Fenyő nélkül nincs karácsony, legalábbis az ismert énekes, Fenyő Miklós téli slágere szerint. De nem csak a dal szerint tartoznak a fenyőfélék, vagyis ez esetben a karácsonyfa az ünnephez, hanem a karácsonyi hagyományok szerint is.

A karácsonyfa-állítás szokása a 16. századra tehető, német nyelvterületről indult hagyomány. De persze nem előzmény nélküli dologról van szó, ennél sokkal mélyebb gyökerei vannak ennek a szép szokásnak, mely a téli napfordulóhoz kötődik, ami az északi féltekén december 21-22-re esik. A kereszténység megszületése előtt ugyanis az örökzöld növények és fák különös jelentőséggel bírtak az ókori népek számára a téli időszakban, tiszteletük már a germán, a római, az egyiptomi és a kelta kultúra hagyományvilágában is ismert volt. A német területeket követően, hazánkban a 19. században jelent meg a karácsonyfa. Először az arisztokrata, majd a polgári körökben. Pesten az első karácsonyfát valószínűleg Brunszvik Teréz grófnő állította 1824-ben, a krisztinavárosi kisdedóvó intézetben.

Készül a karácsonyfa (fotó: Pixabay)

De honnan származik a fa, ami számos család otthonát díszíti évről évre?

Szögezzük le gyorsan az elején, hogy nem az erdőből, hanem karácsonyfatelepekről. Ezek a telepek az 1950-es években kezdték működésüket, olyan területeken, melyek adottságaik miatt kevésbé voltak alkalmasak mezőgazdasági termelésre. Az ezt megelőző időszakban a karácsonyfának kivágott fenyők szintén erdőgazdaságokból származtak, azonban ezeket a fákat előhasználat, gyérítés során vágták ki. Akkoriban az erdészetek a lucfenyő állományok kialakításakor szándékosan nagyobb tőszámban ültették a csemetéket, előretervezve azt, hogy ezek egy része előhasználat során karácsonyfaként végzi majd. Ma már persze sem a minőségi, sem a mennyiségi igényeket nem elégítené ki ez a megoldás. Illetve már az ’50-es ’60-as években sem volt ez járható út, hiszen az akkori igények szerinti 1-1,5 millió karácsonyfát képtelenség volt a gyérítésből biztosítani, így az ország karácsonyfa importra szorult.

A kezdeti döccenők után azonban a 1960-as, ’70-es évekre pontosan kidolgozott technológia mellett, tervszerűen művelt karácsonyfatelepeken termesztették az ünnepi dísznek szánt fenyőket. Elsősorban lucfenyőt, mely, ahogy napjainkban is, a vásárlók által leginkább keresett fenyőfaj. De termesztettek a luc mellett, jegenyefenyőt, duglászfenyőt, ezüstfenyőt, valamint kis mennyiségben erdei- és fekete fenyőt. Az állami erdőgazdaságok igyekeztek ezeknek a karácsonyfatelepeknek a méretét maximalizálni a minél nagyobb fokú gépesítés és intenzív növényvédőszerekkel való kezelés érdekében.

Ilyen telepeken termesztik a karácsonyfát (fotó: Pixabay)

Ez ma sincs sokkal másképp, azt leszámítva, hogy az erdőgazdaságok mellett számos kistermelő, őstermelő és magánkertészet kínálatából választhatjuk ki a nekünk legjobban tetsző fát. A díszítésre alkalmas, megfelelő méretű, formájú, egyöntetűen zöld tűjű, rovar- és gombafertőzésektől mentes karácsonyfának való fákat ültetvényeken állítják elő, melyeket nem csupán gondoznak, ápolnak, válogatnak és kivágnak, hanem szállításhoz alkalmas eszközökkel be is csomagolnak.

Magyarországon nagyjából 2-2,5 millió karácsonyfát értékesítenek évente, amit mintegy 1500-2000 hektáron termesztenek napjainkban. Ezeknek a fáknak a döntő többsége, kb. 72%-a az ország nyugat-dunántúli területeiről, elsősorban Vas és Zala megyéből származik. Ez a nyugat-dunántúli vidék hazánk legcsapadékosabb tájcsoportja, ahol a tél enyhe, a nyár hűvös, viszonylagos kiegyenlítettség jellemző hőmérsékleti viszonyaira.

Ahogyan korábban, úgy ma is nagy a karácsonyfa-termesztés élőmunka igénye. A gondosan előkészített talajba csemetekertekből származó fácskákat ültetnek egymástól – fajtól függően – 40-120 cm távolságra. A megfelelő távolság betartása meghatározza a fa későbbi fa alakját. A fák nem érhetnek össze, nem zavarhatják egymás fejlődését, sőt emellett az is fontos, hogy gyommentes környezetben növekedjenek. Ez azért fontos, mivel a magasabb gyomok az ágörvek közé benőve eltorzítják a karácsonyfától megkívánt kúp alakot, azzal, hogy visszavetik az alsó ágak növekedését. Egyes fajok esetében még sokszor koronaalakítás is történik, a szép terebélyes forma elérése érdekében. Ilyenkor a vezérhajtást egy speciális olló segítségével megroppantják. A sérülés lassan gyógyul, ez alatt az idő alatt a magassági növekedés lelassul, az oldalágak viszont zavartalanul fejlődnek. Ez a sok ápolási feladat ma is többnyire kézi erővel zajlik, egyrészt azért, mert ezeknek a műveleteknek a gépesítése igen drága lenne, másrészt viszont mivel a karácsonyfák esetébe elsődleges szempont az esztétikum, így problémás lenne nagyobb gépek esetében, ha megsérülnének a különböző ápolási munkák során a fák. A sok évnyi – fajtól és mérettől függően 5-10 év – gondozás után a karácsonyfának szánt fenyők kivágásra, majd értékesítésre kerülnek.

Szállításra kész fenyők (fotó: Pixabay)

Persze vannak, akik valamilyen megfontolásból nem vágott fenyőt választanak, hanem inkább a konténeres vagy földlabdás fák mellett teszik le a voksukat, mondván, hogy az ünnepek elmúltával ezeket a fákat kiültetik a kertjükbe, vagy visszaváltják a kereskedőnél, mivel már erre is van lehetőség. De nincs új a nap alatt, az élő, kiültethető fenyők ötlete sem az ezredforduló után pattant ki a környezetért aggódók fejéből. Már az 1955-ös Erdőgazdaság című folyóirat hasábjain is felvetette ezt az ötletet Szabados László, a baranya megyei sasrétpusztai erdészet vezetője. Az alábbi sorokat olvashatjuk tőle:

„... Az a javaslatom, hogy azokon a helyeken, ahol karácsonyfa telepek vannak, ne tőben levágva, hanem gyökerestől szedjék ki és ilyen állapotban értékesítsék a fenyőket. Aki megvásárolná az ilyen gyökeres fenyőcsemetét, faládába, vagy külön erre a célra gyártott nagyobb méretű cserépbe ültetheti. ...”

Az erdész a kiültetés körüli teendőkre is ad tanácsot, melyek a mai napig érvényesek.

„A szobában vigyázni kell arra, hogy a fenyő hőgutát ne kapjon. Az ünnepek befejeztével pedig nem szabadna hirtelen kitenni a hidegre, hanem fokozatosan kellene szoktatni a külső levegőhöz. A cserépbe ültetett, szoktatott fenyő évekig elélne a nagyobb cserépben, amikor pedig gyökérzete már nagyobb növőteret kíván, akinek lehetősége van rá, a szabadba kiültetheti. Így különösen azokon a helyeken, ahol alkalmasak a talajviszonyok, szép fenyősült falvak születnének és amellett rengeteg költséget és fáradtságot takarítanának meg. Ötletemet ajánlom az illetékesek figyelmébe.”

Izsákné Simon Adrienn