Kipucoltad már a nyulat?!
2020. április 06. írta: Erdőnjáró

Kipucoltad már a nyulat?!

Trófeák és preparátumok karbantartása otthon

Sokan szorulunk most a négy fal közé a COVID-19 miatt. Ilyenkor lehetőség adódik sok elmaradt munka, javítás, karbantartás pótlására. Gondolom a legtöbb vadász már – esetleg más lehetőség híján – az utolsó csavarig áttisztította, ápolta vadászfegyverét és egyéb felszereléseit. De ne feledkezzünk meg az otthonunkban található trófeákról, preparátumokról sem. Kellően gondos tárolás és ápolás mellett évtizedekig gyönyörködhetünk bennük, felidézve a hozzájuk fűződő vadászélményeket. Illetve az sem elhanyagolható szempont, hogy a tudományos igénnyel elkészített és rendszerezett trófeagyűjtemény tükrözheti is egy-egy terület vadgazdálkodásának eredményeit, az ott élő állomány sajátosságait.

A trófeák, preparátumok ápolása, állagmegőrzése kapcsán a fő hangsúly a megelőzésen van. Hogy sokáig megőrizhessék ezek a tárgyak épségüket, szépségüket, ahhoz arra van szükség, hogy megfelelő körülmények közt tároljuk őket. Ideális számukra, ha kiegyensúlyozott páratartalmú (kb. 50%) és hőmérsékletű (18-20 ⁰C) helyiségben, közvetlen napfénytől védetten helyezzük el őket.

muflonok.jpg

Elkészült muflon nyakpreparátumok (A fotók Izsák Imre preparátorműhelyében készültek)

Ezek a körülmények elsősorban a dermoplasztikák (kitömött állatok) számára fontosak, ezzel ugyanis megelőzhetjük, hogy a tollas/szőrös bőr a nagy páratartalom ingadozás hatására túlzottan kiszáradjon, ezáltal szétrepedjen, vagy magas páratartalom esetén penészedésnek induljon. Bár a bőrök a preparálás során vegyszeres kezelésen esnek át, mely ideig-óráig megóvja őket a rovar- és gombafertőzésektől, de azért fontos tudni, hogy ezek a kemikáliák sem nyújtanak teljes védelmet sok-sok év után. Így időnként nem árt újra kezelni mind a bőröket, mind a dermoplasztikákat. Ez lehet vegyszeres kezelés, kisebb preparátumok, gereznák esetén akár fagyasztás is.

Elsősorban a rovarkártevők (múzeumbogár, szűcsbogár, molyok) ellen fontos a védekezés, mivel a mindennapokban ezek az élőlények tudnak leggyorsabban nagymértékű károsítást végezni a preparátumok között. Hatásos és könnyen kivitelezhető védekezés ellenük többek közt a széles spektrumú rovarirtószerek alkalmazása, vagy például a molyok esetében a feromonos molycsapda használata. Fontos, hogy nyakpreparátumok esetén a bőr és a tábla találkozásánál is alaposan fújjuk be a felületet irtószerrel, sőt ha megoldható, érdemes a tábláról leszerelni a preparátumot és a hátsó részeket is kezelni. Ajánlatos a rovarirtóval a fülek környékén, az agancs- vagy szarvtöveknél alaposan befújni, ugyanis ezeknél a rejtett részeknél könnyen megbújnak a rovarkártevők. Emellett persze nem árt a bőröket, dermoplasztikákat 2-3 havonta leporolni, vagy nagyobb állatok estén az óvatos porszívózás is szóba jöhet.

img_20200331_134750.jpg

Portalanítás

Esztétikai kezelések is felmerülhetnek a karbantartás során. Madárpreparátumok portalanítása (puha kefével vagy óvatos porszívózással is történhet) után érdemes a tollakat egy csipesz segítségével visszarendezni természetes helyzetükbe. A csőr és lábak festését illetve fényét higított vízbázisú lakkal frissíthetjük fel. Ugyanezzel a higított vízbázisú lakkal új fényt adhatunk az egész alakos emlősök patáinak, karmainak, szarvainak. Fontos az alapos hígítás, hogy ne legyen túlzottan művi az összhatás, csak egy kis selymes, viaszos megjelenést adjon a lakk, a kezelt felületnek.

img_20200331_134542.jpg

Tollazat igazítása csipesszel

Egész alakos dermoplasztikák esetén, a talapzat is az alkotás szerves része, mely az állat eredeti környezetére utal. Ezeket a felületeket is érdemes karbantartani a szép megjelenés érdekében. Itt is frissíthetjük a színeket akril festékkel, nagyobb felületek esetében festék spray-vel, dekoratív, élethű műnövényekkel.

A klasszikus koponyás trófeák karbantartása némileg egyszerűbb, túl sok ápolást nem igényelnek, bár szépségük megőrzésében sokat segít, ha a szarvakat, agancsokat időnként, a portalanítás mellett, valamilyen ápoló, impregnáló szerrel kezeljük. Ezek ugyanis segítenek megőrizni a trófeák természetes megjelenését, megakadályozzák elszíneződésüket és fényük elvesztését, továbbá védelmet nyújtanak az öregedés és az oxidáció ellen. Erre a célra vásárolhatunk speciális konzerváló spray-ket, de a célnak tökéletesen megfelel például a színtelen Pronto bútorápoló spray is. Persze az agancsok, szarvak esetében is fontos, hogy ne tegyük ki őket közvetlen napsugárzásnak, ugyanis annak hatására, megfakulnak. Ha ez mégis bekövetkezne, vissza lehet ugyan állítani a színt akril festékkel, de a kívánt hatás érdekében érdemes inkább szakemberhez fordulni. Ha mégis házilag kerül sor a festésre, akkor fontos, hogy a koponyarészt a festés megkezdése előtt lefedjük.

img_20200331_134955.jpg

Szarv fényének frissítése, higított vízbázisú lakk segítségével

Régebbi trófeák esetén előfordulhat, hogy ha eredetileg nem megfelelően volt zsírtalanítva a koponya, akkor az idővel elszíneződik, megsárgul. Ennek az újrafehérítéséhez jelenthet megoldást, ha talkumból (nagyon finom, porformájú magnézium-szilikát-hidrát, patikában kapható hintőpor alapanyag) és hidrogén-peroxidból pasztát keverünk, és ezzel kenjük be a csontot. Ezt a pasztát száradás után egyszerűen keféljük le. A pasztához használt anyagok száradás közben biztosítják a kívánt fehérítő hatást, illetve a csont porózus szerkezetében visszamaradó finom talkum por tovább fokozza az optikai fehérítést.

Ahogy a talapzatok ápolása, úgy a fából készült trófea alátétek gondozása is fontos. Ezekre a felületekre bátran használhatjuk a trófeák esetében már említett bútorápoló szereket. Ezzel elejét vehetjük a fa öregedésének, repedezésének.

img_20200404_085005.jpg

További, házilag is kivitelezhető javítási és karbantartási javaslatokat, leírásokat találunk Fehér György nagysikerű, öt kiadást megért Állatpreparátumok készítése című szakkönyvében.

Természetesen, ha komolyabb károsodás, sérülés kijavítása válik szükségessé a preparált állatainkon, trófeáinkon, minden esetben forduljunk szakemberhez, hiszen ők könnyebben orvosolják az eredeti hibákat, mintha az általunk végzett javítási kísérletek nyomait is el kell tüntetniük.

Izsákné Simon Adrienn

A bejegyzés trackback címe:

https://vadaszerdo.blog.hu/api/trackback/id/tr5715577544

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása