Mindig érdekeltek a női vadászok, vadászhölgyek történetei. Sokuk nevét megismertem már, de mikor azt kezdtem kutatni, hogy kik voltak azok az úttörő Dianák, akik elsőként publikáltak a vadászati szaksajtóba, akkor találkoztam először Somló Sári nevével. Úgy gondoltam biztosan jeles vadászati személyiség lehetett, mivel már 1914-ban, az egy évvel korábban indult Nimród szerzői közt szerepelt.
Somló Sári szobrászművész 1886. március 7-én látta meg a napvilágot Aradon. Édesapja Somló Sándor (születési nevén Hlavathy Ödön) színész (egy ideig a Nemzeti Színház igazgatója) és Vadnay Vilma énekes primadonna voltak. Somló Sári szobrászati tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán, majd az Iparművészeti Iskolában végezte. A szobrászat mellett irodalommal is foglalkozott, költőként is ismert volt, novelláit közölte a már említett Nimród újság, Hallali vadásztörténetek című könyve pedig 1914-ben jelent meg.
A könyvről és írójáról a Nimród 1914. évi 10. számában olvashatunk a kötet megjelenése apropóján. „Hallali. (Vadásztörténetek). E cím alatt adta ki Somló Sári, iparművészeti tanárnő, lapunk jeles munkatársa, tizenkét vadászati thémájú elbeszélését. Somló Sári neve általánosan ismert. Mint szobrászművész, a kiállításokon ért el jelentős sikert, verskötetével mint író tette becsültté nevét, mint céllövő megnyerte a Szemere-díjat és mint vadász őszinte elismerést vívott ki. Fájdalom, nagyon kevesen vannak a nők közül, akik a vadászsportot kultiválják s így Somló Sárinak is — mint maga mondja — sok előítélettel kellett megküzdeni, amíg végül is nagyon komoly vadász hírébe került és mint «puskást» is most a legelsők közé számítják. Mint a híres budai vadásztársaság tagjának (a száz tag közül ő az egyetlen nő) kitűnő alkalma van rendkívül nagy és gazdag területeiken e sportot űzni s e vadászatokon szerzett impresszióit e könyvében örökítette meg. Leírásaiban a természet szeretete domborodik ki és történeteinek színt, lendületet ad költőisége. Az ungi havasokról írt történeti, vadászeseményei mély nyomokat hagynak az olvasóban, mert rövid elbeszéléseiben egy igazán talentumos író nyilatkozik meg. A tizenkét elbeszélés vadászati irodalmunkban jelentős helyet érdemel, annál is inkább, mert a rendkívül sok vadászember között nagyon kevés azok száma, akiknek vadászati irodalmunkban való munkásságát megemlíteni érdemes volna. […]”
Ahogy a könyvajánló is említi, Somló Sári nem csak a művészetekben volt jártas, de a céllövésben is jeleskedett. Az említett céllövő verseny 1905-ben zajlott le, melyről a Vasárnapi Újság így számolt be: „Május 15-ikén immár negyed izben rendezett Szemere Miklós nemzetközi czéllövő versenyt puszta-szent-lőrinczi lövőházában, melyet nagy áldozatkészséggel állíttatott saját költségén, valamint hogy a versenyekkel járó költségeket maga fedezi s nagy díjak alapításával is fölkeltette a versenyek iránt a külföld érdeklődését. A nemzetközi versenyben sokan vettek részt a czéllövéssel foglalkozók, nemcsak az országból, hanem a külföldről is. Szemere Miklós meghívott sok vendéget is a szentlőrinczi lövőházba, a terített asztalokhoz, a barátságos sátrak alá. Nagy érdeklődés közt durrogtak a fegyverek reggeltől délutánig. […] A verseny helyén reggeltől egész alkonyatig a meghívottak nagy sokasága sürgött-forgott. Már reggel 9 órakor megjelent József Ágost főherczeg nejével, Auguszta főherczegasszonnyal automobilon és nézte a lövöldözést. A főváros társadalma a vendégek nagy számával tanúsította az érdeklődést. A színházi világot is érdekelte a Nemzeti Színház igazgatójának, Somló Sándornak leánya, Sárika, aki jól vív és jól lő. Egyetlen hölgytagja a versenynek. Szép sikerét megtapsolták. Tizenháromszor talált. […]"
Vívással kapcsolatos tevékenységének nyomát mindössze 1905-ben találhatjuk, amikor egy nagyszabású vívóünnepség és versenysorozat keretében mérte össze tudását Fodor Gáborral. A rendezvény nagyságára tekintettel számos korabeli lap beszámolt az eseményről. Az ezt követő években nem találkozunk Somló Sári nevével ezekhez hasonló sportesemények apropóján, de annál több művészeti témájú beszámolóban olvashatunk róla.
Bár nem versenyzőként, hanem a céllövészeti verseny vezetőjeként vett részt 1909-ben a Margitszigeten megrendezett Országos Szent István ünnepélyen.
Hogy Somló Sári mikor kezdett vadászni, azt nem tudjuk pontosan, de 1911. karácsonyán már az Én vétkem című tárcáját olvashatta a nagyközönség a Békés című lapban. 1914-től vadászati témájú novellái jelentek meg a Nimród hasábjain. Első vadászatom című írása egyértelművé teszi a családi kapcsolatot a vadászattal, ugyanis Ung megyei nagybátyját említi az elbeszélésben, aki Ókemencén volt erdész. Mentora nem volt más, mint történeteinek János bácsija, vagyis Ajtay János, édesapja testvérének, Hlavathy Ilonának a férje.
Somló Sári mindössze 5 novellát (Hajnal, Első vadászatom, A mi kedves barátaink, Ködben és A nyíresben), valamint egy, az 1914. évi zsámbéki vizslaversenyről szóló beszámolót jelentetett meg a Nimródban 1914 és 1915 közt. Ugyanebben az időszakban (1914-ben) készítette el Vajda János (írói álnevén Cserszilvásy Ákos) síremlékművét is, mely a Kerepesi úti temetőben áll.
Érdekes, hogy az 1915 után vadászattal kapcsolatos tevékenységéről nem olvashatunk egyetlen lapban sem, művészi tevékenységében és a művészeti közéletben azonban továbbra is aktív volt.
1925-ben viszont nem művészeti teljesítményével, hanem egy regénybe is beillő örökösödési történettel került a figyelem középpontjába: „Egy budapesti színész szerelmi regénye. Milliárdos vagyont örökölt a leánya az egyik Luzsenszky baronesztől. Budapestről jelentik: Somló Sárika Somló Sándor színész leánya tegnap értesítést kapott békésgyulai gyámjától, hogy ott meghalt Luzsenszky Anna bárónő, aki általános örökösévé őt tette meg, birtokát, kastélyát, ékszereit, pénzét reá hagyta. A hagyaték több mint két milliárdra rúg és 340 milliót róttak ki örökösödési adó címen. Az eset előzményei a következők: Még évek előtt Somló Sándorba, aki ezelőtt Aradon és Nagyváradon színészkedett, szerelmes lett Luzsenszky Anna bárónő nővérével Luzsenszky Lujzáva együtt. A két árva baronesz nevelőapja Déry József báró, volt bihari főispán beleegyezett, hogy a két baronesz közül az egyik Somlóhoz menjen nőül, akit a művész kiválaszt. Somlónak azonban nem imponált a vagyon és nőül vette Vadnay Vilma színésznőt. A Luzsenszky lányok nem mentek férjhez és Luzsenszky Anna lett Somló Sári keresztanya és most rá- hagyta egész vagyonát.”
A szenzáció lecsengését követően az örökség további sorsáról nem írtak a lapok.
Bár élete végéig alkotott, de lehetséges, hogy 1915 után szögre akasztotta a puskát, tekintettel arra, hogy több ilyen jellegű elbeszélése, kötete nem látott napvilágot, így ezzel kapcsolatban biztosat nem tudunk. Ha valóban így történt, akkor az okokat csak találgathatjuk. közrejátszhatott benne az első világháború, de szüleinek korai elvesztése is. Somló Sándor 1916-ban, míg Vadnay Vilma 1918-ban hunyt el.
Somló Sári művészeti közéletben folytatott tevékenysége jelentős, szerteágazó. Sokirányú pályáján azonban viszonylag kevés mű született. A háború utáni évtizedekben visszavonultan élt Kerepesen, publikálatlanul maradt emlékiratain és más irodalmi műveken dolgozott.
Izsákné Simon Adrienn
A fenti írás megjelent a Magyar Vadászlap 2024. júniusi lapszámában, valamint A sünkutyától az aranyszalonkáig című könyvben.
