A hallomásból mindenki által ismert kórt, a veszettséget egy vírus okozza, a Lyssavírus, mely iránt az összes melegvérű állatfaj fogékony, többek közt különösen a róka, kutya, a macska, és az aranysakál. Ennek a zoonózisnak (állatról emberre terjedni képes betegségnek) a fő veszélye, hogy a tünetek megjelenésekor már gyógyíthatatlan és halálos.

A vírus rendszerint harapás, marás útján fertőz, a betegség lappangási ideje 2 héttől 2 hónapig terjedhet. A kór gyors lefolyású, a tünetek megjelenését követően rövid időn belül a fertőzött állat pusztulásához vezet. Mivel a vírus halálos kimenetelű agy- és gerincvelőgyulladást okoz, így a tünetei is jellegzetes idegrendszeri tünetek.

Vörös róka (Fotó: Pixabay)

A fertőzött állat viselkedése alapján két lefolyási típust különíthetünk el, úgynevezett csendes és dühöngő formát.

A dühöngő forma esetében a betegség lezajlása alatt három fázis figyelhető meg, a melankolikus szakasz (megváltozott viselkedés, étvágytalanság, nyelési nehézségek /a nyelés fájdalmassága miatt az állat nem képes inni, innen ered a víziszony elnevezés/), az izgalmi szakasz (indokolatlan ingerlékenység, fokozódó támadási kedv, felerősödő kóborlási ösztön, kezdődő bénulás) és végül a bénulási szakasz, amit az elhullás követ. A fenti forma elsősorban kutyákra, macskákra jellemző. Rókák esetében az izgalmi szakasz nem kifejezett, inkább a csendes lefolyás jellemző, mely esetében elmaradnak a dühöngési tünetek és a támadó magatartás, a viselkedés megváltozására utaló tünetek közvetlenül a bénulásba mennek át.

A betegség régóta ismert; első leírása Kr. e. 23. századból, Babilonból származik. A veszettség kutyaharapással való terjedését Demokritosz és Arisztotelész is felismerte, de a betegség fertőző eredetét azonban csak a 19. században sikerült tisztázni. 1881-ben Louis Pasteur, francia mikrobiológus és kémikus fedezte fel a veszettség vírusát, 1885-ben pedig elkészítette az ellene védettséget nyújtó vakcinát, amit 1887-ben Dr. Hőgyes Endre tökéletesített. Ezeket a korai vakcinákat emberek gyógyítására használták, azonban a gyógyításon túl, cél volt a betegség terjedésének megállítása, visszaszorítása. Ennek érdekében hazánkban 1929-ben engedélyezték a kutyák immunizálására használatos vakcina forgalomba hozatalát és alkalmazását. Hőgyes tanítványának, Dr. Aujeszky Aladár munkásságának eredménye, hogy a veszettség megfékezése érdekében az 1940-es évektől kezdve kötelezővé vált a kutyák veszettség elleni immunizálása.

Ezzel a lépéssel a veszettség két járványformája közül (urbánus /városi/ és szilvatikus /erdei/) az urbánus veszettség járványt gyakorlatilag sikerült megállítani.

Amíg azonban nem voltak elérhetőek a modern vakcinák, különféle népi gyógymódokkal, babonás szokásokkal igyekeztek távol tartani az emberek ezt a veszélyes betegséget mind maguktól, mind jószágaiktól. Herman Ottó figyelt fel arra, hogy jellemzően komondorok közt sok kutya viseli folyók nevét, úgy, mint például: Berettyó, Bodrog, Dráva, Duna, Maros, Sajó, Sió, Szamos, Tisza, stb. Ezt a szokást az alábbiakkal magyarázza az 1914-ben megjelent Magyar pásztorok nyelvkincse című könyvében:

„Az bizonyos, hogy a kutya sajátos betegsége a veszettség rettenetes baj és jaj annak, a ki áldozatul esik neki. ... Az lévén a hite, hogy ha folyónak a nevén szólítja komondorját, úgy ez nem vesz meg, ehhez képest kifejlődött az a hit, hogy a folyónévnek védő hatalma van a veszettség ellen s ilyen neveket adott java ebeinek, kik erejüknél fogva különösen veszedelmesek voltak. Kapcsolatos ez a hit a veszettségnek azzal a tünetével, hogy az, eb akkor irtózik a víztől.”

A névadáson kívül voltak további népi praktikák a veszettség gyógyítása érdekében, ebből kaphatunk ízelítőt a Magyar Néprajzi Lexikont fellapozva. Ilyen például a veszett állat szőrének használata (rákötözés, füstölés, hamujával hintés) és a porított kőrisbogárnak gyógyszerként való alkalmazása.

Hazánkban a veszettség a 20. század elejéig főleg az urbánus járványtani formájában volt jelen, 1954-ben azonban a hazai veszettség történelem következő periódusa vette kezdetét, az északról érkező szilvatikus veszettség járvány megjelenésével.

Aranysakál (Fotó: Wikimedia Commons)

A járványformákat a terjesztésében szerepet játszó állatfajok szerint különítjük el, az urbánus forma terjesztői jellemzően a kutyák, macskák; míg a szilvatikus (erdei) járványforma fő terjesztője a róka. Utóbbi esetében alapvetően vadállatok körében terjed a vírus, de alkalmanként átadhatják a fertőzést háziállatoknak is.

A szilvatikus járványforma az 1954-es érkezését követően, 1966-ig csak szórványosan fordult elő Magyarországon, ám a gyors terjedése miatt az 1970-es évekre már az egész ország fertőzötté vált. A helyzet javítása érdekében próbálkoztak a rókaállomány gyérítésével, ám ez a módszer nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. A betegség megfékezése érdekében végül 1992-ben megkezdődött hazánkban is a rókák orális immunizációja. Ezt az immunizációs eljárást Európában 1986 óta alkalmazzák sikerrel. A kezdeti években az ország nyugati részén kezdték meg a rókák veszettség elleni immunizálását, majd 2004-re szakaszosan, bár, de sikerült elérni az országos lefedettséget.

Figyelemfelhívó plakát 

A rókaállomány immunizálása vakcina tartalmú csalétkek kijuttatásával történik. Bár a fő célállatfaj a vörös róka, de a csalétket más fajok is felveszik, mint például a borz vagy az aranysakál. Természetesen ezekben az esetekben is hatékony védelmet biztosít a szervezetbe kerülő vakcina. Korábban a csalétek elsősorban csirkefej volt, ma már inkább speciálisan erre a célra készült gyári készítményeket használnak, melyek az ember számára kellemetlen szagúak, a ragadozók számára azonban vonzók. A vakcina tartalmú csalétkeket évente kétszer, tavasszal és ősszel, kisrepülőkről szórják ki a rókák élőhelyein. Egyes területeken azonban, ahol a repülőgépes szórás nem lehetséges, vagy a repülés nem engedélyezett, ott vadbiológusok kézzel helyezik ki a csalikat.

Az immunizálásban érintett területeken figyelemfelhívó plakátok tájékoztatják a lakosságot, kirándulókat az immunizációs kampányról, illetve arról, hogy a vakcinázás kezdetétől számított huszonegy napig ebzárlat és legeltetési tilalom lép érvénybe az adott területen.

Izsákné Simon Adrienn