyőződve, hogy részben a tó jellege, hol nagy nádasok nagy tisztásokkal váltakoznak s egymástól sokszor nagy távolságra feküsznek, a szárcsáknak tehát kényszerűség a hosszabb légi út; másrészt tagadhatatlan, hogy a sok vadászat – oly nagy szabásban és oly rendezésben, mint alig más tavunkon – megvadította őket, vigyázóbbakká nevelte, mely tulajdonságuk öröksége a jövendő nemzedékeknek s azokban az idők folyamán még jobban és jobban fejlődik. Azért ha széltiben azt hallom «Hisz a szárcsa alig tud repülni» mindig tudom, hogy nem velenczei szárcsáról van szó; valamint akkor is, ha azt mondja egy puskás «A szárcsát nehéz lőni» tisztában vagyok vele, hogy ő már próbálta – – Velenczén.”

coot.jpg

Mára gazdasági jelentősége gyakorlatilag elhanyagolható, az Országos Vadgazdálkodási Adattár (OVA) legfrissebb 2020/2021-es vadászati évre vonatkozó adatai szerint az adott időszakban éves terítéke mindössze 131 példány volt, ami jelentős, több mint 60%-os csökkenés az előző évhez képest. Pedig fészkelő és vonuló állománya stabil, 25 000 - 50 000 párra tehető. Vadászati idénye szeptember 1.–január 31. közé esik. Vadászatának szabályozásának előírásai a tőkésrécééhez hasonlóak, vagyis naponta, személyenként összesen legfeljebb 8 példány elejthető.

„Hazai vadászaink viszonylag visszafogottan hasznosítják. Elsősorban a külföldi vendégvadászok lövik szívesen, így a vízivad-gazdálkodási, hasznosítási tervekben előkelő szerepet játszhat. Állományalakulása alapján is a jövő egyik fontos vízivadfajának kell tartanunk”- írja a Vadászati állattan című tankönyv 2002-es kiadása. Mára azonban a számok egészen mást mutatnak. Ugyanis míg 1998-99-ben 6000 példány fölötti volt az éves szárcsa teríték, addig a 2000-es évek elejétől fogva, néhány felfutást leszámítva jelentősen csökkent az érdeklődés vadászata iránt.

Egykor azonban kedvelt zsákmány volt, kiváltképp a kora tavaszi, a nagyböjtöt megelőző időszakban, ugyanis a szárcsa húsa, a récékéhez hasonlóan böjti ételnek számított. Éppen ezért is kerülhetett bele a szárcsa, az egykor már említett velencei-tavi vízvad-vadászok kapcsán abba az 1903-as keltezésű bérleti szerződésbe, melyben a székesfehérvári káptalan haszonbérbe adja a Velencei-tavon a vadászati jogot a Velencei-tavi Vadászati Társaságnak. A szerződésben szerepel az a bérbeadói kikötés, hogy a bérbe vevő köteles a bérbeadó részére a Társaság szokásos tavaszi vadászzsákmányából évente ötszáz darab szárcsát – lehetőség szerint nagyböjt folyamán – rendelkezésére bocsájtani. A szerződés természetesen a későbbiekben módosult, és míg a bérleti díj nőtt, addig a leadandó szárcsák száma végül csökkent.

Az ismert vadászati módok mellett igen változatosan vadászták, fogták a szárcsát. Pák Dienes Vadászattudomány című könyvében említi a húzáson való vadászatát, csalsíppal való hívását, illetve a récefélékhez hasonlóan a hálóval vagy lószőrhurokkal való fogását.

30436134463.jpg

Vadászat szárcsára (Ernest Bellecroix)

A későbbi, szaklapokban megjelent beszámolókban azonban olvashatunk szárcsa-hajtásokról is, melyek bár elsőre furcsának tűnhetnek, de a leírások alapján meglehetősen sikeres vadászatok voltak ezek, melyek során csónakok segítségével hajtották a madarakat. Egy, a Vadász- és Versenylap 1863. évi 9. számában megjelent tudósítás szerint egy Dunaföldvárhoz közeli tavon, az év márciusában szárcsa-hajtást rendeztek. A szóban forgó vadászat során, 4 óra alatt 40 puskás 362 szárcsát hozott terítékre.

Emellett csalogatták a szárcsát csalimadárral is, sőt a Magyar Néprajzi Lexikon leírása szerint úgynevezett madárhoroggal is fogták őket az alföldi folyók, mocsarak partján. Ebben az esetben hosszabb-rövidebb zsineget kicövekeltek és a zsineg végére horgot kötöttek. A horogra csalétekül hús-, tüdődarabkát, főtt borsót tettek, majd a vízbe eresztették azt. A falánk réce, szárcsa a csalétek után kapva a horogra került. Ez utóbbiak a népi vadfogási módszerekhez tartoznak, ugyanis a szárcsa soha nem számított nemes vadnak, vadászata nem esett korlátozás alá a jobbágyok esetében sem.

foto-118_1.jpg

Csali szárcsa, Herman Ottó gyűjtése

Ha a fentiek alapján kedvet kaptak a szárcsa vadászathoz, akkor, íme néhány recept ízelítőül, nem csak böjti napokra:

Szárcsa-leves.

A szárcsát — lehúzván előbb a bőrét — tedd tűzhöz s általában úgy bánjál vele, mintha marhahúst főznél; egy szárcsát, egy font (fel kiló) húsra lehet tenni s a vizet is e szerint kell mérsékelni; adj hozzá petrezselymet, sárgarépát, párhagymát [póréhagyma, a Szerk.], zellert, karalábét s egyéb zöldséget; sózd meg s annyi ideig főzd, mint a hús-levest; azután leszűrvén, csinálj vajjal vékony rántást, töltsd reá a levest s forrald fel; azután tálald ki sült krumpli-gombóczra. (Czifray István: Magyar Nemzeti Szakácskönyv, 1888.)

Vadkacsa és szárcsa olasz módon.

A megtisztított, megsózott vadkacsát füstölt szalonnaszeletekbe göngyöljük, maid vörösbor- és ecetkeverékben puhára pároljuk kevés hagyma, sárgarépa, petrezselyem, babérlevél, kakukkfű és bors társaságában. Azután tepsibe tesszük, leöntjük tejföllel és levével öntözgetve szépen megpirítjuk. Levét átpasszírozzuk s égetett cukorral, tejföllel, borral, egészen apróra vágott olajbogyóval, citromlével, csipet liszttel barna mártást csinálunk belőle, újra átpasszírozzuk s a feldarabolt kacsa mellé tálaljuk. — Ugyanígy készítjük a szárcsát is. (Magyar Elek: Az ínyesmester szakácskönyve, 1939.)

Izsákné Simon Adrienn

A bejegyzés trackback címe:

https://vadaszerdo.blog.hu/api/trackback/id/tr416680392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása