Kedves Olvasó!

Engedd meg, hogy bemutassam Neked Kukor Dávidot, aki Blogolj velünk! felhívásunkra megírta vadászélményeit, történeteit.

Dávid saját bevallása szerint egy olyan család sarjaként nőtt fel, ahol nem volt átadott a vadász szenvedély, de ahol valahol mélyen legbelül egy kisfiú igaz álma vált valóra, mikor vadásszá vált, hogy magyar földön magyar vadat ejtsen.

Fogadjátok sok szeretettel írásait, melyekkel az elkövetkezendő hetekben találkozhattok.

Csend, Élet

Következő vadászélményem elég különleges témával ihletett meg: „Mi vadászok mit élünk át egy - egy vadászat során?” Egy nagyon különleges érzés ragadott magával legutóbbi látogatásom során a barátomnál.

A beszélgetéseinket mindig a vadászat övezi, de most nem a ki, mit, hol, mekkorát sikerült elejteni, hanem egy roppant unalmasak mondható ám annál izgalmasabb életérzésről beszélgettünk: a csendről.

Mit is jelent nekünk a csend? Egy óvatos kan néma léptei alatt roppanó ágat, vagy szarvas csapatok ádáz rohanását, bikák agancs csattogását?

Hát ez a látogatás is e csend körül telt el. Megérkezésem napján esélyt latolgatva beszélgetünk hova is kéne menni, mert eltűntek a disznók - mondta állandó kísérőm.

Barátom, aki már több hétvégét is töltött kint a csend magányában, várva várta azt bizonyos pillanatot, ami kimozdítja vadász vágyunk érzelmi mutatóját, hogy az erdőszélből kilépő fekete árny vajon csak egy kisebb süldő vagy talán életünk kanja fog kisétálni elénk.

Széchenyi Zsigmond szavai előre vetítették ezt a megfoghatatlan dolgot. Valahogy mégis hiányérzetünknek kell lenni, ha véletlenül nem történik semmi azon a helyen vagy a körülöttünk elhúzódó rengetegben? Talán igen, de ebben is lehet szép. Én átéltem már itt nagyon sok szép emléket. Köd alatt egymásnak feszülő kanok viadalát, májusi holdfényben lakmározó malacokat, akik anyjukkal együtt szántották fel a vadföldet, borzot diót törni, rókát egerészni, sutát gidáját terelgetni. Itt hozhattam terítékre életem első disznóját, majd vadász életem első érmes kanját. Vajon tényleg unalmas a csend?

Fotó: Kukor Dávid

Két este is süketítő csend ült az erdőre, de én mégis úgy éreztem, hogy megtelik élettel a szóró, vadászélményekkel. A csend őrzi azt a sok szép élményt, amit csak adhattak nekem a zalai dombok. Ennek a területrésznek a másik szegletében hoztam terítékre első szarvasbikámat. Itt hallhattam először teríték felett kürtszót. Ahogy egyre jobban hagyatkozunk érzékszerveink elnémulásában becsukom a szemem és újra hallom a szeptemberi szarvasbőgés fülbemászó dallamait. Majd egy kövér nyúl siet a mögöttünk lévő gabona táblára, hogy begyűjtse vacsoráját. Majd ő is elhagy minket és újra vállunkra ül a csend. Hallgatunk.

Majd újra messzelátónk segítségét hívjuk, hátha valami óvatosan kisurrant az éj leple alatt, de ugyanaz a látvány fogad, mint az ezelőtti percekben. Eltűnődőm, vajon mindenkinek ennyit beszél a csend? Vagy mindenki azt várja, hogy viszkető ujját az elsütőbillentyűre tegye, majd a némaságot megtörje a puska üvöltő hangja?

Hisz ez azt jelenti, hogy elvettünk egy életet, ami számunkra örömöt jelent. Majd újra teret adunk a csendnek. Tudunk-e még vegyes érzelmekkel az elejtett vad felett néma csendben tisztelet adni? Vagy csak egy újabb strigula megsebzett lelkünk vándorútján. A csend, életet jelent? Ha valaki megkérdezi mit jelent a csend mit válaszolunk rá? Meg annyi élményt adott, vagy elvettünk egy életet, és keserű érzésekkel kezünkbe temetjük a fejünket. Vajon igaz vadász vagyok-e aki mindent megtesz? Diána rám mosolyog, Hubertusz fogja-e kezem mikor ott állok lövésre készen, vagy csak pénzt költő üres lelkű puskásember?

Ekörül járnak a gondolataim, mikor utolsó reggel a lesre érve hangos fiaskó veszi kezdetét a tisztáson. Bikák agancs csattogása töri meg a csendet. Négy fiatal bika legelészik előttünk. Nézegetjük messzelátóink segítségével, majd szépen lassan világosodni kezd. Mire bírálni tudunk elnyeli őket a bükkös rengeteg. Szép reggel volt. Majd őzek vesznek vámot a repceföld leveleiből. Két róka érkezik, én puskát tartok az egyikre, és belém tör a csend. Elvegyek egy életet, mert éppen az az őrjítő gondolat tör rám, hogy itt vagyok három napja és a puskát csak megszellőztetni hoztam?! Hát igaz vadász vagyok, vagy puskásember?

Majd a szép emlékekre gondoltam, amiket itt átéltem és amit remélem még átfogok élni e fák lombjai között. Megemelve kalapom engedtem útjára a lompos farkú kis vöröst.

Így telt ez a három nap, amit újra barátom társaságában töltöttem. Ezúttal a vadász barátságot erősítettük ebben a pár napban.

Soraimat egy idézettel zárom:

„Csend kell ahhoz, hogy megérezzük a mindenséget, hogy meghallgassuk az örökkévalóság szavát. A Csend az örökkévalóság alkotórésze. A világ elmúlik de a Csend megmarad, azért érezzük azt, hogy mérhetetlen erő és el nem érhető bölcsesség rejlik a Csendben.”

(Széchenyi Zsigmond)

Köszönöm, hogy újra elolvasta gondolataimat a csendről.

Vadászüdvözlettel :

Kukor Dávid