Minden évben július beköszöntével egyre többen igyekeznek felhívni az autósok figyelmét a közutakon megélénkülő vadmozgásra és sajnos az ezzel sokszor együtt járó vadelütésekre. Ezek a felhívások általában az őzek üzekedési időszakának apropóján jelennek meg, mivel ilyenkor óvatlanabbá válnak az állatok, több és intenzívebb mozgás jellemző rájuk. Persze nem szűkíthetjük le ezeket a vad-gépjármű ütközési eseteket kizárólag a szaporodási időszakra, hanem számos más tényező is közrejátszik az ilyen balesetek kialakulásában.

Vadveszélyre figyelmeztető közúti tábla

A vadgázolások problémája alapvetően az autók tömeges elterjedésével egyidőben jelent meg. Bár ugyan vadelütésről, gázolásról beszélünk, de fontos leszögezni, hogy a megnövekedett közúti forgalom nem csak a vadászható vadfajokra, de a védett és fokozottan védett állatfajok egyedeire nézve is jelentős veszélyt jelent. Elég csak a sok elgázolt sünre, béka fajokra vagy mocsári teknősökre gondolni, de nem ritka hogy vidrák is a közúti közlekedés áldozatául esnek.

De akkor vegyük sorra, milyen okai lehetnek a vadon élő állatfajokkal való ütközésnek, gázolásnak?

Ahogy már említettem, az írás aktualitását az őzek üzekedése adja, de a párzási időszakon kívül számos egyéb oka lehetnek annak, hogy az állatok a közutakra, sőt sok esetben a vasúti pályára kerülve balesetet okoznak, balesetet szenvednek. Bár hazánkban balesetet okozó fajok esetében nem jellemző, de ilyen mozgásforma lehet például a vándorlás (ez Észak-Amerikában a fehérfarkú szarvas esetében viszont egy fennálló probléma).

Magyarországon inkább migrációról, vagyis egy populációból történő kiáramlásról vagy abba való beáramlásról beszélhetünk. Ez főleg a fiatal, szaporodóképes egyedekre jellemző, melyek elhagyják születési helyüket és igyekeznek megtalálni, elfoglalni új otthonterületüket. Szóba jöhet még a mozgáskörzet váltás is. Ezek ugyan kisebb mértékű, de tartós elmozdulások, melyeknek minden esetben van valamilyen kiváltó oka van. Ez lehet vagy a kedvezőbb táplálék kínálat, vagy a kedvezőbb élőhelyi körülmények. És a leggyakoribb eset mikor egyszerűen az egyed a mozgáskörzetén belüli mozog, változtat helyet. Ezeken felül persze akadnak kivételes okok is, melyek hatással vannak az egyes vadfajok mozgására, ilyen például a területen folytatott vadászat, különös képpen a hajtás, vagy a terelővadászat. Ezért a vadászat szervezése során a területhez közel eső közutakat mindenképp figyelembe kell venni a hajtásirányok meghatározásakor. De ilyen ok a szarvasok esetében sajnos az agancsozás is, mikor tél végén, tavasz elején az illegális agancsgyűjtők rendszeresen zavarják, űzik egy-egy terület szarvas állományát, ezzel siettetve az agancs levetését.

De mit tehet a vadászatra jogosult, a közút kezelője illetve az autós annak érdekében, hogy megelőzze a vad-gépjármű ütközéseket?

Nyilván mindenkinek a vadveszélyre figyelmeztető táblák jutnak először eszében, amik tényleg fontosak, de önmagukban nem elégségesek. Egyrészt azért mert például a migráció esetén kiszámíthatatlan a vad mozgása, bárhol megjelenhet az állat, másrészt ha minden agyon van táblázva a vadveszélyt jelző táblákkal, akkor az autósok megszokják, figyelmen kívül hagyják a táblák jelenlétét. Természetes ott, ahol a napi mozgás az ismert mozgáskörzeten belül gyakran keresztez közutat, oda fontos a tábla kihelyezése.

Gyakori megoldás még az út két oldalának 20-30 méteres sávban való, fásszárúaktól, magas aljnövényzettől való megtisztítása, de ez nem mindig megvalósítható. Szintén megoldást jelenthet bizonyos szakaszokon a kerítés építése, ami az újonnan épülő gyorsforgalmi utak mellett 2007 óta kötelező is. Számos más egyéb berendezés és eszköz is létezik, mely azt a célt szolgálja, hogy az állatokat távol tartsa a közutaktól, vasúti vonalaktól, ezek hatásossága meglehetősen változó. Ezeket az eszközöket illetve alkalmazásuk eredményességét vizsgálta az ELTE Útökológiai Munkacsoport 2009 és 2012 között az Állami Autópálya Kezelő Zrt. megbízásából. A kutatók többek közt arra jutottak, a különböző vadriasztó prizmák, reflektorok, ultrahangos készülékek, kémiai vadriasztó szerek nem hatásosak, az állatok nagyon hamar megszokják azokat, használatuk nincs hatással a vadelütések számának alakulására. Ami viszont hatásosnak bizonyult az egy mozgásérzékelővel kapcsolt nagy hangerejű akusztikus vadriasztó berendezés volt, ami egy percenként éles hangot adott ki, mely az emberi fül számára is kellemetlen. Mivel azonban a vizsgálat autópályák mentén zajlott, ahol a kerítés, szalagkorlát kellően messze van a vezetőktől, így azokat nem érzékelték a hangot. A le- és felhajtók mellett, ahol a kerítések véget érnek és indokolt, ott ajánlott megoldás a texasi kapu alkalmazása.

A tanulmány összefoglalója az alábbi nagyon fontos ajánlást is megteszi:

„Amellett, hogy megteszünk mindent az állatok úttesttől történő távoltartása miatt, hasonló erőfeszítéseket kell tenni biztonságos átjutásuk elősegítése érdekében is. A meglévő infrastruktúrán alacsony költségekkel sokat lehet javítani, hogy az minél inkább alkalmas legyen a vadak átkelésére. Három területen látunk lehetőségeket: 1) meglévő vadátjárók és ökológiai átjárók fejlesztése hatékonyságuk növelése érdekében, 2) mezőgazdasági, erdészeti célú átjárók kisebb módosítása, az állatok számára „vonzóbbá” tétele, 3) védőkerítéssel lezárt vízátereszek, egyéb alagutak megnyitása. Mindezek értelemszerűen a vadelütések számát és az állatpopulációk izolációját egyaránt csökkenthetik viszonylag alacsony költségek mellett.”

A kutatás eredményeit összefoglaló jelentés elérhető ITT.

További információk és publikációk érhetőek el a témában a munkacsoport honlapján.

Az autósok is sokat tehetnek azért, hogy csökkenjen a vadelütések szám. Fontos, hogy hajnalban és alkonyatkor kiemelt figyelmet fordítsanak a közlekedésre, tartsák be a sebességhatárokat, illetve számos autós fórumon hangsúlyozzák, hogy a személyi sérülések elkerülése érdekében ne feltétlenül rántsák félre a kormányt. Ha féktávolságon belül lép a kocsi elé a vad, akkor pedig vészfékezést javasolnak a szakértők.

A vadelütések jellemzőit többen is vizsgálják, vizsgálták, hiszen gazdasági jelentőségük sem elhanyagolható. A vad-gépjármű okozta elhullások adatai megtalálhatóak az Országos Vadgazdálkodási Adattárban (OVA) 1999-től kezdve. Az adatokat áttekintve azt találhatjuk, hogy ha a 2000. évet vesszük bázis évnek, akkor több mint másfélszeresére nőtt a gépjárművel való ütközésekből származó elhullások száma az elmúlt közel 20 év alatt, melyek zömét az őz, a mezei nyúl és a fácán gázolások teszik ki. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy az adatok a vadgazdálkodási szempontból hasznosított fajokra vonatkoznak, a dúvad fajokról nem található ilyen jellegű adat.

Vad-gépjármű ütközése következtében történő elhullás 2000-2018 (OVA adatai alapján)

Ugyanezekre a fajokra vonatkoznak a Soproni Egyetem által működtetett Országos Vadelhullás Monitoring adatai, ez a monitoringrendszer azonban gyűjt ragadozókra vonatkozó adatokat is, felméréseik szerint az elmúlt években évente mintegy 420-450 vidrát, 4000-4500 borzot és 10 000 rókát gázoltak el országszerte a közutakon.

Szintén ebben a témában, ám nem csak a vadászható vadfajokat érintő kutatást végzett Markolt Ferenc, aki vizsgálatai eredményeként azt kapta, hogy általánosságban elmondható, hogy a vadelütések kétcsúcsú mintázatot mutatnak, egy tavaszi és egy őszi hullámheggyel, valamint nyári és téli hullámvölgyekkel. Azonban egyes fajok elütési adatai más-más mintázatot írnak le.

Őz esetében a januári és februári mélypontról márciusi enyhe emelkedéssel áprilisi-májusi csúcspontra ér a vadelütések gyakorisága. Júniustól augusztusig határozottan csökken, és szeptembertől az év végéig alacsony szinten marad.

Vaddisznó esetében statisztikailag igazolható különbségeket vannak némely hónapok elütésgyakoriságai között. Márciushoz képest szignifikánsan több elütést tapasztalt a kutató júniusban és júliusban, valamint októberben és novemberben.

Borzelütésből a december-januári mélypontról február elteltével az elütésgyakoriság a csúcsra ugrik, és március-áprilisi tetőzéssel májustól októberig tartó folyamatos csökkenésbe fordul.

Róka esetében nagyon látványos a márciustól júniusig tartó hullámvölgy, amihez képest az őszi csúcs idején az elütési gyakoriság mintegy négyszer nagyobb.

Mezei nyúl esetében pedig a kutatás során nem rajzolódott ki kifejezett mintázat. Bár tavasszal megállapítható egy éves maximum, ezen kívül az elütésgyakoriságok minden komolyabb trend vagy ingadozás nélkül egész évben közel állandó szintet mutattak.

Persze azon túl, hogy egy vadelütés mindenkinek (vadásztársaságnak, gépjármű tulajdonosnak egyaránt) jelentős kárt, rosszabb esetben sérülést okoz, más okok is vannak, ami miatt mindenkinek törekednie kell arra, hogy ezeknek az eseteknek a száma csökkenjen.

Azt, hogy milyen károk érik az érintetetteket, az alábbiakban jól összefoglalja a Magyar Vadelhullás Monitoring rövid ismertetője.

1. A vadban okozott kár, azaz az egyednek, mint genetikai információhordozónak az elvesztése.
2. A populációban okozott kár, azaz a populációk sűrűségének, ivari és korviszonyainak a megváltoztatása.
3. A vadgazdálkodónak okozott kár, azaz a vadállomány egy része hasznosításának elmaradásából származó kár.
4. A gépjárműben okozott kár, amely a biztosítási rendszereken keresztül részlegesen kompenzálódik.
5. Ritkán az emberi egészség károsítása illetve halálokozás.
6. A vad és a vadgazdálkodás megítélését rontó eszmei kár, amely a kellemetlenségeken keresztül akaratlanul is negatívan hat a vadászat egyébként sem előnyös társadalmi megítélésére.

De mi a teendő, ha megtörténik a baj?

Ha ütközünk, hívjuk a rendőrséget a 112-es számon, hiszen közúti balesetről van szó. Az állati tetemet nem szabad bepakolni a csomagtartóba és elvinni, mert az lopásnak számít (a vad az állam tulajdona). A rendőrök haladéktalanul tájékoztatják az érintett erdőgazdaságot illetve vadászatra jogosultat.

Az anyagiak tekintetében sincs egyszerű helyzetben az az autós, aki vadat gázol, mivel a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás nem terjed ki ezekre az esetekre, csak a megfelelő kiegészítéssel kötött CASCO.

A törvényi háttér is meglehetősen bonyolult, szerteágazó a károk megtérítését illetően, hiszen nem csak az autósnak, de a vadászatra jogosultnak is kára származik egy-egy ilyen esemény során. Ha nem felelős egyik fél sem, akkor általában mindenki viseli a maga kárát (Polgári Törvénykönyv Veszélyes üzemek találkozás passzus alapján), vagy peres eljárás során a bíróság dönt a kárrendezésről.

Fontos, hogy vadgázolás esetén soha nincs automatikus felelősség. A vadgázolásnak ugyanis legalább három szereplője van, akiknek a felelősségét vizsgálni kell, a járművet vezető sofőr, az illetékes vadásztársaság és az illetékes közútkezelő. Az ezekkel kapcsolatos tudnivalókról egy alapos összefoglaló olvasható a Schiller Autócsalád oldalán.

Izsákné Simon Adrienn