Egy, Magyarországon is vadászható vadfajból, az üregi nyúlból (Oryctolagus cuniculus L.) alakult ki a háziasítás, más szóval domesztikáció során, a házi nyúl (Oryctolagus cuniculus f. domestica), amely a húsvét egyik jelképévé, a gyerekek által olyan nagyon várt húsvéti nyúllá vált.

A hazai vadfajok közül azonban nemcsak az üregi nyúl tartozik a nyúlfélék családjába, hanem a nálunk szintén honos mezei nyúl (Lepus europaeus, Pallas) is. Ám míg a mezei nyúl őshonos fajunk, addig az üregi nyúl, a házi nyúl őse, betelepítés eredményeként terjedt el.

A két faj közt számtalan különbség figyelhető meg, kezdve a szőrzet színezetén, a testméreteken át, életmódjukig és szaporodásbiológiájukig. Az életmódbeli különbségek pedig alapvetően meghatározzák a vadászatukat is, illetve azok eltérő jellegét.

Amíg a mezei nyúl szőrének színe vörösesbarna, bundája lazább, gyakoriak benne a forgók, addig az üregi nyúlnak úgynevezett vadas színű, hátrafelé simuló, fényes szőrzete van. A két faj testmérete és testarányai közt is jelentős az eltérés, a mezei nyúl átlagos testtömege 3,5-4,5 kg közötti, az üregi nyúlra pedig mindössze 1,5-3 kg-os súly jellemző. Összességében elmondható, hogy az üregi nyúl jóval kisebb testű (testhossza átlagosan 40-50 cm), rövidebb lábú, kisebb fülű, mint a mezei nyúl (testhossza: 60-70 cm). Életmódjukat tekintve is számtalan differenciát találunk, míg az üregi nyúl kolóniákban él, fejletlen, fészeklakó utódait földalatti járatokban hozza világra, addig a mezei nyúl magányosan él, a jól fejlett, fészekhagyó nyúlfiak a földfelszín felett jönnek világra, száraz védett helyen.

Mezei nyúl

A mezei nyúl vadászata az év utolsó negyedére korlátozódik, az üregi nyúl azonban egész évben terítékre hozható. Ez utóbbi faj földalatti üregekben és társasan, kolóniákban él, a mezei nyúl viszont a párzási és az utódnevelési időszakon túl magányosan.

A mezei nyúl vadászata nagy múltra tekint vissza: II. Ulászló 1504-ben hozott vadászati törvényében már olyan vadfajként szerepel, amelyet a jobbágyoknak tilos elejteni. Akiknek pedig engedélyezett volt, azok főként a társas vadászatokat részesítették előnyben. Ilyenek például a nagy terítékű hajtások különféle típusai (vonalhajtás, cseh pászta vagy nyúlstráf, U-hajtás, körvadászat), melyek során a hajtók, a vadászok és a kutyák együtt dolgoznak. A mezei nyúl elejtése emellett lehetséges ragadozómadárral vagy magyar agárral is. Ez utóbbiak egyéni vadászat keretében is alkalmazhatók.

Élő nyúl befogás (Fortepan / Bojár Sándor)

A mezei nyúl állománya egykor meglehetősen nagy volt, hazai csúcsát az 1930-as években érte el, ekkor nagyjából 2 millió példányra becsülték a faj egyedszámát. Élőhelyének kedvezőtlen változásai és a növekvő ragadozóállomány miatt azonban száma folyamatosan csökken az 1970-es évek közepétől kezdődően. A mezei nyúl nemcsak terítékre kerül a vadgazdálkodás keretein belül, hanem hálók segítségével élve is befogják, melynek szintén nagy hagyományai vannak hazánkban. Az így befogott példányokat élőállatként értékesítik, elsősorban külföldön.

„Szaporodnak, mint a nyulak” szokták mondani, ami nem is csoda, hiszen a nyúl az ókor óta a termékenység szimbóluma. Egyrészt azért lehet ez, mert például mezei nyúl esetében az anyanyúl évente 3-4 almot vet, melyben 3-4 nyúlfi jellemző, tehát az éves szaporodási teljesítmény nőstényenként 6-12 utódban határozható meg. Ha ez önmagában nem lenne elég ahhoz, hogy a nyúl kiérdemelje a termékenység szimbóluma státuszt, akkor gondoljunk a rá jellemző, úgynevezett szuperfötációra, azaz kettős vemhességre, mely a nyúl félék között kizárólag a mezei nyúlnál fordul elő. Hogy ez mit is jelent? A jelenség lényege, hogy a vemhes nőstény ellés előtt is párzik a bakkal. Mivel a mezei nyulak esetében a peteleválást a párzás váltja ki (indukált peteleválás), így a már az ellés előtt megindul a következő peteleválás, tehát már a következő vemhesség is kialakul a petevezetőben történő megtermékenyülés során.

A mezei és az üregi nyúl vadászata minden korban népszerű tevékenység volt. Ízletes húsuk miatt elődeink korában is igen kedvelt eledelnek számítottak, különleges gasztronómiai élményt nyújtottak.

A legrégebbi, üregi nyúltól származó csontlelet 6 millió éves, Spanyolország területén, Andalúziában találták. Már óegyiptomi falfestményeken, domborműveken is megjelenik a nyúl ábrázolás (i. e. 2500–2000), de a föníciaiak is szívesen fogyasztották, mely megjelenik a korabeli feljegyzésekben (i. e. 1000). Szintén egykori leírásokból tudni, hogy a rómaiak fallal körülvett „nyúlkertekben” (ún.: leporáriumokban) tartották az üregi nyulakat, és mint vadászható vadfaj terjedt el a birodalomban. A X. században jelent meg Észak-Franciaországban, majd egész Európában elterjedt. A szerzetesek kolostorok udvaraiban nevelték, főként nagyböjt idején fogyasztották, mint böjti, a hallal azonosnak tartott eledelt.

Magyarországon a 18. században bukkant fel, országos elterjedése azonban – a telepítéseknek köszönhetően – csak a század második felére tehető. Napjainkban elsősorban a Duna-Tisza közén találhatók állományai. Nagyobb egyedszámú populációi egykor jelentős vadkárt okoztak az erdőgazdaságok és gyümölcsösök tulajdonosainak. Az üregi nyulak lerágták a facsemeték csúcsrügyeit és a vezérhajtásokat, lehántották a fák kérgét, üregeikkel pedig a gyökerekben és a talajban tettek kárt.

Üregi nyúl

Állománya ciklikusan változik, néhány feldúsult egyedszámú év után hasonlóan hosszú visszaesés következik. Nagy állománysűrűség esetén egyfajta önszabályozást jelentenek a járványszerűen fellépő és csak e fajra jellemző betegségek, így a túlszaporodástól nem kell tartani.

Az üregi nyúl elejtési módjai közt megtaláljuk a néhány fővel zajló társas vadászatot, a bokrászást, az egyéni vadászatot kutyával, illetve a lesvadászatot vagy a hajtást, de ugratják a nyulat vadászgörény segítségével is, bár ez napjainkban ritkaságnak számít.

Az üregi nyúl a ma ismert számos házi nyúl fajta őse, legújabb nézetek szerint az üregi nyúl domesztikációja a XVIII. századra tehető. Ekkortól beszélünk céltudatos tenyésztésről.

Ennek a céltudatos tenyésztésnek az eredményeként jött létre az egyetlen magyar nyúlfajta, a magyar óriás nyúl, melyet az Országgyűlés az őshonos és régi magyar állatfajtákkal együtt nemzeti kinccsé nyilvánított 2004-ben. A fajta a két világháború közt hazánkba került belga óriás nyulak, valamint a magyar parlagi nyulak és a magyar vadas nyúlfajta keresztezéseként született meg. Bár ezek a keresztezések eleinte tervszerűtlenek voltak, ám mégis előnyös tulajdonságú új fajtatípusok alakultak ki. Ezek tudatos továbbtenyésztéséből jött létre a magyar óriás nyúl, mely bár már a II. világháború előtt is megtalálható volt kiállításokon, de mint önálló fajta, állami elismerést csak viszonylag későn, 1994-ben kapott. A magyar óriás nyúlra jellemző a zömök testfelépítés, testsúlya kifejlett korban 5,5-7 kg között alakul. Napjainkban négy színváltozatban tenyésztik, melyek a vadas, vadas deres, fekete és fehér.

Izsákné Simon Adrienn