Új cikk sorozat indul idén, melyben hónapról hónapra bemutatkoznak 2021 Év Fajai. Egy rövid összesítést már olvashattatok róluk, de az elkövetkezendő hónapok során mindegyiküket szeretnénk kicsit jobban körül járni. Januárban a vetési konkolyról, februárban az óriás bocskorosgombáról, márciusban a kacsafarkú szenderről, áprilisban pedig a lisztes berkenyéről olvashattatok részletesebb írást. Most pedig az idei Év Kétéltűjét, a zöld varangyot ismerhetitek meg alaposabban.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya 2012 óta évente váltakozva egy-egy hazai hüllő- vagy kétéltűfajra irányítják a figyelmet azzal, hogy megnevezik az Év Fajaként. Idén a megtisztelő Év Kétéltűje címet a zöld varangy (Bufo viridis) nyerte el.

„Mintha lába kelne valamennyi rögnek,
Lomha földi békák szanaszét görögnek”

(Arany János: Családi kör /részlet/)

Arany János fenti szavai ma is találóan írják le a varangyokat, ugyanis a szépen mintázott zöld varangy előszeretettel tanyázik az emberi települések környékén, udvarokban, vasúti állomásokon, tanyákon, ahol a nappali órákra rendszerint többedmagával rejtőzik el. A bolygatott és a városi élőhelyeken (parkokban, kertekben) is jól érzi magát. Küszöbök alól, földi lyukakból csak a szürkület beállta után bújnak elő és ettől kezdve hajnalig vadásznak férgekből, rovarokból, csigákból, gilisztákból álló zsákmányukra, mellyel sok esetben nagy hasznot hajtanak kert tuljdonosoknak. Nagyobb egyedszámban található olyan helyeken, ahol gyakoriak a rágcsálók, mert üregeiket előszeretettel használják búvóhelyül. A zöld varangy áprilisban petézik, lárvái nagyobb tócsákban, vizesárkokban, kubikgödrökben fejlődnek. A hímek jellegzetes pirregő hangot hallatnak, de ha feléjük közeledünk, gyorsan a víz alá buknak.

A zöld varagy sokkal jobban tűri a száraz élőhelyi feltételeket, mint más kétéltűek, nagy távolságokra elmegy a vízterektől. A csatornákat, mint ökológiai folyosókat gyakran használja terjedése során. Annak ellenére, hogy széles körben elterjedt, közismert fajról van szó, sokan tartanak a zöld varangy mérgétől: tény, hogy az állat bőrének mirigyei bufotoxint termelnek, ennek erejét azonban gyakran túlbecsülik, az anyag hétköznapi körülmények között az emberre teljesen veszélytelen. A váladék szembe vagy nyálkahártyára jutva csípő, égető érzést okozhat, ez azonban bő vízzel történő öblítéssel gyorsan orvosolható, szív- és érrendszeri panaszokat csak akkor okozhat, ha az ember megeszi a varangyot, ez persze több szempontból sem javasolt. Például azért sem, mert a zöld varangy, mint Magyarországon minden kétéltű és hüllő védett, természetvédelmi értéke 10 000 forint.

Emellett az is a tévhit kategóriába tartozik, hogy vizeletével az ember szemébe célozva elvakítani próbálna bárkit is. Gyakran előfordul ugyan, hogy a kézbe vett varangy ijedtében lepisili az embert, vizeletétől azonban nem kell tartani, és vizelete a bőrre jutva sem okoz ragyákat vagy hegesedést. Mindenesetre célszerű tartózkodnunk a varangyok vagy bármilyen más kétéltű kézbevételétől, ha valamilyen okból mégis így teszünk, akkor viseljünk gumikesztyűt és alaposan mossunk utána kezet! Erre azonban főként a kétéltűek védelmének érdekében van szükség, ugyanis néhány éve hazánkban is megjelent egy agresszívan terjedő gombafertőzés, a kitridiomikózis, ami a kétéltűek, köztük a békák bőrét támadja meg.

A békák számára kulcsfontosságú a bőrlégzés, a gomba hatására azonban megvastagszik a bőrük, amin keresztül nem tudnak lélegezni és a nedves bőrön át az életműködésükhöz elengedhetetlenül fontos ionok sem tudnak bejutni, felborul a szervezet egyensúlya, és végül leáll az állat szíve. A betegséget okozó Batrachochytrium dendrobatidis nevű gombafajt 1998-ban írták le. A gomba származási helyén, vagyis a Kelet-Ázsiában élő békákon nem okoz problémát, mert az ő szervezetük már alkalmazkodott hozzá, amint azonban átkerült olyan fajokra, amelyek korábban még nem találkoztak vele, komoly betegségeket okoz.

A betegség már Nyugat-Európában is elterjedt. A gomba hazánkban is jelen van már, de olyan esetről nem tudnak a kutatók, hogy egy egész állomány elpusztult volna, az persze elképzelhető, hogy vannak olyan egyedek, amelyek legyengülnek és elpusztulnak a gomba miatt, de eddig még nem találtak ilyeneket. Ennek az is lehet az oka, hogy a közép-európai fajok kevésbé fogékonyak a fertőzésre, illetve hogy az itt kialakult klíma nem kedvez annyira a gomba szaporodásának, de az is elképzelhető, hogy a nálunk megtalálható változat kevésbé fertőző.

Van egy másik gombafaj faj, a Batrachochytrium salamandrivorans, ami a farkos kétéltűeket, a foltos szalamandrát és a gőtéket fenyegeti. Ez is Ázsiából jött, és egyelőre csak Európában van jelen. Azt már biztosan tudják, hogy a kedvtelésből tartott terráriumi példányokkal került be Európába, és az elengedett példányok által került ki a természetbe.

Tehát már csak azzal, hogy nem vesszük kézbe a kétéltűeket nagyban csökkenthetjük az esetleges gombás fertőződésük esélyét. Emellett más módon is hozzájárulhatunk védelmükhöz. Például azzal, hogy egy-egy túra végén letisztítjuk a lábbelink talpát. Ez azért fontos, mert a cipő talpán levő repedésekben ott maradó nedves sárral a gomba átkerülhet egyik élőhelyről a másikra, ahol aztán tovább tud terjedni.

Emellett azonban sajnos klasszikusnak mondható veszélyek is leselkednek a zöld varangyra. Mivel kedveli a települések nyújtotta élőhelyeket, így sajnos lakott területeken a zöld varangyokat gyakran gázolják el a gépjárművek, esős éjszakákon tömegesen hullanak el közútjainkon. Sajnos sokszor esnek áldozatául a kutyáknak, macskáknak, melyek ugyan el nem fogyasztják őket, de mire megtanulják a bufotoxin hatását, addig jó néhány varangyot sebesítenek meg, mely később a békák pusztulását okozza.

A zöld varangyra nézve a legnagyobb veszélyt szaporodóhelyeinek eltűnése jelenti. A klímaváltozás okozta aszályok idő előtt kiszárítják a faj által kedvelt időszakos vizeket, megnehezítve a varangyok szaporodását. A szökőkutak és más meredek falú mesterséges vízterek azonban akármilyen csábítóak, gyakran csapdaként működnek az átalakuló fiatalok számára. Ha átalakulásuk után a varangyok nem tudják elhagyni a vizet, akkor általában belefulladnak. Ez könnyen kiküszöbölhető egy, a medence falához támasztott, a peremig felérő deszkával, mely menekülési lehetőséget nyújt a varangyoknak.

Izsákné Simon Adrienn