Április elsejével új fajjal bővül a vadászható fajok listája.
A szaktárca extra gyorsasággal emelte be a wolpertingert, azaz az agancsos nyulat a vadászható fajok közé.
Ez a széles elterjedésű faj meglehetősen ritka, így vadászati idénye mindössze egyetlen napra korlátozódik, április elsejére. A ritka állat régóta ismert a vadászok körében, már Ridinger is megörökítette. Egyes alfajai szárnyakat vagy apróbb agyarakat is viselnek az agancs mellett.
Na persze ez a lény csak a mesékben, illetve az európai, főleg a német nyelvterületek folklórjában létezik. Hasonló lényekkel találkozunk a svéd (Skvader) és amerikai (Jackalope) mesékben is.
Ezek az agancsos nyulak olyan népszerűek, hogy ügyes kezű preparátorok beugratásként meg is alkották őket eredeti állati részekből.
Azonban a viccet kicsit félre téve, a legenda mögé nézve, látható, ahogyan minden mesebeli lénynél, hogy a mendemonda mögött mégiscsak valamiféle, természettudományos szempontból is elfogadható magyarázat húzódik. Tasnádi Kubacska András geológus és paleontológus például az alábbiak szerint magyarázta az agancsos nyúl történetét a Természet című lapban 1938-ban:
"Bőséges irodalma van például a szarvval vagy aganccsal ékeskedő nyúlnak. Valamikor, a földtörténeti múltban éltek szarvval felfegyverzett rágcsálók. Ilyen volt például az észak-amerikai Nebraskában az alsó pliocénkorban elterjedt Epigaulus hatcheri. Ez a különös állat földalatti lyukakban tartózkodott és jellegzetesen ásó életmódja volt. A kipusztult családnak több neme és faja élt a miocén kortól kezdve; valamennyi állatnak hatalmas postorbitalisszarva volt. Ám ezek az állatok jóval az ember megjelenése előtt kihaltak és maradványaik is csak az utolsó félévszázadban kerültek napvilágra. Az ember ezért mit sem tudva róluk, szarvval felfegyverzett rágcsálókat talált ki a maga mulatságára.
Gessner Konrád, majd az ő nyomán Forer írt le első ízben részletesebben szarvat viselő nyulakat. Az egyik nyúlkoponyának a szemüreg és a fül között egyenként tíz centiméter hosszú, kevéssé görbült, vékony két szarva volt, az egyiknek rövid oldalága is nőtt. Mai megítélésünk szerint ezek esetleg bőrszarúsodások, illetve bőrszarvak (cornu cutaneum képződmények) lehettek. Egy másik koponyának csak a töredéke maradt meg, mintegy hat ujj hosszú »őz«-aganccsal. Ez a töredék természetesen nem származhatott nyúlkoponyájából. Az első példányt a szász választófejedelem ritkasággyűjteményében őrizték, a másodikat Hainaut urának várában mutogatták a XVI. században. Gessner megemlíti, hogy előtte Gassendusis írt szarvast nyulakról. Egy orvos özvegyénél láttak szerinte szarvat viselő nyulakat. Ezek, amint mondották, Norvégiából valók. Az egyik már nem élt.
Plinius, Aelianus és a többi ókori író mit sem tud a szarvait nyúlról, de tele van hírével a régi arab irodalom. Alcazuin és Damiri beszél a csodálatos Mirag-ról, a homlokán szarvat viselő, nyúlhoz hasonló állatról. »Valamennyi élőlény menekül előle, ha megpillantja. A tenger közepén él egy szigeten.« A szarvasi nyúlmeséje tehát az araboktól került az európai irodalomba és lehetséges, hogy a cornu cutaneum egyes ritka esetei tartották fenn a mese hitelét a múlt század derekáig. Ridinger 1760 táján őzagancsot viselő, fekete foltos nyulat ábrázolt, Laurop pedig 1830-ban, vadászati munkájában, külön fejezetet szentelt az állatnak. Ma a szarvat viselő nyúl hagyományos vadásztréfa. Lehet, hogy a régiek agancsos nyúl történeteiben gyökeredző, nemzedékről-nemzedékre szálló mondáknak végső maradványa. Fiatal, gyenge kis őzbakok satnya agancscsökevényeit szokták kitömött nyúlfejekre illeszteni. Ártatlan beugratások, kedélyes nevetések tréfás trófeái ezek."
Pontosan az ilyen átverések miatt kételkedtek felfedezése idején a kacsacsőrű emlős valódiságában is. Amikor az első példány 1798-ban Angliába került (több hónapos tengeri út után), sok tudós egyszerűen ügyes hamisítványnak tartotta a maradványokat, amiket mintha egy hód farkából, egy vidra törzséből és egy kacsaféle csőréből fabrikáltak volna össze. További, jobban tartósított példányok láttán azonban el kellett fogadniuk, hogy a természet ilyen teremtményeket is képes „produkálni”.
Ennek az irányzatnak, mármint annak, hogy fantázialényeket hoznak létre, saját elnevezése is van. Ez a Rogue (csaló) Taxidermy, a preparálásnak olyan formája ami nem létező élőlényeket teremt meg, más állatok részeiből. Irreális hibrideket, kihalt élőlényeket esetleg mesebeli vagy mitikus fajokat hoznak létre, mint például: sárkány, kiméra, griffmadár, egyszarvú, sellő. Igazán jó magyar elnevezés nincsen erre az irányzatra, mivel leginkább Amerikában népszerű.
Azonban a hazai vadászok sem nélkülözték a humorérzéket, így itthon is készültek agancsos nyulak a vadásztársak megtréfálása céljából.
"A magyar agancsos nyúl. - Egyik főurunk nyúlvadászatot rendezett. A sikerült hajtást fényes estebéd követte, melynek végeztével a társaság kivonult az udvarra, hogy megszemlélje a szép, egyenes sorokban végigfektetett terítéket. A vendégek között egy angol kapitány is volt, aki nagy érdeklődéssel nézte a gazdag zsákmányt. Egyszer csak megakad a tekintete egy nyúlon, melynek szép hatos agancs díszítette a fejét. Egy darabig csak nézte-nézte, aztán odament a házigazdához és érdeklődni kezdett az agancsos nyúl felől. A házigazda aztán megmagyarázta neki, hogy az magyar különlegesség. A magyar nyulak között a nagyon öreg kanok agancsot szoktak növeszteni. Elég gyakori eset nálunk, most is esett több ilyen példány is intésére a vadőrök már hoznak is vagy 8 drb, a lefektetett sorokból felkapott agancsos nyulat. Az angol nagy szemeket mereszt, nyel egy-kettőt s aztán azzal a kéréssel fordul a házigazdához: ajándékozzon neki egy ilyen agancsos nyulat, hogy kitömethesse és haza vihesse Angliába. A házigazda természetesen a legnagyobb készséggel teljesítette az angol kérését, aki nagy boldogan utazott az egyik kiválasztott szép trófeás nyúllal Budapestre, egyenesen a preparátorhoz. Azt mondják, hogy az agancsos nyúl kitömve néhány napig látható is volt egyik budapesti sportüzlet kirakatában és az angol csak azután tudta meg, hogy az egész egy jól sikerült tréfa volt, hogy úgy varrták be hamarosan az ebéd alatt a nyulak fejbőre alá az őzagancsokat." - írja a Vadászat című lap 1926-ban.
Izsákné Simon Adrienn
