Vadaskertekkel, vadasparkokkal országszerte találkozhatunk. Ezek a népszerű helyek többféle funkciót töltenek be manapság, ilyen például a látogatók szórakoztatása, az ismeretterjesztés, az oktatás, kutatás és a környezettudatos életmódra, szemléletre való nevelés. Ez azonban nem volt mindig így. Vadasparkról talán már mindenki hallott, de mi is az a vadaskert?

„Midőn valamely kisebb vagy nagyobb erdőrészt fallal, vagy más tartós s eléggé magas kerítéssel bekerítünk s a bekerített területet arra használjuk, hogy abban némely vadfajokat fenntartsunk és tenyésszünk: az ily tenyésztést általánosan vadaskertnek szokták nevezni.”

Így foglalták össze a 19. század nyolcvanas éveinek végén a Vadász – Lapban, hogy mit is érthetünk vadaskert alatt. A korábbi századokban viszont jóval bonyolultabb lett volna meghatározni, hogy pontosan mit is értünk vadaskert alatt. Az viszont minden korban egységes volt, hogy a vadaskertek létrejöttében elsődleges szerepet játszott a vadtartás, vadtenyésztés, valamint az ott élő állatok vadászati célú hasznosítása. Ez ma sincs nagyon másként. De emellett a vadaskertek tulajdonosuk gyönyörködtetését is szolgálták, a bennük megtalálható ritka és különleges példányok pedig szemléltették gazdájuk gazdagságát, befolyásosságát. Egyes esetekben valószínűsíthető, más esetben viszont tény, hogy az egykori vadaskertek, egyes hazánkban nem őshonos állatfaj meghonosítására is szolgáltak, mint például a dámvad, a fácán, vagy a 19. században a muflon. Tehát a vadaskertek az új állatfajok első tenyésztőhelyeiként is funkcionáltak.

 A régi idők vadaskertjeiről manapság leginkább településnevek, vagy erdőrész- illetve határrészek tanúskodnak. A középkori Magyar -Királyságban léteztek vadaskertek a Bakonyban, a Vértesben, a Gerecsében, a Pilisben vagy a Börzsönyben éppúgy, mint a távolabbi országrészekben.

Idővel egyre több vadaskert létesült. Egy részüket árokkal vették körül, másokat valamilyen – palánk vagy kő – fallal kerítették körbe (ilyen volt például Mátyás király nyéki vadaskertje is), de volt olyan is, amelyet szigetre telepítettek: mint például a Csepel – sziget, amit hajdan egy óriási vadaskertnek tekintettek. Oláh Miklós Hungária c. művében, 1536-ban írta a csepel-szigeti királyi vadasról:  

 „…Magyarország királynőjének birtoka, nászajándék jogcímén. Fácánmadarakkal, foglyokkal, rigókkal, fajdokkal meg más különféle madarakkal, szarvasokkal, dámvadakkal, vaddisznókkal, nyulakkal teles-tele van”

Hazánk legismertebb, az utókor emlékezetében leginkább megmaradt vadaskertjei I. (Hunyadi) Mátyás nevéhez kötődnek. Antonio Bonfini, Mátyás történetírójának részletes leírásaiból viszonylag könnyen magunk elé képzelhetjük a budai kertet vagy a visegrádi és nyéki vadaskerteket. Mátyás király budai (vadas) kertje már korának reneszánsz ízlését mutatják. Elsősorban díszkertet kell elképzelnünk, melyben kellemes ligetekben különféle fák, fasorok szegélyezte ágyások között sétálhatott az uralkodó. Helyenként halastavak is megszakíthatták a fás ligeteket. Tévelygőben, ismertebb néven labirintusnak nevezett szövevényes útvesztőben is lehetett sétálni. Az útvesztő után a madaras következett, melyben gyümölcsfák sorakoztak. A fák által alkotott ligetben vashálók mögött éltek Mátyás hazai és külföldről származó madarai. Itt tartották a király kedvenc madarait a hollókat, a vadászathoz használt betanított ragadozó madarakat, itt lehetett a vár daruja is. Ismert, hogy a budai vár kertjeiben már Mátyás előtt is neveltek hattyút, fehér pávát, fácánt és galambot, ezek nyilván Mátyás idejében sem hiányoztak.

Mátyás uralkodása alatt is népszerű vadászati mód volt a ragadozó madárral való vadászat, vagyis a solymászat. Ehhez nem csak Mátyás járult hozzá, hanem második felesége, Beatrix is, kinek Magyarországra költözése után megélénkült a kölcsönös állatküldés Itália és Magyarország között. 1488-ban Beatrix szarvasokat, fácánokat, magyar és erdélyi sólymokat küldött sógorának, Ercole l d’ Este ferrarai hercegnek, aki cserébe itáliai sólymokkal ajándékozta meg a királyi párt.

Egyes szakírók szerint, a középkor legnagyobb hazai állatgyűjteménye Mátyás kezében volt. Ha minden állatot nem is tudunk megemlíteni, de emeljünk ki néhányat a király „gyűjteményében” megtalálható állatok közül. A királyi vadaskeretben jelen volt néhány – akkor még Afrikában és Ázsiában is nagy számban előforduló – vadászgepárd, melyekkel vadásztak is. Egyéb képi és írott forrás szerint Mátyás más nagymacskát is tartott. Elképzelhető, hogy leopárd is tartozott a király „állatgyűjteményébe”, míg írott forrás tanúskodik arról, hogy 1469 június 25-én Mátyás firenzei követe a Velencei köztársaságtól egy nőstény oroszlánt kért. Ugyanazon év karácsonyán Mátyás király Firenzéből két – valószínűleg az akkor még elterjedt, de azóta kihalt berber alfajba tartozó – oroszlánt (egy hímet és egy nőstényt) kapott ajándékba. Állítólag az oroszlánok 1490 április 6-án, tehát éppen azon a napon és órában pusztultak el, amikor Mátyás meghalt Bécsben. A nagymacskákon kívül a király (vadas)kertjeiben más egzotikus állatok is megtalálhatóak voltak. Egyes vadfajokat pedig telepítési szándékkal tartottak a vadaskertben. Csőre Pál feltételezése szerint ebben az időben került betelepítésre a dámvad hazánkban.

Sajnos keveset tudunk a király visegrádi vadaskertjéről, valószínűleg hatalmas területen feküdt, s egészen a mai Solymárig terjedt. Maga a vadaspark leginkább nagyvad vadászatokra szolgálhatott. Egy ilyen lehetséges vadászat ihlette Áprily Lajos Visegrádi vadászat című versét is, melyben a fő motívum a szarvas vadászat. De elképzelhető, hogy az uralkodó bölényre is vadászott Visegrádon. Nem kizárt, hogy e fejedelmi nagyvadat Erdélyből hozatták, ahol akkor még jelentős számban éltek bölények. Ezt Bonfini is alátámasztja, mivel Erdély különleges vadjaként emeli ki a „sörényes tulkot”.

Mátyás vadaskertjei közül a legtöbb ismert adat a nyéki vadaskertről maradt fent. A Budai-hegység erdőségében, a budai királyi rezidenciától néhány kilométerre feküdt a középkori Nyék. A falu közelében Anjou Mária királynő és férje, Luxemburgi Zsigmond vadászkastélyt létesített. Egy évszázaddal később, Bonfini, Mátyás király külvárosi palotájaként említi. A királyi vadászkastély mellett, bővebben ismerteti a kőfallal övezett vadaskertet:

„Továbbá a budai földeken másik városközeli majorja volt a harmadik kőnél, ahol sok erdei állat látható nagy vadaskeretben.” „A királynak ez a legkedvencebb helye az üdülésre, szórakozásra. Mérföldekre menő járóföldön csak itt-ott van némi tisztás, hová sütkérezni jár ki az erdei vad – a többi merő rengeteg, igazi őserdő még, telve a vadak mindenféle nemével, fajával.”

Hasonlóan ír később Oláh Miklós is: „Északra van a királynak a Nyék nevű, különféle vadban bővelkedő vadaskertje, amely három magyar mérföld kerületben nem csak erdős hegyet, hanem nagy terjedelmű réteket is övez, kerítéssel körülvéve.” Az egykori királyi kúria és a vadaskert kőfalának maradványait a múlt század harmincas éveiben – Bonfini írásából kiindulva – Garády Sándor régész tárta fel. Ma a térképen ezt a területet, a Hűvösvölgy és a Hármashatár-hegy között, ma is „Vadaskert” néven találjuk. Egykori rendeltetésének emlékét, a Vadaskerti-hegy, illetve nyereg és a Vadaskerti emlékmű őrzi. A Glück Frigyes út mentén, illetve a Hármashatár-hegyi vitorlázórepülőtér déli végén található határkövek, fal és töltés maradványok jelzik a valamikori vadászparadicsom határát. A feltárási munkák a vadaskert falát, mintegy 240 méter hosszan érintették.

Mátyás király vadászterületének emlékére állított oszlop a Budai-hegyekben

A vadaskert tényleges területéről nem sokat tudunk, nagyságát több szerző próbálta megbecsülni, annyi bizonyos, hogy terjedelmes lehetett, talán még a mai Hűvösvölgy is beletartozott. Változatos területén nemcsak erdő, hanem tágas rétek is megtalálhatóak voltak. Az állatok bőven találtak itt élelmet és vizet maguknak. A vadaskertben szarvas, őz és vaddisznó volt, de természetesen más állatok is élhettek a kertben. Falán, vad beugrók nyomait is megtalálták a feltárás során. Bonfini említi, hogy szelíd állatok is éltek a kertben. Buda török kézre jutása (1541) után, a nyéki vadaskerttel együtt az egykori királyi vadaskertek és a hazai vadaskertek többsége az enyészeté lett.

A vadaskertek a török kiűzése után, az újjáépítés évszázadában indultak ismét fejlődésnek, újbóli fénykoruk azonban a nagybirtokosok korszakában érkezett el ismét. Az ekkori vadaskertekben rendezett nagyszabású vadászatok nemzetközi hírűek voltak. Ezeknek a vadaskerteknek a rendeltetése hasonló volt a középkori és reneszánszkori kertekéhez, mégpedig a nagyhatalmi pompa, a társasági kapcsolat és a bőséges vadászati lehetőség biztosítása. 1920-ban már 235 vadaskert működött Magyarországon, de az első világháború, Trianon és a második világháború viharai a vadaskerteket is elsöpörték.

1945 után a vadászati jog elvált a földtulajdontól, a vad és a vadászati jog az államé lett. A vadgazdálkodás és a vadászat struktúrája lényegesen átalakult. Létrejöttek a vadásztársaságok és az állami vadászterületek. 1940 és 1980 között gyakorlatilag nem volt vadaskert Magyarországon.

Azonban a rendszerváltás új tulajdonviszonyokat és új rendet teremtett a vadászat területén is. Megszűntek a TSZ-ek és az állami gazdaságok, az 1996 évi vadászati törvény (1996. évi LV. törvény a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról) pedig a vadászati jogot a földtulajdonosnak adta, a vad tulajdonjoga viszont továbbra is az államé maradt. Ugyanez a törvény definiálja a vadaskert fogalmát is, mely szerint: A vadaskert a vadászterület gímszarvas, dámszarvas, őz, muflon, valamint vaddisznó vadászati célú tartására, illetve tenyésztésére kerítéssel bekerített része. Vadaskertbe szabad vadászterületről, vagy zárttéri vadtartásból származó vad telepíthető, ha a telepítendő egyed küllemi megjelenése az adott vadfajra jellemző jegyeket hordozza. Nagyvad vadaskertbe történő kihelyezését a vadászati hatóság engedélyezi.

Az Országos Vadgazdálkodási Adattár (OVA) legfrissebb 2019/2020-as vadászati évre vonatkozó adatai alapján az elmúlt évtizedekben nőtt a vadaskerti vadtartás és vadásztatás. A vadaskerti állományok aránya a legnagyobb mértékben a muflon és a vaddisznó esetében emelkedett az elmúlt két évtizedben. Napjainkban a hazai dámszarvas állomány ötöde vadaskertekben él.

Mára azonban a vadászati célú hasznosítás mellett számos kutatás színterévé is váltak a vadaskertek, vadfarmok, vadasparkok, vagyis a zárttéri vadtartások.

Ilyen nagy volumenű kutatás volt többek közt az a CerEla1.0 program néven futó szarvasgenom-kutatás melynek eredményei 2018. év elején jelentek meg. Ebben a projektben magyar szakemberek meghatározták a gímszarvas DNS-ének szekvenciája és elkészült a gímszarvas teljes genomjának leírása, amelyet CerEla1.0 névre kereszteltek. A szarvas, melynek vérmintáját a kutatás során vizsgálták a Kaposvári Egyetem által alapított kísérleti szarvasfarmon, Bőszénfán él. Ez a szarvasfarm tette lehetővé számos modern állattenyésztési eljárás szarvasokra való adaptálásának vizsgálatát, kidolgozását, de zajlottak itt táplálkozás- és azzal összefüggő húsminőség vizsgálatok is.

Persze más vadfajok beható tanulmányozását is elősegítik a vadaskertek, ilyen például a vaddisznó, mely esetében például a Pilisi Parkerdő Zrt. valkói vadaskertjében vizsgálták Soproni Egyetem munkatársai a vaddisznóskertekben végbemenő ökológiai folyamatokat, illetve történtek vaddisznó állat-egészségügyi vizsgálatok, szaporodás-biológiai vizsgálatok, valamint (a technológia alkalmazásának tesztelésére) rádió-telemetriai vizsgálata is csatlakozott.

Ma is, mint korábban, a vadaskertek fő célja továbbra is a vadászható fajok tartása, szaporítása, vadászati célú hasznosítása, de ahogy a fenti példák is mutatják, a vadaskertek, vadfarmok is alkalmazkodnak az új idők új kihívásaihoz, egyre inkább a tudományt és sokszor egy-egy a nagyközönség számára is látogatható résszel a szemléletformálást, oktatást szolgálva.

Izsákné Simon Adrienn és Sánta Ákos