A Természet, ez a nagy múltú állattani és vadászati folyóirat 1897. szeptember elsején jelent meg először. Első szerkesztői Lendl Adolf és Lakatos Károly (ornitológus és vadász, Vadászhit. A magyar vadászbabonák és hiedelmek kultusa, Magyarország nappali orvmadarai. Erdészek, vadászok és gyűjtők számára) voltak.
Az újonnan induló, hiánypótló folyóirat célja, az ismeretterjesztés volt, ezt a szerkesztők az első lapszámhoz tartozó előfizetési felhívásban nagyon világosan meg is fogalmazták.
„Mink most szintén az ismeretek terjesztésének szolgálatába állunk; czélunk a természettudományok, azaz főként az oly általánosan kedvelt állattan és a vele szorosan összefüggő sport és műkedvelői foglalkozások iránt az érdeklődést feléleszteni és erőnkből telhetően fokozni. Nem a szaktudósoknak akarunk írni, hanem a művelt nagyközönség érdekeit tartjuk szemeink előtt és az állattan minden szakából választott czikkeket, kedves olvasmányokat, élvezetes és oktató kisebb értekezéseket, tárczákat, továbbá vadászati leírásokat, e sportra vonatkozó ismeretek bővítése czéljából szakczikkeket, különböző érdekes apróságokat fogunk e folyóiratunkban hozni s különös tekintettel leszünk az állattani prakszisra, a vadászat, horgászat s a sport egyébb ágazataira is, valamint a tudományos műkedvelők igényeire. Hazánkban ilyen folyóirat még nincsen, azért is igyekezni fogunk a hézagot kitölteni. Gazdagon ilusztrálva, csinos elegáns kiállításban bocsájtva közre lapunkat, reméljük, csakhamar tért is fog hódítani művelt osztályainkban, amit kétségtelenül elő fog mozditani az a törekvésünk is, hogy mindenben lehetőleg eredetiségre és magyarságra-fogunk ügyet vetni.”
Az eltervezett célok aztán valóra is váltak, a színvonalas természettudományos tartalmakat olyan kiváló szakemberek szolgáltatták a kezdetekben, mint Chernel István, Herman Ottó, Méhely Lajos. Később Storcz Mátyás, Studinka László, Rapaics Raymund, Éhik Gyula, Vertse Albert publikációit vehették kézhez az olvasók A Természet hasábjain.
Az irodalmi színvonalat Bársony István, Gárdonyi Géza, garantálták. Későbbi lapszámokban pedig már találkozhatunk Kosztolányi Dezső, Maderspach Viktor írásaival is.
Mellettük számos egyéb, a korabeli közéletből, művészvilágból ismert ember is írt a lapba. E személyek közt találhatjuk Róth Miksát, az üvegfestészet nemzetközileg elismert szakemberét, Fülöp Szász-Coburg-Gothai Herceget, Kézdi-Kovács László festőt, művészeti írót, Tömörkény Istvánt írót, régészt, múzeum igazgatót.
De nem csak az írók közt találunk számos kiemelkedő személyiséget, hanem azok közt a jeles művészek közt is, akik részt vettek a folyóirat illusztrálásában. Nem kisebb művészek képei jelentek meg az évtizedek során A Természetben, mint Vastagh Géza, Vezényi Elemér, Schell József Antal.
A lap 1897 és 1906 közt rendszeresen megjelent. Azonban az 1906. december 15-i lapszám végén Lendl Adolf búcsúzó írását találhattak az olvasók. Ebben a cikkben Lendl hivatkozik számos egyéb feladatára és az előtte álló hosszabb külföldi utazására, mely miatt nem áll módjában a lap szerkesztői feladatait a továbbiakban ellátni, megfelelő kiadót és utódot pedig nem talált. Bár Lendl bizakodott a mihamarabbi újraindulásban, azt azért előre vetíti, hogy „Az 1907. évben más dolgaim kötnek le teljes mértékben.”
Ma már persze tudjuk, hogy ez nem volt más, mint az Állatkertépítő Bizottság, melynek Lendl is tagja volt, sőt ő felelt a megújuló állatkert tudományos programjának kidolgozásáért.
De kanyarodjunk vissza A Természethez. A kényszerű szünet után a lap 1914 nyarán újra indult. Ekkor a szerkesztő már Raitsits Emil, a kiadó pedig nem más, mint Budapest Székesfőváros Állat- és Növénykertje, melynek ekkor Lendl Adolf volt az igazgatója.
A lap arculatát az újraindításkor is megőrizte, célja változatlanul az ismeretterjesztés volt, a témák viszont kibővültek, illetve némiképp csökkent a vadászati cikkek aránya a lapban. Állandó mellékletként megjelent az állatkerti hírekről beszámoló ,,Mi újság az Állatkertben?" című rovat. Ezek az írások utólag igazi kincsesbányának bizonyulnak az állatkert története iránt érdeklődőknek.
További változás volt még a lap kivitelét tekintve az, hogy a korábban illusztrációként szolgáló festmények, rajzok mellett megjelentek a fényképek is. A vadászat, mint téma, ha nem is tűnt el, de ahogy már említettük, némileg háttérbe szorult. Ennek oka lehet, többek közt az, hogy az újság újraindulását egyik korábbi szerkesztője, Lakatos Károly már nem érhette meg, illetve addigra több, más vadászati témájú lap is akadt a korabeli újságkínálatban (Nimród, Vadászat és Állatvilág, Vadász Lap).
A lap második megújulását a szerkesztő személyének változása hozta, mikor 1930-ban Nadler Herbert – akit előző év nyarán bíztak meg az állatkert vezetésével – átvette az addigra negyedszázadot megért folyóirat szerkesztői teendőit Raitsits Emiltől. A megújulás azonban nem jelentette az eredeti céloktól való eltérést, amit Nadler is hangsúlyoz az 1930. január 1-15. lapszámban megjelent előszavában. A cél továbbra is az, hogy „A nagyközönséggel — mindenkivel — megismertetni és megszerettetni a természetet — az élet és minden tudás forrását — és annak tenger szépségét és érdekességét, de »népszerű és könnyed modorban« mindenkit érdeklő, bárki számára érthető módon! »A Természet« oktató, tanácsadó és szórakoztató jóbarátja akar lenni mindenkinek, aki bármi alapon, bármi módon foglalkozik a természet problémáinak egyik-másik részével, fejezetével.”
Nadler tervei közt szerepelt, hogy a lap családi újsággá váljon, ennek érdekében pedig új rovatokkal tervezte bővíteni az eddigi kínálatot. „Rovatot nyitunk külön-külön a szoba-aquarium kedvelőinek, a szobanövények gondozóinak, az ebtenyésztőknek, a vadászoknak, horgászoknak stb. és hogy »A Természet« valóban családi folyóirattá váljék, hogy a család aprajának-nagyjának egyaránt teljék benne öröme, rovatot nyitunk az ifjúságnak is, természetrajzi ismereteket terjesztő állatmesékkel és egyéb ifjúsági olvasmányokkal.”
A tervek egytől-egyig megvalósultak, így az újság egyre szélesebb körű érdeklődésre tarthatott számot. Nadler személye pedig tette lehetővé, hogy a vadászati témájú írások ismét teret hódítottak az újságban.
Az új rovatok mellett újdonságnak számított az 1934. márciusában Nadler Herbert által útjára indított Magyar Vadásztrófeák Tára elnevezésű cikksorozat. Nadler már korábban is közölt képekkel ellátott, trófeakiállításokról szóló beszámolókat, de ez a sorozat ennél többet tűzött ki céljául, melyet Nadler az alábbiakban foglalt össze:
„Nálam is gyakran érdeklődnek híres magyar vadásztrófeák, főképen szarvasagancsok bírálati adatai iránt. A Nemzeti Vadászati Védegylet évente megismétlődő budapesti agancskiállításai, valamint a négy éve Lipcsében rendezett nemzetközi vadászati kiállítás keretében, a magyar vadásztrófeák bemutatása alkalmával, immár tíz esztendeje méregetem és fényképezem a magyar agancsokat, szarvakat és agyarakat, minek folytán idetartozó nagy anyag gyűlt nálam össze. Úgy véljük, hogy ezen a téren hiányt pótolunk, amikor ezt az anyagot folytatólagosan közreadjuk és ebből a célból »Magyar vadásztrófeák tára« címmel lapunkban állandó rovatot nyitunk. Ebben a rovatban tehát sorjában közöljük a kiváló magyar vadásztrófeákról készült fényképeimet és a trófeák hitelesen, pontosan megállapított méreteit és súlyát, a szarvasagancsoknál pedig a bírálati pontozás végösszegét is, tekintve, hogy a szarvasagancsok elbírálására európaszerte elfogadott, bevált képletünk van. Mivel pedig ennek a képletnek két változata van, a teljesség kedvéért közölni fogjuk a mind a két változat szerint való bírálati pontozás végösszegét.”
Ez a rovat, ma már forrásértékű, hiszen sok trófea ma már csak ezeken, A Természet hasábjain megjelent fotókon látható, innen ismerhetjük őket, mivel ezek közül a grandiózus agancsok, mufloncsigák közül jó néhány az háborúk során elpusztult, elveszett.
De nem csak tartalmában, hanem kivitelében is megújította Nadler A Természet-et. Az elérhető legjobb minőségű krétázott műnyomó papír felhasználásával készült akkoriban az újság, ennek köszönhető, hogy a lap gazdag fotó- és illusztrációs anyaga napjainkban is megőrizte jó minőségét.
A Természet, Nadler főszerkesztésével 1944-ig jelent meg, 1944. decemberében azonban a háborús helyzetre való tekintettel kénytelenek voltak felfüggeszteni a lap kiadását.
A kényszerű szünet igencsak hosszúra nyúlt, csupán csak 1990-ben sikerült a következő generációnak – dr. Mödlinger Pálnak a főszerkesztésével – újra életre hívni a lapot.
Bár szakértőkben az újraindult újságban sem volt hiány, hiszen az szerzők közt találjuk Haraszthy Lászlót, Sterbetz Istvánt, Széky Pált, Ország Mihályt, Kalotás Zsoltot, Szidnai Lászlót, Schmidt Egont és számos kiváló állatkerti szakembert, mégsem sikerült annyi éven át, olyan sok számmal megjelenni, mint a nagynevű elődök által vezetett kiadványnak. Sajnos végül 1994-ben a második lapszám után megszűnt az újság.
Izsákné Simon Adrienn