Ki ne ismerné Lutrát, Kelét, Bogáncsot, Csít és Vukot, gyerekkorunk állathőseit, egy elévülhetetlen életmű állandó szereplőit. Százhúsz évvel ezelőtt, 1900. január 25-én született vadász – és ifjúsági irodalmunk kiemelkedő alakja Fekete István. A Somogy megyei Göllén látta meg a napvilágot itt végezte el az elemi iskola első négy osztályát, ezt követően Kaposváron töltötte gyermekéveit.

1917-ben besorozzák katonának, majd a szolgálat letelte után a mosonmagyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Akadémián tanul, ahol 1926-ban mezőgazdászként végzett. A Baranya megyei Bakócán, gróf Mailáth György birtokára került segédtisztnek, itt ismerte meg későbbi feleségét, akivel 1929-ben házasodtak össze. Bakócán ismerkedett meg gróf Széchenyi Zsigmonddal is, aki gyakori vendége volt a birtokosnak. Időközben Ajkára szerződött vezető gazdatisztnek Nirnsee Ferenc és fia, Pál birtokára.

Írással már Bakócán komolyan foglakozott, ekkor még főként természetrajzi, madártani megfigyeléseit rögzítette, viszont az Ajkán töltött évei alatt indul meg igazán irodalmi pályafutása. Itt született a Koppányi aga testamentuma, amely 1936-ban a Gárdonyi Géza történelmi regénypályázaton első díjat nyert. Elbeszéléseit a Herczeg Ferenc szerkesztette Új Idők közölte, vadásztörténetei viszont Kittenberger Kálmán lapjában, a Nimródban jelentek meg, aki felismerve Fekete István tehetségét további írásra bíztatta.

Az írás egyre nagyobb szerepet játszik az életében, sorra születnek művei, úgymint a Csí című novelláskötete, a Hajnalodik című színdarabja, a Dr. Kovács István című film forgatókönyve. 1940-től a Kisfaludy Társaság tagjává és az ország 15 legjobb írójának egyikévé választották. 1941-ben a családjával Budapestre költözött, a családfő a Földművelésügyi Minisztériumban kapott állást. Évente több alkalommal többek között olyan barátokkal vadászott, mint az íróként és a Nemzeti Színház főrendezőjeként ismert Csathó Kálmán, gróf Széchenyi Zsigmond, Kittenberger Kálmán vagy Tőrey Zoltán, a Magyar Filmiroda igazgatója.

A második világháború után, 1948-1955 között a „személyi kultusz éveiben” háttérbe szorult irodalmi munkássága. Azonban ekkor sem állt le az írással, az íróasztalának dolgozott. 1949-ben a minisztériumi állásából is elbocsájtották, alkalmi munkákból kellett megélniük. Uszálykísérőként a Duna magyarországi szakaszán a gabonát szállító uszályokon terményt lapátolt, majd mérgezett marhavérrel patkányt irtott, de dolgozott kertészetben is. 1951 végén tanári álláshoz jutott a kunszentmártoni Halászmesterképző Iskolában.

1955-ben jelenik meg újra könyve, Halászat címmel írt munkáját, mint tankönyvet adták ki. Ettől kezdve élete végéig termékeny író. Számos elismerést, díjat, és kitüntetést kapott. Legismertebb regényei: A koppányi aga testamentuma (1937), Zsellérek (1939), Csí (1940), Kele (1955), Lutra (1955), Tüskevár (1957), Bogáncs (1957), Téli berek (1959), Vuk (1965), Hú (1966), Ballagó idő (1970). Több regényét, mint például a Koppányi aga testamentuma, Tüskevár, Bogáncs, Lutra, megfilmesítették, Vuk, a kisróka pedig ismeret mesehőssé vált.

Írásai valamennyi korosztályhoz szólnak,  műveit egyaránt olvassák fiatalabbak és idősebbek. Természeti megfigyelési alaposak és pontosak, szemléletesen ábrázolta az erdő, a füvek, a virágok, az állatok oly jelentéktelennek tűnő titkait. Könyveiből sugárzik a természet szeretete és az élővilág tisztelete. Keresztény világnézete, finom humora és öniróniája, valamint az írásaiból sugárzó optimizmus sajátos hangulatúvá varázsolják műveit. A nemzetközileg is ismert író, 1970. június 23.-án Budapesten hunyt el. A Farkasréti temetőben helyezték nyugalomra, viszont gyerekei kezdeményezésére hamvait 2004. augusztus 14-én temették újra szülőfalujában, a Somogy megyei Göllén, így az egyik legnépszerűbb magyar írónk végleg hazatért.

Sánta Ákos