120 évvel ezelőtt, 1900. december 9-én született báró Schell József Antal, festő és grafikus. Bár korai éveiben nem tanult festést, rajzolást, mégis Isten adta tehetsége, jó megfigyelőkészsége és a természettel való szoros kapcsolata a vadászfestők legnagyobbjai közé emelte őt.
A családi birtokon, a Tolna megyei Katalinpusztán látta meg a napvilágot nemesi család második gyermekeként (apja báró, anyja grófi származású). A család hamar felfigyelt Schell tehetségére, ám a családi birtok jelentette kötelezettségek miatt a Képzőművészeti Főiskola helyett a Magyaróvári Mezőgazdasági Akadémia hallgatója lett. Birtokuk szomszédos volt a Széchényi családéval, akiknek hasonló korúak gyermekeik voltak, mint Schell családnak. Így kezdődött életre szóló barátsága Széchenyi Zsigmonddal.
Bár apja nem volt különösebben nagy vadászember, nagyvadat soha sem lőtt, de a birtokon folyó vadászatoknak Schell már egészen fiatalon, néhány éves korától kezdve, egyre aktívabb résztvevője lehetett. A saját és szomszéd birtokokon rendezett kisebb nagyobb körvadászatok, gyerekkori emlékei és élményei indíthatták el a vadászsport útján. Az apróvad iránti szeretete a fácán, a fogoly, a nyúl ábrázolásában már ekkor érezhető. Alkotói módszere, amely a pontos megfigyelést és az emlékezet utáni rajzolást jelenti szintén ebben az időben alakul ki, melyen később sem változtatott. Vadászat vagy erdőjárás közben állandóan figyelte a tájat, benne az állatokat, a fényeket, igyekezett rögzíteni minden apró részletet, végül emlékezete után otthon látott csak munkához. Körvadászaton nem egyszer előfordult, hogy az igen jó puskás hírében álló József Antal fegyvere néma maradt egy-egy csodálatosan repülő fácánkakas láttán…
A nagyvad vadászatba nagybátyja, Sigray Antal vezette be. 16 éves korában az ő vendégeként ejtette el élete első szarvasbikáját Gemencen. Ezt követően hamarosan kitör az első világháború és Schell sok más kortársához hasonlóan szintén bevonult katonának.
A háborúból szerencsésen hazatért és életét ettől kezdve a művészpálya vonzása és az életét irányító realitások közti küzdelem jellemezte. Az 1920-as évek második felében a családi birtokot igazgatta nem túl nagy kedvvel és lendülettel, közben mindinkább a természetábrázolás foglalkoztatta. A kastély padlásán műtermet rendezett be, ahol sokszor éjszakába gyúlóan készítette rajzait. Rövid ideig Szőnyi Istvánnál tanul magánúton. 1929-ben a Vigadóban mutatkozik be először 30 képpel az éves trófeakiállításon. Ettől kezdve éveken át szerepel képeivel az éves trófeakiállításon.
Az ebben az időszakban készült képeit szinte csak a Nimród és A Természet hasábjairól ismerhetjük (ezek többsége tollrajz), mivel a trófeakiállításokon bemutatott képei nagy része eladó volt, melyek sorsáról nem tudni semmit. Képein azonban már akkor is látszott, hogy sikeresen egyesíti a vadászati szakszerűséget a művészi hatással.
Ekkortájt még mással is próbálkozott. 1931-ben jelentek meg A Természetben állattörténetei, saját illusztrációival, amelyeket Megint ősz lesz! címmel önálló kötetben is megjelentetett. A kötet 2001-ben újra kiadásra került fia által, ezúttal részletes életrajzzal kibővítve.
Egy fogolycsaládról című írásának egyik illusztrációja (A Természet, 1931. szeptember 1-15.)
1938-ban feleségül vette Woraczinszky Johannát, házasságukból négy gyermek született, Antónia Johanna, Gabriella és József.
Néhány év múlva következett a hullámvölgy. Mindent elveszített. Az 1940-es évek végén a rendszer félreállítja, mint osztályellenséget. 1950. május 1-én pedig a családnak el kell hagynia a katalinpusztai kastélyt. Schell évekig segédmunkásként dolgozott, először vidéken, aztán Budapesten. 1956-ban összegyűjtötte családját, ekkor már Budapesten. Bár lehetősége nyílt Amerikába menni, de mégis inkább itthon maradt családjával együtt.
A katalinpusztai kastély (1928)
1959-ben elhárultak az akadályok a lakásvásárlás útjából, így a Schell család az Andrássy útra költözött, ahol az egyik szobát kinevezte műteremnek. Ekkoriban megindult a Nyugatról hazalátogató vadásztársak sora is. Hirtelen nagyon sok munkája támadt, ugyanis képeinek, főleg festményeinek, zöme ilyen külföldi megrendelésre készült.
Az ötvenes évek második felében - elsősorban Studinka László és Szederjei Ákos segítségével - újra nekilendült az alkotásnak. Studinka segítő szándékát jelzi, hogy a nehezebb években a lábodi vendégek Schell rajzzal illusztrált teríték jegyzéket kaptak, mert ezért el lehetett valami tiszteletdíjat számolni a művésznek. 1959-ben teljesült nagy vágya: a Művészeti Alap felvette tagjai közé, s így végre hivatalosan is „grafikus művész” lett. A vadászok ezekben az években ismerték meg nevét, ugyanis a hatvanas évek elején két Széchenyi-könyvhöz készített illusztrációkat, melyek nélkül szinte elképzelhetetlen az „Ahogy elkezdődött…” és az „Ünnepnapok” a magyar olvasók számára. Ezt követően már széles körben elismerik. A hatvanas évek elején, Studinka László felkérésére több falfestményt is készített Rinyatamásiban és Lábodon. 1968-tól támogatja őt Karcag Iván, az újrainduló Nimród Vadászújság főszerkesztője, alkotásai rendszeresen megjelennek a lapban.
Nagy várakozással tekint az 1971. évi vadászati világkiállítás elé, mely nagy sikert hozhatott volna számára. 1970 őszén szarvasbőgésre kapott meghívást az ivánci erdőbe. Innen már betegen tért haza, és 1970. október 17-én örökre elhagyta szeretett családját.
Művészi hagyatékának legjava, több mint félszáz alkotás a gyöngyösi Mátra Múzeumba került.
Izsákné Simon Adrienn
