Sohasem lehet tudni hogyan talál meg egy-egy téma, hogyan kezdődik a múltba vesző szálak felkutatása és hogyan születik mindezekből egy történet.

Kund Béláról a kutatásom megkezdéséig nem igazán hallottam. Egy kedves ismerősöm fordult hozzám saját témájának feldolgozása során, hogy van-e valamilyen információm Kundról, mivel a maga korában ismert vadász volt, akivel 1894-ben vadorzók végeztek. Több sem kellett ezek hallatán, egyből nekiláttam kideríteni, hogy ki volt ez a somogyfajszi középnemes úr, és hogy lehet, hogy eddig nem találkoztam a nevével.

Kund Béla 1846. szeptember elsején látta meg a napvilágot Boronkán, Kund Gusztáv földbirtokos és Záborszky Janka másodszülött fiaként. Bár módos családból származott, nagybirtokát mégsem az atyai örökségnek köszönhette, hanem nagybátyjának, Kund Vincének, aki 1871-ben adott be kérelmet, hogy somogyfajszi, pusztakovácsi, somogyvámosi, buzsáki és gombai birtokaiból hitbizományt alakíthasson. Ezt az uralkodó – Ferenc József – engedélyezte számára. Kund Vincének nem volt gyermeke, de a Kund családra kívánta hagyni birtokait, úgy, hogy azok ne aprózódjanak el, ezért örököseiként csak oldalági leszármazottai jöhettek szóba. Kund Vince, testvérének, Gusztávnak a kisebbik fiát, Bélát nevezte meg a hitbizomány elsőszámú várományosként, akit kora gyerekkorától nevelt, szeretett és saját gyermekének tekintett.

Kund Béla portréja 1893-ból

Kund Béla korai éveiről meglehetősen keveset tudunk, 1860/61-es tanévben a Soproni Evangélikus Főtanoda V. osztályos magántanulója, privátistája volt.

Somogyország vadban bővelkedő erdeit ismerve azonban nem csoda, hogy a vadászat szerelmesévé vált. Hogy mikor kezdett vadászni, arról nincsen pontos információnk. Azt viszont a korabeli lapokból tudjuk, hogy nem csak a vadűzésnek hódolt, hanem – ettől nem teljesen függetlenül – a lósportokban is jeleskedett Kund Béla, illetve ménesének kiváló lovai. Az 1870-es években megjelenő Vadász-és Versenylap lapszámaiban több versenyen való szerepléséről olvashatunk. Részt vett úrlovas versenyen, vadászlovagláson, ahol annak ellenére, hogy a legjobbak közt tartották számon, mégis egy csúnya bukásáról írtak, amelyen nem csak ő és lova buktak fel, hanem „az utánna lovagló Esterházy átkarikázott rajtuk; hasonlóan járt később gr. Szapáry is; csakhamar nyeregbe kaptak ugyan ismét – de ezalatt veszendőbe ment minden esélyük […].” Nem ez volt az egyetlen balszerencsés versenyzésük Szapáry gróffal. 1875-ben egy kisakadályversenyen hibázták el a kitűzött útvonalat, sőt, egy darabig még a hibát sem vették észre, így hiába érkeztek a célhoz fej-fej mellett és hiába szorította ki a pályáról Kund Szapáryt a cél előtt, a győzelem az utánuk következő lovasé lett.

A vadászat és a lovak iránti szenvedélye folytán, illetve a korabeli közélet illusztris tagjaként ott találjuk őt az 1872-ben alakult, akkor Pest-vidéki Rókafalka Társulat, később Rákosi Rókafalka Társaság néven ismert falkavadász társaság tagjai közt, melynek vadászatain később is rendszeresen részt vett. A társaságnak az uralkodópár – Ferenc József és Erzsébet királyné – mellett számos korabeli ismert személy is tagja volt, mint például Andrássy Gyula, Batthyány Elemér, vagy Kincsem, a híres csodaló gazdája, Blaskovich Ernő. Ennek a társaságnak a nevéhez kötődik az meglepő fordulatot vevő szarvasvadászat is, amelynek a végén Budapesten, a Terézváros utcáin harsant fel a hallali 1876 decemberében. A szokatlan vadűzésről így számolt be a korabeli sajtó: „Kedden, decz. 5-én délben a palotai erdőnél (Rákospalota – a Szerző) volt a találkozó, ahol egy, a szállító szekérről elszabadult szarvast kellett elfogni. A szarvas eleintén Megyer felé tartott, onnét azonban nagy körben visszafordult és a vasúti töltés hosszában a Városliget felé iramodott. A pávaszigetén s a városligeti tó egyik ágán átmenve, a lövölde (ma Lövölde tér – a Szerző) felé vitte a társaságot, majd a Szövetség-utczán át az Akáczfa-utczába ment át, egész a terézvárosi templomig. Innét a Sugárútra (ma Andrássy út – a Szerző) váltott át; az utczaseprők azonban innen elriasztották a mellékutczába, s igy a Király utczán át a Rákosárok utczába (ma Csengery utca - a Szerző) jutott s a kerítéseken átugorva, a Vörösmarty- és Chemniczi utczán (ma Szófia utca – a Szerző) át a Hunyady-térre ért. Itt egy nyílt kapun be, egy bekerített térségbe jutott, majd Spielman Márton zsibárus boltjába rontván, ott egy üvegszekrényt s több más tárgyat eltört, és végre elfogatott. Csudálatos, hogy a mérsékelt iram mellet a kopók a kövezeten nem vesztették el a szimatot. A folyvást kürtölő falkár, a csaholó falka, a vörös kabátok s a lovagló hölgyek nagy tömeget csődítettek össze. Királyné ő felségét mindenütt felismerték s lelkes ’éljen’ kiáltásokkal fogadták. A hallalinál jelen voltak: a királyné ő Felsége, Wallersee bárónő, Hohenlohe Rosa hgnő, Edelsheim-Gyulay és Vecsera bárónők. Az urak közül: a master gr. Esterházy Miklós, br. Edelsheim-Gyulay gr. Andrásy Aladár, Sir Buchanan, gr. Zichy Victor, Tisza Lajos, gr. Batthyányi Elemér, gr. Károlyi Gyula, Kund Béla úr, br. Orczy Elek, gr. Kinsky Zdenko, Baltazzi A. ur, Lobkovitz hg., Berg hrg, gr. St-Julien, hg Esterházy Lajos és br. Dőry. Ő Felsége a Királyné hazalovaglás közben megtekintette gr. Zichy Victor sugárúti palotáját, kíséretével együtt.” De nem ez volt a falkavadász társaság életében az egyetlen szokatlan szarvasűzés, amelyen Kund Béla is részt vett. Korábban, 1874 telén szintén egy gímbikát próbáltak terítékre hozni a társaság tagjai, amikor is a vad menekülés közben a Dunába vetette magát Gödnél és megpróbált Szigetmonostor felé átúszni a Szentendrei szigetre. A folyóból végül a Széchenyi gőzös legénysége Peregrini másodkapitány vezényletével csónakokba ülve terelte partra az állatot.

Kund Béla aktív társasági életet élő emberként a Nemzeti Casinonak is tagja volt 1870-től egészen haláláig. Az egyesületet Széchenyi István alapította 1827-ben, aminek fő célját az alapításkor ekként határozták meg: „T. A' Casinó nemes maga viseletű embereknek kellemetes társalkodás végett való Egyesülete, mellyben azok tudományos és legfőképpen gazdasági s kereskedési tárgyakról beszélgetnek, vagy hasznosabb könyveket és Újságokat olvasnak.”.

Főként a társasvadászatokról szóló beszámolókban találkozhatunk Kund Béla nevével. Első ízben Zichy János lengyeltóti uradalmában 1871 decemberében tartott társasvadászat lőjegyzékének végén találjuk, olyan jeles vadászok közt, mint Festetich Pál, Nádasdy Ferenc, Zichy Béla. Ebből következtethetünk arra, hogy bár lehet, hogy a lapok nem számoltak be korábbi vadászatairól, de nyilván már gyakorlott vadász volt ekkor. Kund rendszeresen vadászott lengyeltótiban. Így tett 1873 tavaszán is, mikor is a házigazda, Zichy Béla, Festetich Pál és testvére Kund Jenő társaságában szalonkázott. A négy vadásznap alatt 179 szalonka esett. Jól példázza az akkori vadbőséget annak a Dégen lezajlott vadászatnak is a terítéke, amely ugyanezen év decemberében folyt Festetich Ágoston birtokán. Két nap alatt 760 nyúl, 6 róka és 30-40 fogoly került terítékre Kund Jenő, Kund Béla, Zichy János, Inkey István, Festetich Kálmán, Zichy Béla, Eszterházy Andor és Béla, valamint Festetich Pál közreműködésével. Természetesen nem lehetett volna ilyen szép eredményeket elérni kiváló lőtudás és pontos, precíz szervezés nélkül. De hiába az elsőrangú szakszemélyzet a főúri vadászterületeken, azért kiszámíthatatlan események mindig történhetnek, mint például 1874 telén, Széchényi Pál lábodi birtokán, ahol ott volt Kund Béla is, ki utóbbi egy maga többet lőtt 10 őznél nem rég hozatott kitűnő angol golyó fegyverével. Úgy halljuk – ha igaz – hogy a vadászatnak egy tragikomikus eseménye is volt, amennyiben a vadászat színhelyéről – mire haza akarták vinni a vaddisznót – ellopták! Kund Béla lőtudását azonban nem az fent említett új angol fegyverének köszönhette, hanem a sok gyakorlásnak, ami nem mindig csak vadászaton történt, hanem galamblövészeten is. 1874 novemberében is egy ilyen versenyen vett részt Rákoson, ahol az egyik versenyszámot öt egymás utáni jó lövéssel megnyerte.

A vadbőségre itthon sem lehetett panasz, de 1875-ben régi vadásztársaival, Széchenyi Ferenccel, Széchenyi Pállal, Inkey Istvánnal és bátyjával Kund Jenővel Tirolban, Salzburg közelében a stubachi hegyekben vadászterületet béreltek zergevadászat céljából. Az 18 000 holdas területen még azévben a társaság tagjai összesen 23 zergét lőttek, következő évben, 1876-ban 32 példány esett.

De nem elégedett meg a magas hegyek kihívásaival, ezért Kund Béla 1876-ban, egyik későbbi indiai vadásztársával, Gerard kapitánnyal (Sir Montagu Gilbert Gerard 1842-1905) Korfun és Albániában vadászott, elsősorban szalonkáztak.

Sir Montagu Gilbert Gerard

De nem csak a külföldi vadászatok izgalmát, hanem egy újítást is hozott neki ez az év. Ha hinni lehet a korabeli sajtónak, nem is csak számára, hanem egész Magyarországon újdonságnak számított a chok vagyis a szűkítés alkalmazása a vadászfegyvereken, ami a kilőtt sörétraj szórásképét határozza meg. „A ’Chok-bore gunt’ alkalmasint Kund Béla úr használja először Magyarországon, s nem lehet tagadni, hogy rettentően messze lő vele göbecset. 130 –140 lépésnyire lelövi vele a foglyot; 40–50 lépésnyire nem is szabad lőnie, mert ’sauce’ lesz belőle; csak helye legyen neki hozzá. Erdei vadászatokon, schnepfezésnél stb. azonban kissé veszedelmes lehet közelében lenni. A puska dupla csövű, 12-tes caliberű; a csövek erősek, és kamrája sok lőport bír; a cső felső nyílásától lefelé egy arasznyira tágasabb a cső pár tenyérnyi szélességben, azután ismét az átlagos caliber-méret uralja le a kamráig.”

1878 szerencsés év volt a szalonkavadászat szempontjából Kund somogyi vadászterületein, ugyanis ebben az évben az őszi vonuláskor 180 szalonka esett, amelyből 150-et ő maga hozott terítékre. Úgy tűnik bevált az új puska.

Az ezt követő években a szokásos mederben zajlottak a vadászatok és a lósportok, egészen 1881-ig, amikor is az év elején hírül adta a Pápai Lapok, hogy Kund Béla Indiába indul tigrisvadászatra. Útitársa az a Gerard kapitány volt, akivel korábban együtt vadászott Korfun és Albániában. Gerard kapitány nem volt ismeretlen a hazai vadászközösség előtt, 1874-ben szintén Indiában járt Batthyány Elemérrel. Kund indiai útjáról vadásznaplót vezetett, amelyből tudjuk, hogy Gerard kapitány (akkorra már alezredes) mellett két angol úr, Lord Compton és Greenwood huszárkapitány voltak a vadásztársai. Indiai vadásznaplója hazatérését követően első ízben három részletben jelent meg 1881-ben a Vadász-Lapban. Érdekessége a naplónak, hogy eredetileg angol nyelven íródott, amelyet 1924-ben fordított le a fia (Kund Béla) és tárt újra az Olvasók elé a Nimród hasábjain. A két kiadás között jelentős különbség nincs, az 1924-ben megjelent változatban több információt kapunk magáról az utazásról és némileg részletgazdagabb.

Kund indiai útjának kezdetekor, 1881. január 18-án találkoztak Gerarddal Bécsben, ahonnan együtt indultak tovább 20-án Velencén, Alexandrián, Szuezen és Ádenen át Bombaybe, ahova február 8-án érkeztek meg. De nem csak vadászat az élet, ezért Kund három hetet töltött azzal, hogy több nagyvárost is megnézzen. Járt Delhiben, Agrában (itt található a Taj Mahal), Váránasziban (angolul korábban Benares, így említi naplójában is) és más városokban. India építészeti csodáit maga mögött hagyva érkezett február végén Dholpur-ba (a naplóban: Dhulepur), az angol Sir Thomas Dennehy (1829-1915) ezredeshez, akivel pár alkalommal szintén együtt vadászott indiai antilopra (naplójában black buck néven szerepel) és más honos antilop fajokra. A vendégeskedés végén három napi utazás után Guna-ban (a naplóban Goona-ként szerepel) találkozott vadásztársaival, Gerard kapitánnyal, majd később Comptonnal és Greenwooddal. Első állomásukon kidolgozták, megtervezték a vadászatok helyszínét, módját, idejét, irányát, tehát minden fontos részletet. Az előkészületek közel 2 hetet vettek igénybe. Időközben persze vadásztak is, így ez idő alatt már bekerült a lőjegyzékekbe pár medve, néhány szarvas és indiai gazella (a naplóban angol nevén chinkara-ként szerepel).

Indiai gazella

A vadászatra való felkészülés alaposságát illetve a vállalkozás nagyságát jól jellemezi Kund Béla alábbi, vadásznaplójába tett bejegyzése: „Fegyverzetem: egy Henry dupla expresse, két 12-es öbű golyós és egy sörétes duplából állott; - Adams és Dougall nagy öbű golyós fegyvereim, robbanó lövegre (Shell) voltak belőve, 6 drachma lőpor töltéssel. Összes karavánunk állott 12 benszülött sikh lovas katonából (Gerard ezeredéből), 27 tevéből, 7 elefántból s 15 lóból; ezenkívűl cselédség, szakács kuktáival, inasok, fegyverhordók, lovászok, teve- és elefánt-vezetők, összesen 72 személy.”

Április 2-án a sok előkészület, tervezés, szervezés után kezdetét vette a kaland és a vadásztársaság felkerekedett első tábora irányába, ami a naplóban Phateger-ként szerepel. (Sajnos a sok időközbeni névváltozás, pontatlan, sokszor kiejtés szerinti lejegyzés miatt nem minden települést, illetve környéket sikerült beazonosítani, amerre a tigrisvadászat folyt.)

Április 4-én zajlott az első vadászat, majd másnap a következő, ahol Kund Béla egy párducot és egy medvét ejtett el. Az ezt követő napok viszonylag eseménytelenül teltek, a vadászszerencse látszólag elpártolt a társaságtól, mivel néhány vadkant leszámítva más vad nem esett a hajtásokban. Sőt még kellemetlenség is érte őket, mivel segítőik április 12-én figyelmetlenül egy méhraj alatt raktak tüzet, ami a rovarokat felbőszítette, és megtámadták a személyzetet, valamint a táborban maradt lovakat. Ez utóbbiak szétfutottak, Kund beszámolója szerint az egyik póni majdnem bele is pusztult a csípésekbe.

Az áttörés végül április 15-én jött el, mikor is Kund Béla hosszú várakozás és izgalmak után terítékre hozta első tigrisét Manohar Thana közelében (a naplóban, hol Manour Thena, hol Manour Thana néven szerepel). Üröm az örömben, hogy először csak megsebesítette a ragadozót, de mivel a sebzett tigris nem játék, ezért a sebzést jelző trombita szignál után minden hajtó felmászott a fákra és elefántháton folytatódott az utánkeresés. Az elefántok hátára erősített utazóalkalmatosságban (angol/hindi nyelven howdah vagy houdah) foglaltak helyet a vadászok és úgy indultak a tigris után. Ám az elefánt, amin utaztak valamitől megrémült és irányíthatatlanná vált, így gyorsan elhagyták a howdah-t. Végül gyalogosan, maguk előtt köveket és jelzőrakétákat dobálva próbálták megközelíteni a sebzett nagyragadozót. A művelet sikerült, megtalálták az addigra már kimúlt tigrist, de sietni kellett a birtokbavétellel, mivel az aljnövényzet kigyulladt az eldobott rakétáktól. A dzsungel egy nagyobb foltja másnapra leégett, így a társaság új terület felé indult.

Korabeli tigrisvadászat elefánthátról, howdah-ból

Április 22-én egy medvét hozott terítékre Kund, április 23-án pedig egy hajtásban három tigrist is sikerült elejtenie, egy öreg nőstényt és két kétéves kant. Április 26-án kevéssé vadászias viselkedésük eredményeképp furcsa eset történt a táborban. „Egy majom sereg, mely fejünk felett a terebélyes fák ágain tanyázott, formális támadást irányzott ellenünk és egész zápor tojásnagyságú éretlen mangót röpített felénk, alig hogy meg lehetett tőlük maradni; a nagy felháborodás oka egy elfogott kis majom volt; de Gerard másnap csúfosan megbüntette őket, t.i. mikor már a táborunk üres volt és mi is már lóra ültünk, egy alattuk levő és egy ágon lelógó méhraj közé lőtt; ne volt ne mulass; a méhek természetesen mind a közelükbe lévő majmokat csipték; ezek meg éktelen ordítással pofozkolódással rohantak hanyatt homlok le a fákról […]”

A következő két tigrisét május 9-én lőtte. A vadászat során egy alkalommal gyors puskacserére volt szükség, így történt, hogy az egyik 12-es öbű golyósfegyvere megsérült. A nagy kapkodásban a fegyver leesett a faágról, amire felakasztotta és az esés következtében megrepedt az agyazása. A vadászat végén, a táborba visszaérkezve azonnal fegyvermesterhez küldték a puskát javításra. A következő napon, május 10-én ismét egy tigrist hozott terítékre, immár a hetediket, az addig általuk elejtett összesen tízből. Május 16-án érkezett vissza Guna-ból a sérült fegyver, amelyről Kund az alábbiakat írta naplójában: „A pántolás ezüstlapokkal oly jól sikerült, hogy akár mindörökre így maradhat. Örömöm azonban hamar kútba esett, csövei felfelé teljesen görbék, csodálom, hogy ezt csak most utólag vettem észre.” Következő tigrisét május 25-én lőtte Ganesh Khera közelében (naplójában Gheneskhera-ként találjuk a helyszínt), amelyet sebzést követően újra elefántháton követtek. Másnap, május 26-án egy újabb tigris esett a hajtásban, amit szintén Kund hozott terítékre.

Május 27-én azonban váratlan esemény történt a tigrisvadászaton, amit Khuri (a naplóban: Kijuri) közelében tartottak. Kund Béla újabb tigrist zsákmányolt, a tizediket és egyben utolsót indiai vadászútján. De nem ez volt a különlegesség, hanem, hogy az elejtett nősténynek megtalálták a kölykét, amelyet, Mohamed Alival, Kund Béla indiai segítőjével közösen fogtak meg. Kund úgy döntött, hogy megtartja a kölyköt. „E gyönyörű kis csikós ficzkót rögtön Mohamed Alira kereszteltük, s miután én voltam árvaságának okozója, nekem kellett örökbe fogadva az élet tövises ösvényén istápolnom; eddig ezt hiven teljesitem is.” Indiai vadászútja május 31-én ért véget.

Kund vadásznaplójának végén szereplő lőjegyzéket nézve igen eredményes hónapokat tudhattak maguk mögött az indiai dzsungelben. „A 3 hónap alatt lőjegyzékem az alábbi: 10 tigris, 1 párduc, 5 fekete medve, 2 vaddisznó, 1 krokodil, 9 black-back (indiai antilop), 6 Chincara (indiai gazella), 2 Sambar (számbárszarvas), 2 Chital (pettyes szarvas), 3 Gazella, 2 nilghai (nilgau antilop), 3 farkas, 300 db különböző szárnyasvad, túzok, daru, páva, fogoly, grooses és vízivad, melyek mindenfelé mérhetetlen mennyiségben vannak.”

Július elején már hazatéréséről, sikeres vadászatairól és haza hozott trófeáiról szóltak a hírek. Mohamed Aliról, a fajszi birtokon szabadon nevelkedő tigriskölyökről csak később szereztek tudomást a lapok. A róla szóló híradásokban rendszerint két hónaposnak írják. A kistigris életkorának meghatározása meglehetősen zavaros. Azt tudjuk, hogy 1881. május 27-én fogták el. Figyelembe véve azt a tényt, hogy ketten meg tudták fogni, illetve textilbe csavarni, feltételezhető, hogy a kölyök nem volt idősebb néhány hónaposnál. A bengáli tigrisek 6-8 hetes korukban kezdenek előmerészkedni és felfedezni környezetüket. Így a május végén befogott kölyköt két hónaposnak feltételezve a július végi hírekben szereplő Ali ekkora már 4 hónap körüli volt. Ezt támasztja alá az a tény is, amely szerint már 1881. október végén az állatkertnek ajándékozta Alit. Az erről szóló beszámolók szerint a kölyök ekkor 8 hónapos volt, ami nagyjából időben meg is felel a nagymacska valószínűsíthető életkorának. Az állatkertek által használt ZIMS (Zoological Information Management System) adatbázis szerint, amelybe az állatkerti állatok törzskönyvi adatait rögzítik (utólag is) Mohamed Ali valamikor 1881. április 11. és 17. közt született és 1890-ben pusztult el. Ali emléke azonban még sokáig élt, Bársony István, Ali, a magyar tigris című tárcája sok évvel a nagymacska halála után is felelevenítette alakját. A pagony dalnoka Kund Jenővel folytatott beszélgetésre visszaemlékezve meséli el Ali útját Indiából Fajszig és a kölyöktigris életét a Kund birtokon, majd az állatkertben. Később, Kund Béla halálának 30. évfordulóján újabb írás jelent meg Aliról, ezúttal Győry Sándor tollából.

De nem Ali volt az egyetlen tigris, aki Indiából érkezett az Állatkertbe. Néhány évvel korábban Batthyány Elemér is vadászott Indiában, ugyanúgy ahogy Kund, ő is Gerard kapitány kíséretében. Batthyány és vadásztársa Czetwertinszky Borisz herceg szintén hozott haza tigriskölyköket, egészen pontosan két példányt, amelyeket 1877-ig Batthyány ikervári birtokán neveltek. Érdekesség, hogy Kund ajándékozásával szemben a két tigris továbbra is Battyhány tulajdonában maradt, de a tulajdonjog fenntartásával az állatkertbe helyezték őket, hogy a közönség is láthassa az állatokat. Az egyik tigris még abban az évben elpusztult, ám a másik, egy Hattyú nevű nőstény életben maradt. Később, miután Kund Béla Alija elérte az ivarérettséget, Hattyú párja és kölykeinek apja lett.

Az indiai kalandok és a fajszi birtokon nevelődő tigriskölyök azonban nem akadályozta meg abban, hogy újra külföldi vadászatra induljon, ám ezúttal a már jól ismert stubachi területen vadászott zergére régi vadásztársaival, Festetich Pállal, Inkey Istvánnal, Márffy Bélával, Széchenyi Pállal és testvérével, Kund Jenővel. Az öt napos vadászat alatt 39 zergét hoztak terítékre.

1881. október 16. és 22. között agancs-kiállítást rendeztek a Nemzeti Lovardában, ahol „összesen 32 db szarvas agancs, 21 párőz-agancs,2 5 pár zergekampó,7 siketfajd-és 2 nyirfajd-ernyő voltak a kiállítás tárgyai, s köztük nem egy capitalis darab volt.” A kiállított gímtrófeák közül első helyezést ért el Kund Béla által szeptember 30-án, a sümegi erdőben terítékre hozott bika agancsa. Az impozáns szarvasbikáról és trófeájáról már a kiállítást megelőzően hírt adott a Vadász- és Versenylap. „[…] Szept. 30-án este az úrbéri pagony ’Tatárverés’ nevű vágásában egy óriási, páratlan 14 ágast lőtt (Kund Béla - a Szerző). A gyönyörű agancsár kizsigerelve 219 kilogr. nyomott; agancs-sulya, teljesen letisztogatva (igen kis koponyacsonttal együtt) 8,6 kilót […]; a rózsatő 20, rózsa 28, rózsa felett 26, szemág fölött 20, harmadik ág alatt 20,5, a korona alatt 23 centiméter. Az agancs magassága: koponya központtól a csúcsig 107, a koronák szélső ágainak távolsága egymástól 102 centiméter, pontosan mérve.[…]”

A vadászkalandokkal teli 1881-es év után 1882 egészen másfajta eseményeket tartogatott Kund számára. Az ekkor 36 éves agglegény, ugyanis 1882 februárjában eljegyezte a mindössze 21 éves Gaál Irma kisasszonyt, akit április 18-án oltár elé vezetett. Az elkövetkezendő esztendők zavartalanul teltek, a család bővül, 1883-ban megszületett Johanna lánya, majd Hubert Vince névre keresztelt fia. A hazai vadászotok rendre lezajlottak, több trófeát is küldött az évenként megtartott agancs-kiállításokra, ekkoriban gyakran vadászott a veszprémi püspökség sümegi erdeiben, ahol a 1881-ben első helyezést elért trófea is származott. Emellett vadászott saját, fajszi vadaskertjében.

1887-ben újabb vadászsikerről számoltak be a lapok. A fajszi birtokán 302 hajtó közreműködésével megrendezett hajtásba az év elején 128 nyúl, 38 fácán, 14 fogoly, 3 szalonka esett, a közeli Belegen, a bérleti birtokon is vadásztak, ahol 66 nyúl és 6 vadréce került a terítékre. Rá pár napra, a somogyvámosi birtokon is sikeres társasvadászatot tartottak, ezúttal 240 hajtó közreműködésével esett 160 nyúl és 47 fácán.

Kund Béla azonban ismét újabb vadászterületek felé vágyódott, így első ízben 1887-ben találkozhatunk a Máramaros megyei, tiscsorai (ma Feketetisza, Ukrajna) testvérével, Kund Jenővel közös vadászbérletének említésével, ahol gímszarvasra vadászott és ahonnan egy trófeát be is küldött az éves agancs-kiállításra 1887-ben. De nem csak gímet sikerült terítékre hoznia Máramarosban, hanem Jenővel együtt négy siketfajd kakast is, amelyeket a vadászterülete mellett található kőrösmezői kincstári erdőkben ejtettek el. A terület szarvasállományát dicséri az a tény, hogy Kund 1888-ban ismét innen küldött két tizenhatos agancsot a kiállításra, melyek közül az egyik negyedik helyezést ért el a nyílt vadászterületről származó trófeák versenyében.

Somogyi vadászterületeinek (Somogyfajsz, Somogyvámos és Rákópuszta) 1887. évi lőjegyzéke jól mutatja a terület apróvadas jellegét, ahol az alábbi vadfajok kerültek terítékre: dám: 35 db, róka: 33 db, őzbak: 5 db, vadmacska: 5 db, vaddisznó: 1 db, menyét: 18 db, nyúl: 386 db, görény: 10 db, fácán: 75 db, nyest: 2 db, vadlúd: 6 db, nagy kánya: 17 db, vadkacsa: 8 db, kis kánya: 1 db, fogoly: 271 db, szarka és varjú: 964 db, fürj: 50 db, ölyv: 2 db, erdei szalonka: 24 db, vércse: 95 db, mocsári szalonka: 1 db, kóbor eb és macska: 127 db. Mindösszesen: 2136 db.

A következő, 1888. évi lőjegyzék szerint már megjelent a gímszarvas is a területen, amelyből 1 bika és 1 tehén került a terítékre. Érdekességként említem csak a lőjegyzékben szereplő harist és kis sólymot, amelyekből egy-egy példányt lőttek. Az apróvad védelme érdekében azonban kimagasló számban ejtettek el szarkát és varjút, 601 egyedet, illetve kóbor kutyát és macskát, 240 példányt. Mindösszesen 25 faj 1807 példánya és ezen felül 158 összeszedett vércse- és szarkatojás szerepel Mikolasek György erdész által összeállított kimutatásban.

A vadászatok mellett a családi élet is zajlott, 1889-ben született meg Gaál Irmával közös harmadik gyermekük, Gusztáv. De nem csak örömteli eseményeknek volt tanúja a fajszi kúria. 1889 augusztusának elején kigyulladt a Kund kastély és tűzben jelentős károkat szenvedett.

A Kund kastély Somogyfajszon (Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai)

Az elkövetkezendő évek viszonylag eseménytelenül teltek, Kund járta somogyi és máramarosi vadászterületeit, Somogyvámoson tantermet építtetett saját költségén, és 1891-ben megszületett negyedik gyermeke, Kund Béla.

1894. április 6-án azonban szörnyű tragédia érte a Kund családot, amely az egész korabeli közvéleményt megrázta. Elsőként a Pesti Naplóban jelent meg a hír: „Meggyilkolt nagybirtokos. Rémes esetről tudósítanak bennünket a somogy megyei Fajszról. Kund Béla nagybirtokost, az ismert sportsmant az erdőben orvvadászok, meggyilkolták. Rejtekhelyükből lőttek rá a nagybirtokosra, aki súlyosan találva, öszszerogyott. Erre előrohantak a gyilkosok és fejszével agyonverték a haldoklót. A gyilkosok elmenekültek s kinyomozásukra a csendőrség erélyes nyomozást indított.”

A rövid hír után a tragédiát követő napokban egyre több részlet jelent meg a mezőcsokonyai határban történt brutális gyilkosságról. A rendőrség sem tétlenkedett, azonnal a gyilkosok nyomába eredt. „Kund egyedül vadászott az erdőben ötöd fél órakor. A vadorzók, akik, úgy látszik, értesülve voltak erről, rálestek az erdőben s rejtekhelyükből kétszer ráláttak. Az egyik golyó a mellét, a másik a combját fúrta keresztül. A gyilkosok akkor előrohantak s fejszével s puskatussal több csapást mértek az áldozat fejére. Aztán elvették vadászfegyverét s elmenekültek. Alig pár perc múlva érkezett az erdőbe a boldogtalan ember kocsisa. Kund Béla, mielőtt eltávozott hazulról, meghagyta neki, hogy mielőbb kövesse. A kocsis még élve ugyan, de eszméletlen állapotban találta gazdáját. Rögtön kocsira tette s haza hajtatott vele Fajszra, ahol tizenöt percnyi vivódás után meghalt. Eszmélete egy pillanatra sem tért vissza s igy semmi felvilágosítást sem adhatott gyilkosairól. A rémes eset hírére a csendőrség nyomban mozgósította embereit, akik kutattak az egész vidéken, de eddig még nem akadtak nyomára a tetteseknek.” - adta hírül a Budapesti Hírlap.

A lapok beszámoltak a boncolás eredményéről, amely szerint „[…] a pörkölt sebszélekből következtetve igen közelről történt a boldogtalan Kund Bélának mellben meglövetése, e lövés nem volt halált okozó, mert a golyó a bordákba ütközve irányt cserélt és sem a tüdőt, sem egyéb nemes szervet nem sértett. Találtak azonban a boldogtalan fején hét baltavágást, úgy hogy a halál oka valóságos agyonverés volt. Egy mély vágást észleltek még a combon, azon kívül egyik fülcimpát valósággal leszakítva és az archúsából is egész darabot körömmel kihasítva találtak, mi következtetést enged vonni egyrészt a támadók kegyetlenségére, másrészt arra, hogy a halált viaskodás, majd elszánt tusa előzte meg. Minden jel arra mutat, hogy a tettet vadorzók követték el és nagyon valószínű, hogy az illetők saját bőrük mentése közben követték el az élet elleni merényletet. Kund Béla az ország egyik leghíresebb lövője lévén, ő bizonyára csakis több egyén támadásának eshetett áldozatul.”

Számos újság, számtalan cikkben méltatta Kund Bélát és érdemeit. Ezekből a tudósításokból tudjuk, hogy a Kund kastélyban páratlan agancs gyűjtemény volt, és az egykor az Állatkertnek ajándékozott tigris, Mohamed Ali ekkorra már elpusztult és kitömve őrizte gazdája örök álmát a ravatalnál. Szintén a lapokban megjelent nekrológból tudhatunk arról, hogy indiai útjáról kitömött madarakat hozott haza, amiket a Nemzeti Múzeumnak ajándékozott, illetve, hogy ő maga gazdag és értékes néprajzi gyűjteménnyel rendelkezett. Érdemes azonban fenntartásokkal kezelni néha ezeket az információkat, hiszen életét ismerve tudjuk, hogy néhány kijelentés megalapozatlan. Nem töltött másfél évet Indiában és oroszlánvadász sem volt, bár egyes újságok ezt állították róla.

Temetését 1894. április 9-én tartották, a somogyfajszi családi kriptakápolnában helyezték örök nyugalomra. A szertartáson nagyon sokan vettek részt, a Somogy című újság valóságos gyászeseményként jellemezte a temetést. „Egész Fájsz köny és gyászban úszott […], midőn a temetés volt s a kastélynak nem csak termei, udvara, nagy térsége, hanem még az utcza is tömve volt gyászoló nép s a vidékekről összesereglett számtalan fogattal. Az aristokratia, a birtokos osztály, az értelmiség, a nép nagy tömegekben, szóval a társadalomnak minden osztálya az utolsó zsellérig képviselve volt a temetésen, minél meghatóbbat keveset látott a megye közönsége.”

Hogy Kund Bélát mennyire szerették szűkebb hazájában, Somogyban és hogy mennyire felkavaró esemény volt az ellene elkövetett gyilkosság, azt mi sem mutatja jobban, mint hogy halála után nem sokkal népdal is született a történtekről.

A példátlanul kegyetlen gyilkosság, a közfelháborodás és az elhunyt köztiszteletben álló személye együttesen arra sarkalta a rendőrséget, hogy mihamarabb kézre kerítsék a tetteseket. A nyomozás már a gyilkosság estéjén elkezdődött. „Baksay Sándor kaposvári csendőrfőhadnagy vezetése alatt nyolcvan csendőr végzi a nyomozást. A rémes eset hírére még szombat reggel Fajszra ment a kaposvári törvényszék részéről Kazinczy Gábor vizsgálóbíró és Psik Lajos királyi ügyész; továbbá megjelent Barthodeiszky Emil marcalii járásbiró, ifjabb Sárközy Béla központi, ifjabb gróf Jankovich László lengyeltótii és Paizs Mihály marcalii főszolgabíró. A vizsgálatot Csoknya község minden lakosára kiterjesztették s a csendőrség tegnap sorra vizsgálta a csoknyaiakat, mert közöttük van a legtöbb vadorzó.”

Adolf Lüben: A vadorzó

A temetés napján jelent meg a hír, amely szerint „Tegnap este megtalálták azt a lepedőt, amelybe a vadorzók puskájukat és a lopott vadat elrejteni szokták. Azt hiszik, hogy ez a corpus delicti nyomra vezet.” Négy nappal később április 14-én arról számolt be a Pesti Napló, hogy a feltételezett gyilkosokat elfogta a csendőrség. „A gyilkosok Matán Antal és Papp József (máshol Ferenc) jutai gazdag parasztok, akik régóta űzik a vadorzás mesterségét. […] Az elfogatás hírére, amely hamar elterjedt a közel falvakban, óriás néptömeg gyűlt össze Jután, és ki akarta ragadni a csendőrök kezéből a gyilkosokat, hogy meglincselje őket. A csendőrök csak nagy nehezen tudták a két gonosztevőt a nép dühe ellen megvédeni. A gyilkosokat tegnap este beszállították a kaposvári ügyészség börtönébe.”

A Budapest Hírlap tudni vélte a nyomra vezető bűnjeleket, amik egy sonkaszelet és egy kendő voltak, amellyel a gyilkosok a puskájukról a vért letörölték. A csendőrök először a mezőcsokonyai, aztán a jutai házakat kutatták át, ahol Matán Antal parasztgazda házában találtak egy sonkát, melyre az erdőben talált sonkaszelet teljesen ráillett. Ez alapján Matánt elfogták és tovább kutattak nála. Előkerült egy véres sarkú csizma is a házban. A holttesten csizmasarok nyomait is megtalálták, így a lábbeli fontos bűnjel volt a vizsgálóbíró kezében. A másik gyanúsítottat, Pappot saját lánya juttatta csendőrkézre. A kisgyermek ugyanis ráismert arra a kendőre, amellyel a csendőrök házról házra jártak. Ezt követően Pappot is elfogták, akinek a házában egy fényesre csiszolt baltát találnak, amin vérnyomok voltak. Ám egy bűnjel továbbra sem került elő. Kund Béla vadászpuskája, ami az utolsó vadászatán vele volt. Ennek előkerítésére később a nyomozók keresést is szerveztek, de nem jártak sikerrel.

Az események azonban váratlan fordulatot vettek, amikor arról szóltak a hírek, hogy a feltételezett gyilkosokat Matánt és Pappot elengedték április 22-én, ugyanis minden kétséget kizárólag tudták bizonyítani, hogy Kund Béla meggyilkolásának idejében nem voltak a csoknyai erdőben.

A gyilkossággal kapcsolatos érdeklődés nem csitult, szinte minden héten megjelent valamilyen hír az esettel kapcsolatban a korabeli sajtóban. Végül május 23-án, másfél hónappal az emberölés után újabb lendületet vett a nyomozás. A csendőrségnél jelentkezett egy szlavóniai kanász, aki azt állította, hogy tudja kik Kund gyilkosai és azt is tudja, hogy hová rejtették el a földesúr elveszett vadászfegyverét. A füles helytállónak bizonyult, mivel május 27-én már arról írt a Fővárosi Lapok, hogy elfogták a tetteseket, bizonyos Bális-Havassy (néhol Bálizs-Haracsi) Ferencet, Krumplis-Molnár Györgyöt és Szalavecz Ferencet (néhol Salavecz). (A gyilkosok nevei nem mindig azonos írásmóddal szerepeltek a sajtóban.) Állítólag az eltűnt vadászfegyver is meglett egy fa odvában Iharosberényben, igaz csövéből levágtak, hogy jobban el lehessen rejteni. A törvényszéki tárgyalásig számtalan verzió jelent meg az újságokban azzal kapcsolatban, hogy a gyanúsítottak közül, ki lőtt, ki támadott fejszével, egyáltalán miért volt a három férfi a csokonyai erdőben és hogy milyen körülmények között találkoztak Kund Bélával.

A tárgyalásuk 1894. augusztus 13-án zajlott Kaposváron, ahol azt állapították meg, hogy Salavecz Ferenc, Bálizs-Haracsi Ferenc és Molnár-Krumplis György „rovott múltú” kanászok beismerték a gyilkosságot. Iharosberényből indultak lopni Felső-Somogyba. Április 6-án a csokonyai erdőben tartottak lakomát a lopott ételekből, mikor Kund rájuk bukkant és orvvadásznak vélte őket. Felszólította őket, hogy kövessék a községházára. Ebből szóváltás kerekedett, majd Kund lövését követően Salavecz is lőtt, mellkason találva Kundot. Bár a vádlottak különbözőképp adták elő, hogy hogyan történt a gyilkosság, az egyértelmű volt, hogy Kund Béla halála az ő szándékos és együttes cselekedetük eredménye. A tárgyalás végén mindhárom vádlottat szándékos emberölés és lopás bűntettében találták bűnösnek és összbüntetésként egyenként tizenháromévi fegyházzal sújtották őket. Mind az ügyész, mind a vádlottak fellebbeztek.

Még le sem zajlott a fellebbezéssel kapcsolatos eljárás, de már újabb hírek jelentek meg a Kund gyilkossággal kapcsolatban. Egy médium, bizonyos Salamon Ella távolbalátási képességét emlegették a gyilkosok lefülelése kapcsán. A 22 éves hajadon, Salamon Ella 1894. szeptember 14-én Tuzséron, hipnózis közben elhunyt. Az eset nagy érdeklődést váltott ki, mivel a hipnotizálás akkoriban divatos volt, amit bárki gyakorolhatott korlátozás nélkül. A nemesi családból származó Salamon Ella esetében elsősorban gyógymódként kezdték alkalmazni a hipnózist, ezzel csökkentve, megszüntetve agyi görcseit, fejfájását. A hipnotizőr Neukomm Ferenc azonban felfedezni vélte Ella médiumi képességeit. Ella „csodatételei” közül a legkirívóbb az volt, amikor hipnotikus álmában megadta annak a két vadorzónak a személyleírását és rejtekhelyét, akiket Somogy megye egész csendőrsége addig hasztalanul keresett. Kund Béla orvul meggyilkolt vadász gyilkosait a somogyi csendőrök Ella látomása alapján nemsokára elfogták, s a vadorzók nem tagadták tettüket. Legalábbis a korabeli újságok szerint. A lapok azt írták, hogy Kund özvegye, Gaál Irma kérte fel Ellát, hogy segédkezzen a gyilkosok kézre kerítésében. A „csodálatos tettet” némileg elhalványítja az a tény, hogy Ella Matánt és Pappot nevezte meg gyilkosként, akikről eddigre már bebizonyosodott, hogy nincs közük Kund Béla halálához, sőt a valódi gyilkosokat már el is ítélték. Persze nem meglepő, hogy az újságok és emberek az egy éven belül lezajlott, két ilyen megrendítő és szokatlan haláleset történeteit összemossák, kiszínezzék.

Októberben végül az elsőfokú döntést követő fellebbezés után újra ítélet született. Salavecz József fogházbüntetését 13 évről 10 évre enyhítették, míg Molnár-Krumplis György az eredetileg kiszabott 13 év helyett 18 év fogházbüntetést kapott (+ 5 évet lopás miatt), Bálizs-Harácsi Ferencet pedig orvosi megfigyelésre ítélték.

A Millenium évében jelent meg a Borovszky Samu által jegyzett Magyarország vármegyéi és városai című monumentális kiadvány. Az alábbiakat olvashatjuk a könyvben Somogyfajszról, illetve a néhai Kund Béláról: „Kund Béla híres vadász és életében 40 911 darab vadat lőtt. Kastélya is tele van vadásztrofeumokkal exotikus vidékekről, nevezetesen Indiából. Van itt többek között 9 tigrisbőr, 1 kitömött tigris, 1 párduczbőr, 5 indiai medve bőre, 2 vadkan, 9 fekete kecske, 9 gazella, 2 lambur, 2 chitur, 2 nighgaj, 2 krokodil, 2 farkas, 2 túzok, 25 páva, melyeket 1881-ben novembertől januárig lőtt, továbbá 42 szarvasagancs, 75 dámvadagancs, 155 őzbak-kampó, 2202 szalonka, melyből 300-at 1876–77-ben és Görögországban lőtt.”

Sajnos nem Kund Béla halála volt az egyetlen szerencsétlenség, ami a családot érte a vadászathoz kapcsolódóan. 1899-ben több újság is beszámolt arról, hogy Kund fiát, a 14-15 éves Hubert Vincét (a lapok Pistaként említették, de Kund Bélának nem volt István nevű fia) vadászbaleset érte. Egy véletlenül elsülő fegyver éppen a bal szemén találta el, amit már nem is tudtak megmenteni az orvosok. Kund Hubert Vince végül fiatalon, mindössze 25 évesen hunyt el 1908-ban.

Legkisebb fia, az ifjabb Kund Béla tovább vitte apja vadászszenvedélyét, az 1910-es évek elejétől fogva egyre gyakrabban olvashatjuk nevét a vadászújságokban. Édesapja nyomdokaiban járva szalonkázott és élénk érdeklődést mutatott a lősport iránt. Több cikke is a Vadász-Lapban, legyen szó a füstnélküli töltényekről vagy fegyver típusokról. De az ő fordításában jelent meg újra 1924-ben, néhai édesapja halálának 30. évfordulója apropóján a Nimródban Kund Béla indiai vadásznaplója.

Ki-ki a maga módján állított emléket Kund Bélának, második fia, Kund Gusztáv, 1924. április 6-án, emlék keresztet állíttatott az egykori szerencsétlenség színhelyén, a csokonyai határban.

Április 6. azonban sajnos nem csak 1894-ben volt tragikus nap a Kund család életében, hanem 1933-ban is, amikor a mindössze 42 éves ifjabb Kund Béla öngyilkos lett a somogyfajszi kastélyban. Saját vadászfegyverével vetett véget életének. A hitbizomány ezután nővérének Johannának a fiára, Fallon Kund Bélára szállt, mivel idősebb Kund Béla ekkor még élő fia, Gusztáv gondnokság alatt állt. Fallon Kund Béla, ahogyan nagyapja is, szintén vadászott és rendszeresen hírt adott tevékenységéről a vadászújságokban. A család és a leszármazottak további sorsát nem kutattam, a kastéllyal kapcsolatban annyit tudni, hogy a második világháború utáni hatalomátvétel után a kastélyban nem maradt egy Kund sem, a berendezését széthordták - mint ahogy történt másutt is az országban -, a családi kriptát is feltörték, kifosztották. A kastély később, az 1960-as években moziként, majd az 1980-as években a termelőszövetkezet zokniüzemeként működött. Ma a Somogy Természetvédelmi Szervezet központjaként működik a kastély, ahol alkotótáborok, kiállítások mellett szálláshelyet bérelni is lehet.

Izsákné Simon Adrienn