A szajkót, ezt a hazánkban vadászható, a varjúfélék családjába tartozó okos és dekoratív madarat számos népi névvel illetik. A legismertebb talán a mátyásmadár, de hívják még cserszajkónak, mátyásnak, mátyásszajkónak, matyimadárnak, zajgónak és erdészmadárnak is. Hogy miért erdészmadár, arről még később lesz szó.
A Czuczor-Fogarasi féle Magyar Nyelv Szótára szerint magyar nevét zajgó vagyis csacsogó természetétől kapta. A mátyás név pedig jellegzetes riasztó kiáltása miatt ragadt rá, mely kissé „má-tyás”-nak hangzik. Ez az a hang, mely már oly sok vadászt és ragadozót árult el. De nem csak a magyar nevei, hanem tudományos neve is egy-egy jellegzetes tulajdonságáról, szokásáról árulkodik.
Ungi Balázs nagyszerű, Pénzváltó levélnéző című könyvében körbejárja madaraink tudományos nevének eredetét, jelentését. A szajkónál az alábbi sorokat találjuk: Garrulus, latinul csacsogó (csacsog – garrire) glandarius, latinul makkgyártó (glans – makk). Beszédes tudományos neve tehát mind hangoskodó természetéről, mind pedig makkgyűjtő, makkevő szokásáról árulkodik. És ezzel a makkhoz, ezen keresztül pedig a tölgyfajokhoz fűződő speciális kapcsolatával el is jutunk az erdészmadár név magyarázatához.
Szajkó (Fotó: Pixabay)
Ugyanis a szajkók nem csak fogyasztják a makkot, de gyűjtik is, dugdossák is azt, ezáltal téli készleteket halmoznak fel maguknak. Persze nem mindet eszik meg, így sok, a madarak által elrejtett makkból indulhat új élet új tavasszal.
Bár nagy mennyiségben fogyaszt makkot a szajkó, azért mégiscsak mindenevő fajról van szó, ami táplálékát a talajfelszíntől a lombkoronaszintig mindenhonnan gyűjti. A szaporodási és fiókanevelési időszakban (tavasszal/nyáron) elsősorban állati eredetű táplálékon él. De nem kell a szívünkhöz kapni, és egyből az énekesmadarak fészekpredációjára gondolni. Magyarországi szajkók gyomortartalmának vizsgálatai alkalmával találtak ugyan tojás-, illetve madármaradványokat, de csak igen kis arányban. A szajkó táplálékában, ebben a tavaszi-nyári időszakban a gerinctelenek dominálnak, közel 97 %-os tömegarányban. Ezek közül is különösen nagy arányban fogyaszt, illetve etet a fiókákkal lepkehernyókat, bogarakat, pókokat, alkalmanként csigákat, sáskákat. Ezáltal jelentős szerepe van az ökológiai egyensúly fenntartásában, mivel a külföldi és hazai is vizsgálatok is azt találták, hogy a szajkók által elfogyasztott rovarok jó része erdészeti vagy mezőgazdasági kártevő (pl.: tölgyilonca hernyója, kis téli araszoló, májusi cserebogár, kerti cserebogár stb.).
Ezzel szemben a téli időszakban a szajkók táplálékának fő részét különböző magvak és termések teszik ki. Túlnyomó részt, ahogy már volt róla szó a tölgymakk, de megjelenik a táplálékában a dió, mogyoró, bükkmakk, gyümölcsök illetve a kukorica is. Vadászati szempontból azért érdekes a szajkók által is szívesen fogyasztott kukorica, mivel a szórók folyamatos üzemeltetésével ez a táplálékféleség elérhetővé vált számukra az erdő belsejében is. Így ezek a szemfüles, éber madarak is rendszeres megtalálhatóak a szórók, etetők környékén.
Kocsányos tölgy makk (Fotó: Pixabay)
De térjünk vissza a szajkó a makkgyűjtő szokásához. Magterjesztő tevékenysége régóta ismert, ír már róla Chernel István is, az 1899-ben megjelent Magyarország madarai című könyvében. A szajkók elsősorban a kocsányos tölgy és a kocsánytalan tölgy makkját terjesztik, de ha ezek nem állnak rendelkezésre, akkor gyűjtik és elrejtik többek közt a bükkmakkot, diót, mogyorót, csertölgy makkot is. Ezzel pedig, a többi termésekkel, magvakkal táplálkozó madárhoz hasonlóan jelentős szerepet tölt be egyes növényfajok, ebben az esetben a tölgyfajok terjesztésében. Mivel pont ezek, a szajkók által preferált magok meglehetősen nagyok és nehezek, így az ő közreműködésük kimondottan fontos ezeknek a szaporítóképleteknek a nagy távolságokra történő szállításában. Tevékenysége nyomán tehát olyan területekre is eljutnak ezek a makkok, ahol egyébként nincsenek tölgyesek a közelben.
De hogyan is zajlik ez a gyűjtögetés, elrejtés?
A szajkók általában szeptembertől november közepéig tartó időszakban, de az időjárástól függően akár még januárig is végzik ezt a tevékenységüket. Ez idő alatt egy madár akár 4500-11000 makkot is képes széthordani.
A raktározásra alkalmas makkok kiválasztásánál az elsődleges szempontok az érettség, a méret, az alak, a súly és az egészségi állapot. A madár a magok súlyának mérlegelésével, illetve azok megkopogtatásával dönt arról, hogy a makk megfelel-e raktározás céljára. Elsősorban a fák tetejéről gyűjtik az érett, egészséges, ép szemeket, melyek így mentesek a már lehullott makkokban esetlegesen megtalálható patogén talajlakó gombáktól. Ezzel a válogatással gyakorlatilag pozitív szelekciót is végez.
Egyszerre többet is összegyűjtenek és szállítanak belőlük, a legnagyobbat a csőrükben, a többit a begyükben. Az egy alkalommal szállított makk mennyisége függ attól, hogy milyen messze van a rejtekhely. Ha 100 méternél közelebb van, akkor általában csak egy makkot visznek magukkal, ha viszont 1 kilométernél messzebb van, akkor egyszerre több makkor szállítanak a madarak. A makkokat a gyűjtési hely 1-6 km-es körzetében rejtik el. Preferálják az erdőszéleket, tisztásokat, nyiladékokat, utak szegélyét.
Ősszel kezdődik a szajkók makkgyűjtögetése (Fotó: Pixabay)
A begyűjtött makkokat egymástól 0,5-15 m távolságra dugják el, általában szemenként, néha pedig kettőt vagy többet is elrejtenek ugyanoda. A makkokat természetes mélyedésekben helyezik el, vagy ha ilyen nem áll rendelkezésre, akkor csőrükkel készítenek rejtekhelyet, amit aztán a makkok eldugása után egy kis földdel és avarral takarnak be. Azért fontos, hogy a szajkók betakarják a makkokat, mert így elrejtetten, a csírázáshoz kedvezőbb feltételek alakulnak ki, a makkok védve vannak a kiszáradástól, valamint rejtve maradnak a többi makkot fogyasztó állat elől. Ez azért sem elhanyagolható, mert ez a mindenféle rendszer nélkül végzett dugdosás megnehezíti például a vaddisznók dolgát, melyek sokszor egy-egy tervezett, ember által kivitelezett makkvetés esetében gyakorlatilag ráállnak a sorra és azt végig túrva jelentős mértékű vadkárt okozhatnak, nem megfelelő elkerítés esetén.
Német szakirodalomban találni arra vonatkozó felvetést, hogy talán nem is elfelejti a szajkó, hogy hová dugta a makkot, hanem e helyett talán inkább szándékos tevékenységről van szó, ugyanis a fiókanevelési időszakban igen fontos a tölgysziklevéllel történő etetés. Ebben a periódusban egyébként ez már nem feltétlenül káros a fejlődő tölgycsemetékre nézve.
Ez a „makkültető” szokása a szajkónak gazdasági, erdőgazdálkodási szempontból is kézzelfogható eredményeket tud felmutatni. Német nyelvterületen több felmérés, kísérlet és azok eredményeinek gyakorlatba való átültetése is megtörtént már, azonban nekünk sincs okunk panaszra. Magyarországon is zajlott vizsgálat 2012 és 2014 közt azzal kapcsolatban, hogy milyen eredményességgel „segíthet” a szajkó az erdészek munkáját (Részletek az Erdészeti Lapok 2015. novemberi lapszámában). Az eredmények a kísérletet végző szakemberek szerint bíztatóak, javaslatuk szerint érdemes lenne hosszabbtávú vizsgálatokat is folytatni a módszer hazai alkalmazhatóságára.
Láthatjuk tehát a fentiekből, hogy szegény szajkót talán mégsem érdemes negatív szereplőként beskatulyázni, hiszen jelentős hasznot hajt mind erdőgazdálkodási szempontból, mind ökológiai szempontból. Olyannyira így van ez, hogy például a Life 4 Oak Forests elnevezésű Európai Uniós Life projekt egyik zászlóshajó faja a szajkó, amiért segíti a tölgyerdők természetes módon való felújulását, terjeszkedését.
Izsákné Simon Adrienn
